Képviselőházi napló, 1901. XV. kötet • 1903. április 27–május 14.
Ülésnapok - 1901-258
92 258. országos ülés 1903 április 30-án, csütörtökön. sohasem ismert el, a melyről a nemzet mindig abban a meggyőződésben Tolt, hogy a nemzet jogai és méltósága ellenére a katonai és egyéb hatalom kezelői által orvul hozatott be a magyar hadseregbe. Ez a tényleges állapot az országgyűlésnek nem egy tiltakozása daczára fennállott 1848-ig. Hogy mi következett be 1848 után, ezt tudjuk a történelemből. Mikor pedig az 1867-ki kiegyezésre került a sor, akkor, — és itt egészítem ki a t. miniszterelnök ur fejtegetését, — kimondta a törvényhozás, hogy a felségjogok közé tartozik a legfőbb vezénylet, a generalisszimátus kérdése, a vezénylet dolga, és oda tartozik a belszervezet is, de nincs a magyar törvényben és egy ember sem gondolt erre, hogy ezzel az országgyűlés és a magyar nemzet elismerje, hogy fiait németül, német jelvényekkel, idegen jelszavakkal, lobogókkal, lehet és szabad a hadsereg számára kiképezni. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) A nemzetekre időnkint rázuhanó nagy szerencsétlenségek közben a mindig éber hatalom gyakran az önkényui alommal csúf, sértő és ártalmas intézményeket halmozott. Ezek közé tartozik a német vezényszó, a német nyelv, a kétfejű sas és a Gotterhalte is. A nemzet az idegen erőszak ily működését, ha nagy ok nem forgott fenn, hogy erőszakosan tiltakozzék ellene, gyakran hallgatag eltűrte. Eltűrte 1848 előtt is pár évtizeden keresztül. Eltűrte 1867 után is néhány évtizeden keresztül. Eltűrni lehet az erőszakot hallgatással, de hogy a nemzet maga elhatározza, megállapitsa, megszavazza, hogy saját fiai idegen nyelven vezényeltessenek, idegen jelvények alatt teljesítsék a haza iránt szent és legszentebb kötelességüket, a védkötelezettséget, ezt a nemzet meg nem szavazhatja, ezt el nem tűrheti soha. (Elénk helyeslés és taps a szélsőbaloldalon.) És eddig e házban nem is akadt államférfiú, a ki ily nyíltan, ily teljesen fényes homlokkal a nemzet elé állott volna és azt mondta volna, hogy a német vezényszó, a kétfejüsasos zászló és a Gotterhalte törvényes és közjogilag helyes. (Igaz! Ugy van! a szélsöbalóldalon.) Ezt eddig még nem mondotta senki. Széll Kálmán miniszterelnök: így én sem mondtam! Eötvös Károly: Azt mondták, hogy mert tényleg megvan, tűrjük, de ezt az 1867: XII. törvényczikkel nem indokolta senki . . . Széll Kálmán miniszterelnök: A sasra nézve én épen az ellenkezőt mondtam! Eötvös Károly: És ha a t. miniszterelnök ur megütközik azon az ellentálláson, a mely nem obstrukczió abban az értelemben, a mint ezt önök mondják, és a melyet itt tapasztal és pedig a nélkül, hogy itt a férfiakat, a törvényhozókat szenvedély vagy gyűlölködés vezetné . . . Széll Kálmán miniszterelnök: Látom! (Zaj. a szélsőbaloldalon,) Eötvös Károly: ... és ezt a t. miniszterelnök ur is tudja . . . Széll Kálmán miniszterelnök: Láttam beszédem alatt! Kossuth Ferencz: A miniszterelnök ur személye iránt tisztelettel vagyunk! Eötvös Károly: . . . akkor a t. miniszterelnök ur lélektani tudattal ne ütközzék meg ezen, hanem tartsa ezt természetesnek, beesülje meg e férfiakat, a kik a nemzet ellen szándékolt merényletet, a mely most történik először ilyen nyíltan, méltó módon visszautasítani törekszenek. (Helyeslés a bal- és a szélsobaloldalon.) A t. honvédelmi miniszter úrral szeretnék még egypár szót váltani. (Halljuk! Halljuk! a szélsobaloldalon.) A vezényszó dolgában oly csodásan megbokrosodnak, valahányszor szóba jön. Én ugyan a hadsereget, szervezetét, intézményét, mai alakjában nem fogadhatom el soha, de megkísérlem, hogy a hadsereg dolgában arra az alapra helyezkedjem, a közös hadsereg magyar ezredei stb. alapjára, a melyen a t. honvédelmi miniszter ur áll. Ugyan micsoda nagy szerencsétlenség lenne abból, hogyha a cseh ezredeket cseh nyelven képeznék és vezetnék, a lengyelt lengyel nyelven, a németet német nyelven, a magyart magyar nyelven és a horvátot horvát nyelven?! Hisz Csehországnak történeti múltja van, (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) a cseh nemzet államilag megalakult nemzet 7 — 8 száz év óta, ugy van, mint Horvátország, mint (xaliczia, vagy Lengyelország. Mi baj származnék abból, ha minden katonát azon a nyelven vezényelnének, a melyet mint államilag megalakult nemzetnek fia beszél. Mert, és itt van a határ, azt sohasem fogadom el, hogy nekünk itt az oláhokat, tótokat, czigányokat e nyelven kellene vezetni, mMel egyik sem államilag megalakult nemzet nyelve. Széll Kálmán miniszterelnök: Azt czáfolja, a mit mondtam, ne pedig azt, a mit nem mondtam. Eötvös Károly: Csehországé, Lengyelországé, Ausztriáé és a magyaré helyén van. Hát mi baj van akkor? Vigasztalás az nekünk, hogy ne legy r en horvát, ne legyen lengyel, tehát ne legyen magyar se? Hát betegség tölti el a katonai körök elméjét, hogy elhitetni akarják, hogy ez lehetetlenség, vagy hogy a harczképesség fokozására szükséges, hogy olyan nyelven beszéljenek a katonák, a melyet nem értenek ? (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Ezzel a tökéletes ostobasággal végre-valahára szakítani kell. (Helyeslés és taps a szélsőbaloldalon.) Higyje meg a t. miniszterelnök ur, hogy mind a száz történelmi adatával ellentétben is állítom és állithatom, hogy ostobasággal még a katonai hatalmat sem lehet erősíteni. (Tetszés a szélsobaloldalon.) A miniszterelnök urnak összes hírlapjai, összes barátai, összes támogatói hetek óta mindig azzal jönnek elő, hogy ott van a többség,
