Képviselőházi napló, 1901. XV. kötet • 1903. április 27–május 14.
Ülésnapok - 1901-260
134 260. országos ülés 1903 kellett tekinteni, de nem lehetett engedélyezni azért, mert az ujonczlétszámot 35 esztendő óta nem emeltük. (Ugy van! jobb felöl.) Papp Elek: Dehogy nem ! Széll Kálmán miniszterelnök : Hangsúlyozom, hogy mMel az ujonczlétszámot 35 esztendő óta nem emeltük, lehetetlen ezeket a szabadságolásokat olyan mértékben teljesíteni, mint a minőre az illetőknek méltányossági okai igényt adnak. Ez a hái'om tiagy indok volt az, a mely meggyőzött minket arról, ^hogy nem lehet várni, (TJgy van! jobb felöl.) És miért nem lehet várni? (Halljuk ! Halljuk!) Azért, mert ebben a dologban megelőzött minket minden más állam. {TJgy van! jobbfelöl.) Azt mondja Kossuth Ferencz t. képviselőtársam, miért nem cselekszi ezt most meg a többi hatalom is? Azért, mert már megcselekedte, mert már ők ugy az ujonczlétszámot. mint intenzív és extenzív fejlesztését a hadseregnek keresztül vitték és a szükséges reformokon már keresztülestek, nekünk pedig most kell ezeken keresztülesnünk. (TJgy van! jobbfelöl.) Barabás Béla: Várhatunk egy kicsit! (Mozgás jobbfelöl.) Széll Kálmán miniszterelnök: Ezek voltak az okok, a melyek a javaslat előterjesztését szükségessé tették. Azt mondják azonban a képviselő urak, hogy várhatunk. Mi pedig azon nézetben voltunk és vagyunk, hogy az imminens és a legutolsó sürgősség szüksége már előállott, mert nagyon is sokáig halasztottuk az ügyet és én tanúságot tehetek arról, hogy ezeket a kérdéseket halasztottuk évről-évre, mig végre az ágyúk és a taraczkok reformjának megoldása elkerülhetlenné és elodázbatlanná tette a dolgot. Nagyon sajnáljuk, hogy az országot gazdasági szempontból gyenge állapotban találja ez a kívánság. (Zaj a szélsöbaloldalon. Halljuk! Hallj'u le! jobb felöl.) De igyekeztünk ezzel számolni és oly mértékben redukáltuk ezeket a kiadásokat, hogy azok az országnak sem gazdasági, sem adózási képességét nem fogják érinteni vagy sérteni, mert az az összeg, a mint ezt ki is fejtettem, a melyet ezen törvény igénybe veend és a mely az egész monarchiára kontemplálva van, az 1903. évre megszavazott 4'5 millió koronától eltekintve, fokozatosan 20 millió koronára, rüg, a miből Magyarországra a három év végéig 7 millió korona esik. Ez pedig olyan összeg, a melyről azt hiszem, hogy azt a mi költségvetésünk elbírja a nélkül, hogy az országnak teherviselési képességét érintené és az országot uj adókkal kellene megterhelni. (TJgy van! jobbfelöl.) Ezzel, t. ház, a költségvetés lesz megterhelve, de nem az adózó nép. Ezért azt gondoltuk, hogy a mai mostoha és kedvezőtlen gazdasági viszonyok daczára is azoknak a czéloknak érdekében, a melyeket elérni akarunk, t. i. a hadsereg harczképességének május 2-án, szombaton emelése, az ország és a monarchia biztossága érdekében: ezt az áldozatot a költségvetésnek meg kell hoznia, és meg is bírja ezen keretben. (Igaz! TJgy van! a jobb- és a baloldalon.) Ezek azok az okok, (Igaz! Ugy van! a jobb- e's a baloldalon.) a melyeket bőven kifejtettem és most csak úgyszólván lapidáris tételekben rekapituláltam, hogy válaszoljak Kossuth Ferencz t. képviselőtársamnak, a ki maga is azt mondja és helyesen mondja, hogy érzi és tudja, hogy nehezen határozta el magát a kormány és e ház többsége ezekben a kérdésekben. Igenis nehezen, hiszen minden költségemelés, minden emelése a véradónak és a költségvetés terheinek, ha nem is lesz a nép közvetlen terhe: nem kedvező dolog, hanem olyan, a mit kerülni kell, ha lehet és ha a szükség nem parancsolja, De mi mégis azt gondoltuk, két kötelesség közül a magasabbat kell választani és pedig az ország érdekében azt, hogy nem hagyhatjuk védelem nélkül vagy pedig a védelemnek oly foka nélkül — hogy így fejezzem ki magamat — a hadsereget és az országot, a mely fokot épen a beterjesztett javaslattal akarunk elérni, (Helyeslés a jobb- és a baloldalon.) Azt mondja Kossuth Ferencz t. barátom, hogy nincs a kormánynak és a többségnek más argumentuma, mint az, hogy »igy akarom.* Ennek épen az ellenkezője áll. Az argumentumoknak egész hosszú sorát holtam fel én, hogy mik azok, a melyek minket arra kénytelenitenek, hogy ebben a küzdelemben az öntudatos rezisztenczia terén megmaradjunk. Minket tehát nem az »igy akarom« vezet, hanem az, mert lehetetlen, — és ezért állott elő a mostani helyzet — (Igaz! TJgy van! a jobb- és a baloldalon.) hogy annak az elvnek a szentesítése, hogy az, a mit a kormány, és a mit minden valószínűség szerint a ház többsége is szükségesnek tartanak, (Zaj a bal- és a szélsöbaloldalon. Halljuk! Halljuk! a jobb- és a baloldalon.) meg ne történjék csak azért, mert az ellenzék nem akarja döntés elé vinni a kérdést, vagyis nem engedi, hogy határozzon a kormány javaslata felett a képviselőház, és megnyilatkozzék akár ugy, hogy elveti, akár ugy hogy elfogadja a javaslatot. Én csak döntést akarok; ennek útját állani nem szabad. (Mozgás a bal- és a szélsöbaloldalon.) Ebben van a kérdés súlypontja és lényege. (Halljuk! Halljuk! a jobb- és a baloldalon. Zaj a szélsöbaloldalon. Elnök csenget.) És ha önök azt mondják . . . (Nagy zaj a szélsőbaloldalon. Félkiáltások a jobboldalon: Miért kérdezték, ha nem hallgatják meg a miniszterelnököt ?) Elnök (csenget): Csendet kérek! Széll Kálmán miniszterelnök: Én arra vagyok kénytelen felelni, a mit Kossuth Ferencz t. képviselőtársam kérdezett; (Igaz! TJgy van! a jobb- és a baloldalon.) jogom van követelni tehát, hogy válaszomat meghallgassák. (Igaz! Ugy van! a jobb- és a baloldalon.)
