Képviselőházi napló, 1901. XVI. kötet • 1903. május 15–junius 16.
Ülésnapok - 1901-275
96 375. országos ülés 1903 május 20-án, szerdán. bejegyzett czég volna. Minthogy ez alkalmas arra, hogy sokakat megtéveszszen, utána jártam a dolognak és meggyőződtem arról is, hogy miután az emiitett czimen a bejegyzés nem engedtetett meg, ez a szövetkezet a »kisiparosok egyesülete mint szövetkezet« czimen jegyezteti be magát és igyekszik megsarczolni a tanulatlan vidéki közönséget. Én tehát a miniszter urakhoz fordulok annál is inkább, mert ugy tudom, hogy Szederkényi Nándor t. képviselőtársam ugyancsak megkeresések folytán már egy év előtt járt a minisztériumban és oda igyekezett hatni, hogy tiltassák el ez az egyesület az ilyen pumpolásoktól, és ennek daczára még egy év után is igy graszszál ez a szövetkezet. Elég példáját láttam már annak, t. ház, hogy más egyesületek is hogyan csapják be a szegény népet; hogy élnek vissza a közönség jóhiszeműségével, s a dolog vége azután az szokott lenni, hogy a felelőség köpenyébe burkolva, vagy itt, vagy Amerikában szabadon járnakkelnek a bűnösök. Igyekeznünk kell tehát alkalmat nyújtani a miniszter uraknak, hogy vizsgálják meg az ilyen ügyeket, és vagy szüntessék be az ilyen egyleteket, vagy lagalább a ház nyilvánossága előtt világosítsák fel a népet arról, hogy miféle egyesülettel állanak szemben ? (Helyeslés a baloldalon.) Interpelláczióm tehát a következőleg szól (olvassa): Iníerpelláczió a belügy és kereskedelemügyi miniszter urakhoz. 1. Igaz-e, hogy a »Kisiparosok Országos Nyugdíj és Segély egyesülete, mint szövetkezet« a czégjegyzékbe bevezetve nincs, s igy a kereskedelmi törvény 228. §-a értelmében nem létezőnek tekintendő? 2. Van-e tudomása a miniszter uraknak, hogy e szövetkezet dr. Berzeviczy Albert nyugalmazott államtitkár stb. neve alatt bocsátja ki félrevezetésre alkalmas körleveleit, holott dr. Berzeviczy Albert ur a szövetkezet vezetőinek neve használatát megtiltotta ? 3. Szándékoznak-e a miniszter urak intézkedni, hogy az avatatlanok, a szövetkezet czégére alá bujt egyének által félrevezetve, meg ne károsittassanak ? Széll Kálmán miniszterelnök: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) A t. ház emlékezni fog arra, hogy a belügyminisztérium költségvetésének tárgyalása alkalmával, a midőn az egyletek feletti felügyeleti jogról volt szó, én több felszólalás ellenében kijelentettem, hogy igenis az összkormányzat felügyeleti jogát fentartandónak vélem ; azt ilyen egyletek felett gyakorolni kell, mert igen sok visszaélésre vezethet az, ha mindenféle egyletek minden felügyelet nélkül, a hogy nekik tetszik, sine lege, sine duce működnek. Én ezt a felügyeletet gyakorlom is, és tudnék a t. képviselő ur és a t. ház előtt igen sok esetet felhozni, a midőn holmi betegsegélyző, temetkezési, kiházasitási egyesületeket megvizsgálván és működésüket alapszabályellenesnek és a közérdekkel ellenkezőnek, avagy bárkinek becsapására irányulónak találván, azokat rendre feloszlattam. (Helyeslés a szélsőhaloldalon.) A belügyminisztérium foglalkozott már ezen egyleteknek a dolgaMal, és ugy tudom, hogy bizonyos tiltó rendelkezéseket is tett. B. Kaas Ivor: A melyek most sincsenek végrehajtva! Széll Kálmán miniszterelnök: Lehet, hogy a végrehajtó közegeken múlt a dolog. B. Kaas Ivor: Mindig azokon múlt! Széll Kálmán miniszterelnök : Nem mindig! B. Kaas Ivor: De nagyon sokszor! Széll Kálmán miniszterelnök: Nem is nagyon sokszor. Mert ha tudomásomra jutott, akkor intézkedtem is. Hát most tudomásomra jutott a dolog; az megtörténhetett, hogy valahol formai szempontból megakadt ez a dolog, de én utána fogok járni és a legnagyobb publiczitással fogom akkor mindenkinek tudomására hozni, hogy micsoda álláspontom lesz ebben a kérdésben, (Általános helyeslés.) mert ha csakugyan azt tapasztalom, hogy az eltiltásra ok van, hogy az eltiltatott, de ez végre nem hajtatott, a végrehajtást el fogom rendelni és annak kellő foganatot is fogok szerezni, és azt minden embernek tudomására fogom hozni. (Elénk, helyeslés.) Kérem a választ tudomásul venni. (Helyeslés.) Zboray Miklós: Tudomásul veszem. Elnök: Miután az interpelláló képviselő ur is tudomásul vette a választ, azt hiszem kijelenthetem, hogy azt a ház szintén tudomásul veszi. Az idő előre haladt, a tanácskozást félbeszakítjuk, s leszek bátor a legközelebbi ülés napirendjére nézve előterjesztést tenni a háznak (Halljuk! Halljuk!) Holnap ünnep lévén, a legközelebbi ülés pénteken d. e. 10 órakor fog tartatni. Azt javaslom tehát a t. képviselőháznak, hogy annak napirendjére ugyanazok a tárgyak tétessenek, a melyek a mai ülés napirendjén voltak, kMéve természetesen az indítvány- és interpelláczióskönyvek felolvasását. Miután pedig ma az idő előrehaladottsága meggátolta Holló Lajos képviselő urat abban, hogy interpelláczióját előadja, javaslom, hogy ez is pénteken, az ülés végén, terjesztessék elő. Ha ehhez hozzájárulni méltóztatnak .... Lengyel Zoltán: A napirend megállapításához kérek szót! Ugyanazon czimen, a melyen Holló Lajos képviselő ur interpelláczióját átteszszük a pénteki napra, kérném javaslatba hozni, hogy a többi elmaradt interpellácziók is áttétessenek. (Nagy zaj jobbfelöl.) Ezenkívül pedig, mMel tudomásunk van róla, hogy a ház egyik jegyzői állása megüresedett és mMel most a jegyző uraknak a folytonos ülésezés miatt sok a teendőjük, nagyon szeretném, hogyha ez a kérdés sokáig függőben nem maradna. Ezért