Képviselőházi napló, 1901. XVI. kötet • 1903. május 15–junius 16.

Ülésnapok - 1901-278

142 278. országos ülés 1903 május 25-én, hétfőn. Hanem mi van azokban a feliratokban, a miket — elismerem — az alkotmányos többség hoz meg, azt is elismerem, hogy szívesen teszik, nem is teszem hozzá, hogy azt innen insczenirozzák. Azokban a feliratokban kettő nyilatkozik meg, az egyik a bizalom a kormány iránt, a másik pedig —• a határozatokban odalent, nem itt a feliratokban — az orstrukcziónak elitélése. Foglalkozzunk először az elsővel, a bizalommal a kormány irányában. T. képviselőház! Én sem tagadom, hogy mikor Széll Kálmán kezébe vette a miniszterelnöki teendőket és őt ültette be a közvéleménynek bizonyos jóindulata, a többségnek lelkesedése, a mi rokonszenvünk is kisérte őt, mert hiszen bíztunk abban, hogy a ki lehetetlen állapotokat le tudott tiporni és tudásával, erejével keresztül tudott gázolni sok hatalmon, annak az embernek működéséből az országra haszon fog háramolni. Jó jövőt jósoltam én is, és alaposan kellett csalatkoznom. De maradjunk meg a mellett a bizalom mellett, a melyet az igen t. miniszterelnök ur kiérdemelt akkor, mikor azt a helyet elfoglalta. Azt a kérdést vetem én már most fel, növekedett-e az ország szemében Széll Kálmán iránt a bizalom, csökkent-e, vagy ugyanaz maradt, a mi volt ? Ez a három létezik csak. Olyat, a ki önök között is azt merné mondani, hogy azon időtől kezdve, mikor Széll Kálmán odaült a miniszterelnöki székbe, egész máig a bizalom fokozódott, a lelkeknek ereje ós melegsége az ő működése iránt nagyobb lett, olyan embert önök között nem fogok találni egyetlenegyet sem, mert Széll Kálmán egész működése csak azt igazolja, hogy a bizalom megmaradt, de a tények ezen bizalmat semmikép sem fokozhatták. Most nézzük, a/padt-e? Hát ezt az én szememmel birálom el és nem hosszasan indokolom. Mondom, hogy apadt, nem is megyek bele, miért, csak azt mondom, hogy Széll Kálmán ma az ellenzéknek azt a rokonszenvét semmiesetre sem érdemli meg, a közvéleménynek bizalommal reá tekintő óhajtásait szintén nem érdemli meg, és igy konstatálnom kell, hogy a kormány és a Széll Kálmán iránti bizalom okvetlenül alábbszállt. De mondjuk, hogy nem változott. Ha ezt az álláspontot foglalom el, akkor megint visszamegyek a megyei termekbe és azt mondom, hogy tudjuk, hogy az összes főispánok mindenesetre a kormánynak legközvetlenebb bizalmasai, a kik eo ipso bizalommal kell, hogy viseltessenek a kormány iránt, mert abban a pillanatban, a mikor nem viseltetnek bizalommal, rögtön onnan kilódittatnak; a főispánt környező elemek, az a nagy hMatalnoki kar is mindenesetre bizalommal viseltetik a kormány iránt, mert ez igy van rendelve, igy van az embereknek a gondolkodásában. Hát az a kérdés már most, ha sem nem növekedett, sem nem apadt a bizalom, hanem ugyanaz maradt, szükség van-e arra, hogy a megyék ezen megmaradt bizalmat itt kijelentsék újból? Hiszen ha az a bizalom mindennapi, ha az nem változott, akkor a megyék ezen bizalomnyilvánitással époly felesleges munkát végeznek, mint ha a közgyűlés felírna az iránt, hogy a törvényhatósági bizottság tagjai ma reggel felkeltek, s este le fognak feküdni. (Felkiáltások a jobboldalon: Nem egészen olyan!) Kubik Béla: Bánffy mellett épugy megnyilatkoztak, csak méltóztassék visszaemlékezni; megcsinálták akkor is a főispánok! Pichler Győző: Gajári Géza mindig Bánffy mögött ült, mint most Széll mögött! Barabás Béla : A kormánynyal szemben a megyék részéről megnyilatkozó bizalomnak semmi néven nevezendő értéke nincs. (Ellenmondás a jobboldalon.) Értéke csak két esetben volna: ha a bizalom csökkenése esetén bizalmatlanság jönne fel, vagy bizalom növekedés esetén a bizalom növekedésének hangsúlyozása; de hirdetni világszerte, hogy ma is bizalommal viseltetünk, ezért kár a tinta, kár a papiros, és kár ezzel az időt tölteni. (Igaz! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) A másik a mi nem a feliratokban, hanem a megyékben elhangzott beszédekben nyilvánult, az az obstrukczió elitélóse. Az obstrukczió nekünk sem tetszik. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Kubik Béla: A nehezebb részét mi viszszük! Barabás Béla: Az obstrukczió, az egy nagyon keserű orvosság, a melyet be kell adnunk azért, hogy kigyógyítsuk a beteget, a többséget azon ábrándjából, hogy a többségi akarat mindig nemzeti akarat. Vészi József: Medicina pejor Ivorbo! Barabás Béla: Olvassák el azokat a feliratokat és mutassanak meg egyet, mely azt mondja, hogy a katonai javaslatokra szükség van. Ékesebben szőlő bizonyitékot nem hozhatok fel erre, mint Bihar vármegye feliratát. Én nem felejtem el gr. Tisza Istvánnak azon határozott kijelentését Bihar vármegye közgyűlésén, hogy a katonai javaslatokra szükség van, s nekünk a katonai javaslatok mellett küzdenünk kell. Nézzük csak meg, hogy a vármegyei óvatos pennák miként igyekeztek elsimítani azokat az éles kijelentéseket, a melyek csak a szavakban nyilvánultak, de az érzésben és a gondolatokban nincsenek benne. Kezemben van Bihar vármegyének felirata. Olyan szelíd, olyan nyugodt és méltóságteljes, hogy én is aláírom. Egy kicsit talán hosszú volna, ha elolvasnám, (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) de utóvégre két perczczel több, vagy kevesebb nem határoz; meg fogják látni, mi az az igazi érzés és gondolat, a mi odalent a megyékben van. Nem az a lárma, a mi a közgyűlési termekben elhangzik, az nem jut ide fel; hanem a legkomolyabb, a legaggodalmasabb, a leghazatiasabb felfogás nyilvánul, melyet én is elfogadok, mert a képviselőházhoz van intézve és az összes tényezőknek, a kormánynak, a többségnek, a kisebbségnek, az elnökségnek felada-