Képviselőházi napló, 1901. XV. kötet • 1903. április 27–május 14.
Ülésnapok - 1901-267
267. országos ülés 1903 május íí-én, hétfőn. 315 kiegyezés, a melylyel a quóta és a quóta megszavazása oly benső összeköttetésben áll, az általa teremtett közösügyek szintén a törvényeknek megtel előleg intéztetnek és láttatnak-e el? (TJqy van ! a szélsöbaloldalon.) S vájjon az a czél, a miért az 1867 : XII. törvőnyczikket létrehozták, eléretett-e? A szövetkezésnek az a módja, az a rendszere, a mely abban az időben egész Európának csodálatát keltette fel, különössége és szokatlan formája miatt bevált-e a magyar nemzetre nézve? Bevált-e Ausztriára nézve? Ha vizsgálom és kutatom ezt a kérdést, arra a meggyőződésre jövök, hogy az 1867 : XII. törvényczikk már teljesen lejárta magát, (TJgy van! a szelsőbaloldalon.) bebizonyitotta életképtelenségét. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Fenntartásának meghozatala idejében létezett feltételei megszűntek. S ha a magyar törvényhozás egy quótabizottságot küld ki, s ezt felhatalmazza a tárgyalásra és arra, hogy a quóta megállapításával az anyagi eszközöket rendelkezésére bocsássa ennek a rendszernek, akkor egy, magában már megromlott, fentarthatatlannak bizonyult, minden részében megmásított, minden feltételében teljesen megváltoztatott és összes czélzataMal ellenkező állapotok fentartásához nyújtja a kezét. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A kiindulási pont az volt, hogy Ausztria és Magyarország népei egymásra vannak utalva, mint két testvér, kik közül az egyik földmMelést folytat, a másik rész pedig nagy részben iparossággal foglalkozik. Erőiknek összesítése által egyik fél sem szenved hátramaradást a maga fejlődésében, mindegyik erőit szabadon kibontakoztathatja, szabadon érvényesítheti, anyagi életének rendjét a 67-iki törvények korlátai között megalkothatja, a maga anyagi, szellemi, politikai életének egész rendszerét kidolgozhatja és felépítheti. S mi a következés? Ausztria népei és a magyar nép között az abszolutizmus ideje alatt rokonszenv volt, a minő a szenvedő emberek között szokott kifejlődni. Magyarország azt hitte, hogy elég lesz szabad rendelkezési jogát megnyernie és azon szabad rendelkezési jogán egy nagy nemzet állami életfeltételeit biztosítani fogja. Ezen feltevései Magyarországnak nem váltak be. Az a gondolat, hogy ezután a magyar király nem az osztrák császár utján fogja elintézni az Ausztriát és Magyarországot közösen érdeklő ügyeket, hanem a két nemzet fog egymással tanácskozni és testvéri együttérzéssel fognak határozni, nem következett be. Ellenkezőleg, bekövetkezett az, hogy ma Ausztriának népei rokonszenvben, becsülésben, szeretetben távolabb állnak Magyarország népeitől, mint valaha. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Bekövetkezett az, hogy az anyagi élet terén minden viszontagságért, minden csapásért, minden hátramaradásért, minden ütközésért, károsodásért, Magyarországot okozzák és vádolják. Másfelől Magyarország azt látja, hogy nem jóakarattal találkozik Ausztria részéről, hanem folyton arra törekszenek Ausztriában, hogy leigázzák és leigázva tarthassák. Nem azt akarják, hogy egyenlő jogon és egyenlő joggal intézkedjék és rendelkezzék a két állam, hanem Magyarországot alárendeltségben kívánják tartani, (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) ebből az alárendeltségből nem akarják kibocsátani, sőt ott is vissza óhajtják szorítani, a hol már felszabadult. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Ausztria valóságosan vadászatot tart a magyar érdekekre. Nincsen olyan magyar érdek, a melyet, ha érvényesül, ott rögtön üldözőbe ne vennének, azt letörni, megsemmisíteni, visszaszorítani legalább ne törekednének. Azt mondják, hogy nekünk szükségünk van arra, hogy Ausztriával közös anyagi életet éljünk, mert Ausztria Magyarországnak nagy segítségére van. Tíégóta tudva van, hogy a kinek erősebb szervei vannak és a kinek gyakorlottabbak az izmai, — ha kitart — leteríti azt, a kinek gyengébbek a szervei, gyengébbek az izmai. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Ausztria politikai tapasztalatokban gazdag, politikailag képzett férfiakkal vezeti a harczot ellenünk, vezeti a legnagyobb gondossággal minden vonalon és Magyarország ellenállását csak imitt-amott gyenge bátortalansággal, meghunyászkodással és mindig azzal a félelemmel vezetik, hogy Bécsben nem fogják-e attól a magyar kormányférfiutói rossz néven venni, ha Ausztriának ellenáll. Széll Kálmán miniszterelnök: Nem így van! (Ellenmondások balfelöl. Felkiáltások: De igy van!) Önök ugy tartják, de nem igy van. Most nem beszélünk az ujonczokról. Ugron Gábor: Azt mondja a miniszterelnök ur, hogy nem ugy van, tehát bizonyítok. (Halljuk! Malijuk!) Vám- és kereskedelmi szerződéseinknél azok a kMételek, a melyekről csak nem régen volt szó, hogy a jelenben 80.000 métermázsa kukoricza hozatik be osztrák területre vámmentesen, ki ellen van? Magyarország ellen! Széll Kálmán miniszterelnök: Dehogy van! Ugron Gábor: Ki ellen van az az osztrák intézkedés, hogy a galiczia—bukovinai, lemberg—csernoviczi vasúton a legnagyobb raffinériával kigondolt és felállított díjtételek és díjszabások vannak behozva mindazon árukra nézve, a melyek megvásárlása tekintetében, ha becsületes az a kiegyezés, Ausztria Magyarországgal szemben a magyar piaczokra van utalva, a mint a magyar iparos menekülés nélkül, ismétlem, menekülés nélkül az osztrák juaczra van utalva mindenféle ipari termékeiben. Miféle dolog az, hogy a lemberg—csernoviczi pályán ugy a hústermékek, valamint a gabonák részére, valamint Oroszországgal szemben zab, árpa és rozsra nézve is oly díjtételek létesíttettek, a melyek által a magyar mezőgazdaság 40*
