Képviselőházi napló, 1901. XV. kötet • 1903. április 27–május 14.

Ülésnapok - 1901-264

236 26í. országos ülés Íu03 májas 7-én, csütörtökön. lottak. Csodálatos dolog, hogy politika ós embe­rei igy rátalálnak egymásra. Az idők megvál­toztak, t. miniszterelnök ur, az emberek is megváltoztak, de önnek ugyanazok lettek a tá­mogatói, a kik azelőtt voltak a támogatói az előbbi politikai iránynak, és ugyanolyan álla­potba vitték bele, mint a minő azelőtt volt. {Igazl TJgy van! a széisöbaloldalon.) És a t. miniszterelnök urnak azt mondják, menjen a végletekig, ne engedjen semmi körül­mények között, ne hajoljon meg az obstrukczió előtt, mert különben akkor mindig csak ob­strukczió lesz. Hát kérdem én a t. miniszter­elnök urat, lett volna-e obstrukczió, hogyha a t, miniszterelnök ur e küzdelemnek elején ki­elégítette volna a nemzeti követeléseket? {Igaz! TJgy van! a szélsőbáloldalon) Ez az egyik. A másik pedig az, hogy bizonyára nem lett volna obstrukczió, hogyha odafenn odaállt volna a hatalom elé és azt mondta volna: Uram, ezt válság nélkül keresztülvinni nem lehet, tehát vond vissza javaslatodat, {Igaz! TJgy van! a széisöbaloldalon.) vagy gondoskodjál arról, hogy mielőtt e javaslatokkal e parlament elé jönnénk, a nemzet törvényben szentesitett jogai és évezre­des hagyományaiban lefektetett aspirácziói, kö­vetelései kielégíttessenek; akkor leborul ez a nemzet a trón előtt és odaadja mindenét: pén­zét és gyermekét; de hogyha elzárkózol a nem­zet érzelmei elől, fegyvert fog a kezébe ellened, most a parlamentben, hát ne kívánd azt, uram, hogy ilyen küzdelembe belemenjen. {Elénk, he­lyeslés a széisöbaloldalon.) De ehhez egy erős ember, egy markáns egyéniség kellett volna, olyan, a ki fenn is meg meri mondani a magáét, lenn is meg meri mon­dani a magáét, olyan ember, a ki fenn is látja tisztán a helyzetet, lent is látja tisztán a hely­zetet. Azonban a t. miniszterelnök ur megma­rad a jóindulatnál odafenn és a jóindulatnál idelenn; azt hitte, hogy kiegyenlíti az ön jó­indulata és betölti azt a rettenetes távolságot, a mely a nemzet és az uralkodó között ez idő szerint az érzelemben megnyilvánult. (Igaz! TJgy van! a széisöbaloldalon.) Pedig, t. minisz­ter ur, az ön politikája, a melyet az alatt a négy év alatt követett, lehetett egy vékony fonál ez iránybaD, de nem volt az a híd. a mely össze­kötött volna bennünket, egy vékony fonál, a melynek nagyon meg kellett volna erősödnie az alatt az idő^.alatt, hogy az legyen, a mi a kiegyenlítés útjára vezethet bennünket, és a mely e szakadékot át volna képes hidalni. T. miniszterelnök ur! Önből, a ki mindig a kibontakozás embere volt, most a merev el­zárkózás embere lett. Azt mondja magában, hogy várhatunk, a mint annak indején mondot­ták a németek, azt mondja, a mit Horatius parasztja a folyó mellett ülve, hogy vár, »dum defluat amnis.« Egy államférfiunak nem az a kötelessége, hogy a merev elzárkózás álláspont­jára helyezkedjék, hanem neki meg kell keresni az utat és a módot, a melylyel e politikai rend­szer építeni képes, (Igaz! Ügy van! a széisö­baloldalon.) azt az utat és módot, a mely nem a szenvedélyeket tüzeli fel, hanem a hasznos nemzeti munka kiépítő irányába vezeti az em­bereket. (Igaz! TJgy van! a szélsőbaloldalon.) Ez a jelentése a t. miniszterelnök urnak néma kibontakozás útját mutatja. A miniszterelnök ur nem enged a maga irányából, a maga aka­ratából, belemegy az alkotmány nélküli kormány­zásba nemcsak, hanem benyújt egy jelentést, a mely azt mondja, hogy én igenis jóváhagyatni kérem mindazokat, a mit tettünk és előzetesen jóváhagyni kívánja azt is, a mit tenni fog. (Igaz! TJgy van! a széisöbaloldalon.) T. miniszterelnök ur, én erre vonatkozólag csak azt jegyzem meg, hogy ez a jelentés épen olyan Tisza-lex fajta, mint a milyen Tisza-lexet a miniszterelnök ur annak idején, az ország iránti nagy jóindulatból, a kibontakozás útját Mózesként előkészítendő, az elsők között irt alá. (Igaz! TJgy van! a széisöbaloldalon.) Az a körülmény, hogy az súlyosabb sértés volt az alkotmány ellen, csak a kvalitásban különbség, de ez ugyanaz, teljesen és tökéletesen ugyanaz, annyMal is inkább, mert ugyanannak a kéznek a munkája, a mely Bánffy alatt az ilyen rende­letet megcsinálta. De t. miniszterelnök ur, ha ezt a jelentést a politikai viszonyok szanálása tekintetében he­lyesnek tartotta, a mikor ilyen súlyos lépésre határozta el magát, a melyet mi nyiltan és egyenesen alkotmányszegésnek nyilvánítunk: ak­kor jól meg kellett volna gondolnia ennek a következéseit. (TJgy van! TJgy van! a szélső­baloldalon.) Ha azt akarta a miniszterelnök ur, hogy előzetes felmentést adjon az országgyűlés, ezt kellett volna kérnie; ha utólagos felmentést akart, de ezt előzetesen bejelenteni, akkor e mellett a vélemény mellett kellett volna meg­maradnia. De a mikor azt látom, hogy ez a jelentés előbb volt valami, azután lett más va­lami, azután nem lett semmi; előbb akart vele valamit, félig-meddig, azután csak meddig, azután semeddig sem, a mikor először azt mondja a miniszterelnök ur, hogy »annakidején«, vagy az indemnitással kapcsolatban, »avagy talán, a mint helyesebbnek gondolnám, az in­demnity- tárgyalás után« tűzessék napirendre, azután meg, a mikor egy kicsit az ellenzék fel­háborodásától megijed, azt mondja, hogy majd csak azután tűzessék napirendre és elfogadja az ellenzék egyik tagjának véleményét; a mikor pedig azt látja, hogy az sem segit, akkor azzal áll elő, hogy még csak kinyomatni és szétosz­tatni sem kívánja, még csak határozatot sem kíván, nem kíván semmit, "jemmit, semmit, de semmit . . . Gabányi Miklós: Kapkod, mint a vizbe­f aló! Lengyel Zoltán: ... hát t. miniszterelnök ur, ez igazán a kapkodás jelenségeit mutatja.

Next

/
Thumbnails
Contents