Képviselőházi napló, 1901. XV. kötet • 1903. április 27–május 14.

Ülésnapok - 1901-260

260. országos ülés 1903 május 2-án, szombaton. 151 ket elkobozták és többé magyar nótát nem játszhatnak, vagy ha nincs tudomása, hajlandó-e intézkedni és a vizsgálatot ez ügyben elrendelni és a t. háznak minél előbb jelentést tenni? Elnök: Az interpelláczió ki fog adatni a honvédelmi miniszter urnak. Következik Pozsgay Miklós képviselő ur interpellácziója a földmMelésügyi miniszter urhoz. Lengyel Zoltán: Holnapután! Elnök: Kérem Pozsgay képviselő urat, szíveskedjék interpelláczióját megtenni. Lengyel Zoltán: Holnapután! Elnök: Kérem Lengyel képviselő urat, méltóztassék helyét elfoglalni! Pozsgay Miklós: Nagyon sajnálom, hogy csak ily kevesen vannak jelen a t. képviselőházban, minthogy interpelláczióm egy szegény községnek érdekében van intézve a miniszter urhoz. Az a község nagy bajban van, és ezen bajt neki egyedül a kormány okozta. A kormány annak idején szabályozta a község határában a Dunát és a községet elválasztotta kétfelé, a mely község eddig a szárazföldön volt, most szigetté alakult. Jó birtokától elhasitották, ugy hogyha most az a szegény ember a földjére akar jutni, egy napot kell neki utón töltenie, mig odajut, hogy munkájához láthasson. Egy napi munkára három napot kell neki eltöltenie, mert egy nap az odautazással telik el, egy napot a munkában tölt el és egy napig tart a visszautazása. De ezen szegény községet ez még nem tette volna tönkre, hanem tönkreteszi a Duna maga. A Duna állandóan mossa partjait, ugy, hogy azon szegény községnek határából már több száz holdat elnyelt és ezt ki pótolja neki ? Senki. Mert maga a Duna szélesítése neki semmi hasznot nem nyújt; ha nyújt valakinek hasznot, az csak a kalocsai érsekség. Ez a község Bogyiszló községe. Azt hiszem, ezen községről már többször volt szó itt a házban, ós már többször hangzott el a panasz, hogy erről a községről valósággal elfeledkezik a kormány. Ez a község annak idején saját költségén, saját megfeszitett erejéből egy védgátat emelt a határon, a melyet maga tartott fenn. Most Tolnainegyében alakult egy Duna-vódgát-társaság, a melynek minden rekompenzáczió nélkül odaadta ezt a töltést, de azért most továbbra is fizeti ennek a társaságnak a hozzájárulási költséget. De micsoda veszély fenyegeti most ezt a községet ? A Duna már a védgátnak alját mossa, pedig valamikor, mikor a dunai átvágás volt, jó távol volt tőle a Dunapart; most egészen a lábánál van. Körülbelül másfél éve annak, hogy ezen község lakosai felkerestek engem, hogy vezessem küldöttségüket a t. miniszter urhoz. A t. földmMelésügyi miniszter ur akkor szMes volt engem fogadni, annak a küldöttségnek élén, és megígérte, hogy meg fogja ezt az ügyet vizsgálni, ős igyekezni fog ezen szegény községnek baján segíteni. Másfél év óta nem volt ott senki megnézni, hogy a Duna azóta mennyit mosott azon a határon; mert ha lett volna ott valaki, bizonyára azt a jelentést tette volna, hogy egy kis kőgát-emeléssel meg lehet menteni azt a községet. De, mert az a kőgát nem emeltetik, a Duna medrében hatalmas zátonyok keletkeznek, a melyek az amúgy is sanyargatott népet átkelésében gátolják, ugy, hogy több órai utat kell megtenniök, hol egyik, hol másik parton, mig a komppal olyan helyet találnak, a melyen nyugodtan átkelhetnek a túlsó partra. De megesik, hogy az a komp egy ilyen ismeretlen zátonyon felakad, és napokat tölt ott a Duna közepén addig, mig a Dunának vagy áradása, vagy sülyedése segit a bajon, hogy aztán elmehet. T. ház! Azért emeltem fel szavamat, hogy a t. miniszter ur ezt megszívlelje, és soron kMül felállítsa ott azt a kis kőgátat. (Helyeslés a szélsobalóldalon.) Emlékezhetnek, t. képviselőház, arra, hogy egy ízben már interpelláltam ezen község nyoIvorúsága ügyében. Akkor interpelláltam a t. belügyminiszter urat, hogy ez a község nemcsak a Duna által sujtátik, hanem sújtatott a hanyag közigazgatás által is. Annak is már másfél éve, de még mindig nincsen rendezve az az ügy, a melyet akkor a miniszter urnak elmondtam. így néznek utána a t. miniszter urak az ő ügyeiknek. (Egy hang a szélsobalóldalon: Ez a jog, törvény és igazság!) De ez még mind kevés ahhoz, hogy Magyarországon olyan is megtörténhetik, mint a mi e községben megtörtént. A szegény lakosságot a jegyző félrevezette, hogy ő kMeszi a községi vadászati jogot. A községi lakosság, abban a hitben, hogy a jegyző majd lojális lesz és nem fogja azt a vadászjogot arra használni, hogy neki kárt okozzon, nem akart a jegyzőnek a vadászati jog bérbevevése tekintetében gátat vetni. És mi következett be, t. ház? A jegyző átjátszotta azt a vadászati jogot egy szomszédos földbirtokosnak, a ki ott nagy vadászati bérletet tart. A község lakosságát ez a vadászati területet biró ur folytonosan zaklatja. O ott mindenféle módon neveil a sokféle vadat, e a mellett a község lakosságának gyümölcsfái tönkremennek, 10—15 éves fákat körülrágtak nyulak stb. És mi a kárpótlás ? Semmi. Hogyha azonban az a szegény nép a kukoriczaföldjéről pisztoly-lövéssel elűzi a vadat vagy a szarvast, akkor a legszigorúbban megbüntetik, és még azt a rongyos gúnyát is lehúzzák róla, a mit nagy fáradsággal és munkával szerzett .^magának. ISTe adjuk, t. uraim, a nagykópüsködőket, hogy mi a nemzetnek és a népnek érdekeiért küzdünk, hanem igenis küzdjünk érte tettel és segítsünk azon a szegény népen, bajában álljunk melléje, és ne igyekezzünk azon, hogy a kaputos osztályt még jobban meggyűlölje, mint a hogy