Képviselőházi napló, 1901. XV. kötet • 1903. április 27–május 14.
Ülésnapok - 1901-266
e 266. országos ülés 1903 státusférfiaink különféle elméletekkel, magyarázatokkal igyekeznek leplezni a valót . .. (Az elnöM széket Dániel Gábor alelnök foglalja el.) Széll Kálmán miniszterelnök : Nem ugy van ! Krasznay Ferencz : . .. . közgazdasági kérdést csinálnak a közösség kérdéséből és azt vitatják, hogy a közösség fentartása eminenter közgazdasági érdek. Széll Kálmán miniszterelnök: így is van ma! Lengyel Zoltán: Na! Na! Széll Kálmán miniszterelnök: Nem nana, hanem igy is van! Majd na-nát mondana az a mezőgazda az uraknak, ha megvámolnák! Krasznay Ferencz : Teljesen impossíbilisnek kell tartanom a mai viszonyok között, az elzárkózás politikájának idejében, azt a problémát, a mely teljesen megoldhatatlan, hogy t. i. összekapcsoljunk egy, most fölfelé törekvő, de még mindig mezőgazdasági államot egy haladó ipari állammal. Ezt a feladatot ebben a korszakban kétszeresen lehetetlennek kell tartanom. De hát a kormány megtalálta itt is a maga jelszavát. A jelszó az volt, hogy a mezőgazdasági érdekeknek ápolása révén mi a közösségben uj üdvöt, szolácziumot nyerünk. Hát ez az érv tetszetős volt, bár, őszintén szólva, a fogyasztókról sem kellett volna egészen megfeledkezni. De hát ez volt az az oszlop, a melyre felépítették az uj kiegyezést és annak egyik igen lényeges részét, a vámtarifát. Az osztrákok nagyon természetesen rögtön kívánták az ellenértéket az iparvámok emelése formájában. A. helyes mérlegelés ugyan azt kívánta volna, hogy mi az osztrákoknak immár másodszor ne emeljük fel az iparvámokat, mert hiszen nekik az 1882-iki tarifa bőséges védelmet nyújtott, de hát a mérleget ugy csinálták meg, hogy Magyarország a rég nélkülözött mezőgazdasági védvámok fejében Ausztriának újra ipari engedményeket tett. Szóval ugy, a hogy, létrejött a kiegyezés és sokan, a kik a rossz bizonyosságot előbbre helyezik a bizonytalanságnál, ebben az állapotban megnyugodtak. A magyar kormányról el kell ismernem, hogy a legnagyobb óvatossággal és gondossággal ápolta a nagynehezen megszületett gyermeket. Annyira, hogy pl. a közgazdasági bizottságban olyan kérdésekben, amelyekben csaknem egyhangú volt a vélemény, hogy tennünk kell valamit, hogy változtatnunk kellene, a bizottság a merev visszautasítás álláspontjára helyezkedett, mert a miniszterelnök ur azt a gondolatot szuggerálta a bizottságnak, hogy a kiegyezés egy érinthetetlen, intangibilis valami, egy kompromissum szülötte, a melyen ha változtatást idézünk elő, könnyen annak a veszélynek teszszük ki magunkat, hogy megdől az egész alkotás. Ha valaha ennek a kiegyezésnek a históriáját valaki május 9-én, szombaton. 303 meg fogja irni, azt hiszem, hogy az a történelemiró nem fog megfeledkezni arról a vesszőről sem, — egy kommáról van szó, a melyet máshova kellett volna helyezni, — a mely kommának az áthelyezésébe azonban a t. miniszter urak nem egyeztek bele, nehogy a kommá miatt az osztrákokkal tárgyaim kelljen. Széll Kálmán miniszterelnök: Nem egészen ugy van ám az! Krasznay Ferencz: Vagy egy számról! Széll Kálmán miniszterelnök: A mely az értelmet változtatja ! Krasznay Ferencz: Megegyeztünk abban, hogy az értelem ezt megkívánta volna, de a miniszter ur félt attól, hogy e miatt az osztrákokkal tárgyalni kell. Széll Kálmán miniszterelnök: Ezt először is nem tartottam, mert akkor nem is voltam ott. Krasznay Ferencz: Az osztrákok máskép cselekedtek, azok elővették a kiegyezést és töviről-hegyire megbírálták. Méltóztassék csak megnézni, milyen formája lesz annak a kiegyezési szövegnek, hogyha majd az végigmegy a bizottságokon. Következett azután a vámtarifa. Ez a vámtarifa a t. kormánynak és különösen a miniszterelnök urnak büszkesége. Ha valaki össze merte hasonlítani például a Bánffy-féle kiegyezést az övével, rögtön az volt a válasza, hogy Bánffynak nem volt tarifája, ő pedig tarifát hozott és a tarifában van a kiegyezés súlya. Széll Kálmán miniszterelnök: Most is azt mondom! Krasznay Ferencz: Ép ezért ezzel akarom pointirozni a kérdés súlyát. (Halljuk! Halljuk! balfelöl.) Annyira féltékenyen őrizték a tarifát és annyira iutangibilisnek tartották, vagy ha tetszik, finoman szólva, annyira hűek voltak a szerződéshez, hogy pl. a kereskedelemügyi miniszter ur, a mikor arra kértem őt, hogy engedjen bőséges időt a tarifának tanulmányozására, ezt a kérésemet azzal tagadta meg, hogy hiszen a tarifa . . . Széll Kálmán miniszterelnök: Hiszen már hat hete tanulmányozzák. Krasznay Ferencz: Kell is, Németországban például két évig tanulták. Széll Kálmán miniszterelnök: Mi? Dehogy tanulta a publikum. Krasznay Ferencz: A miniszter ur válasza az volt, hogy hiszen a tarifa egy kompromiszszum szülötte, ezen mi változtatni ugy sem fogunk, jó lesz azzal ugy foglalkozni, a mint van. Ezt ugyan nem megrovásként mondom, de rá akarok mutatni arra, hogy a magyar kormány mennyire makacsul ragaszkodott ahhoz, hogy a mit a minisztertársaMal megállapított, keresztülvigye. Itt azonban az osztrák bizottság igazi austriaca fídessel járt el. A tarifát csak egy előzetes javaslatnak tekintette. 12 előadót választottak, a mi magában jele annak, hogy nemcsak alaposan meg akarják vitatni, hanem való-
