Képviselőházi napló, 1901. XIV. kötet • 1903. márczius 27–április 25.

Ülésnapok - 1901-240

74 2í0. országos ülés 1903 niárczius 30-án, hétfőn. előzékenyek vagyunk iránta, mert ott a nemzet a hatalmas, itt pedig a katonáék a hatalmasok, (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Most rátérek a hadseregre vonatkozó tárgyilagos bírálatra, mert ha szaporítják a hadsereget, ez az ország azt is akarja tudni, milyen az a hadsereg? Elsősorban elmondom azt, a mit én gondolok a hadseregről, azután a t. honvédelmi államtitkár ur okulására a hozzám beérkezett adatokat fogom reprodukálni, részben szavatosság mellett, részben szavatosság nélkül. Egy csomót fogok a rendelkezésére bocsátani, — ha tetszik, tegye vizsgálat tárgyává, — hogy tudja meg az ország azokat a panaszokat, melyekkel emberek hozzám bizalmas utón fordultak. (Halljuk! Halljuk! a szélsöbaloldalon.) A hadseregről lévén szó, igazán bajos az embernek el is kezdeni a bírálatot, mert akkora terjedelmű kifogásaink területe, hogy bajos azon el is indulni és az egészet rendszerbe önteni. Mikor a hadseregről beszélek, tulajdonképen a külügyekkel kellene kezdenem, mert a külügyeknek eszköze a hadügy. De a külügyekről nem beszélek, az egy oly labirintus, a melynek csomóját Goluchowski, a Minotaurus őrzi és az Ariadné fonalát még a miniszterelnök ur sem kapja kézhez. Mi ennek a nagyhatalmi politikának csak a terheit érezzük, de az eredményeit, hála Istennek, nem. Az a nagyhatalmi politika, a melyet folytatnak, a melyet dicsérnek és a melyért Tisza István és Andrássy G-yula grófok annyira lelkesednek, nem a mi nagyhatalmi politikánk, nem a magyar nemzeté, hanem az a császári nagyhatalmi politika, a melynek folytatására mi az eszközöket egyenesen megtagadjuk. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Ép ezért nem'csatlakozom én a delegáczióhoz, a mely bizalmat szavazott Goluchowski urnak azért, hogy kibiczeitünk Krétában, szerejjeltünk 51 emberrel Kínában, ott azt az 51 embert oda küldtük, a hol tüz és robbanás volt, s a robbanásnál egy Papp nevezetű magyar zászlósnak vére is folyt és mindezért egy hódítás volt az eredmény, hódításként egy telek, egy ujabb közös csecsemő, melyet szoptatni kell. (Ügy van! Derültség a szélsöbaloldalon.) T. képviselőház! A külügyeknek eszköze a hadsereg, de ez a külügy épenséggel nem magyar, és az a hadsereg nem magyar czélokat követ és nem magyar érdekeket szolgál. Ép azért ez is elegendő volna arra, hogy a hadsereg czéljaira mindent megtagadjunk és kényszeritsük a hadsereget, hogy a nemzeti akarat előtt meghajolva, a magyar nemzetnek czéljaihoz hozzásimuljon, vérkeringésébe beleolvadjon, idegrendszerét a magáéval összekapcsolja, (ügy van! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) De ha ezt a kérdést elegendőnek nem tartom, nemcsak az idő miatt, hanem a miatt is, mert nagyon sok egyéb okunk van, nézzük azon kifogásokat, azon követeléseket, a melyeket a hadsereggel szemben fel lehet és fel kell állítani. Elsősorban — bár nem szeretem még a számát sem kimondani — az 1867. évi XII. t.-cz.-ből kell. hogy kiinduljak. Annak megfelelő állapot nincs itt Magyarországon. A t. túloldal tagjai elfogadják bázisul az 1867 : XII. t.-czikket, a mikor kormányozni akarnak azon az alapon, de a mikor végre kellene hajtani, akkor elvetik azt is a lábuk alól. (ügy van! a szélsöbaloldalon.) Ez nagyan kétféle játék: valaminek a hasznát élvezni, de a következményeit le nem vonni. (TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Nézzük csak a kifogásoknak egy részét, a mit az idő rövidsége miatt kénytelen vagyok csak röviden elmondani és közülök csak egy-kettőt megemlíteni, a melyek a hadsereg mostani szervezete ellen felhozhatók. Nessi Pá!: Csak mondd el mind! Lengyel Zoltán: Az egyik a t. túloldalnak derültsége, mosolygása közben, a nélkül, hogy észrevette volna, történt, hogy a honvédségnek egyszerűen elsikkasztották a vezérkarát és beolvasztották a közös hadsereg vezérkarába, és a törvény ellenére azok a honvéd vezérkari tisztek nem tesznek esküt a magyar alkotmányra. Mondja meg nekem Ballagi Géza, mint a közjog tanára, vájjon helyesli-e ezt a dolgot? Ballagi Géza: Ne tessék engem vallatni! Tessék nekem békét hagyni! Elég, hogy itt vagyok és hallgatom; még hozzá vallat is! Lengye! Zoltán: Elég szenvedés, azt elismerem, de ezt csak arra a derültségre vonatkozólag jegyeztem meg, a melylyel előző kijelentésemet fogadta. Várady Károly: Talán Mandel Pál tudja! Lengyel Zoltán: Megemlítem azt az anomáliát is, hogy a póttartalékot egészen a közös hadsereg képezi ki és egészen a közös hadsereghez tartozik a póttartalék. Hát a honvédség nem való erre? A honvédség nem tudná azt megtenni, ha az egész kontingentálatlan tömegnek a honvédséghez eső részét oda osztanák be ? Azután régi dolog, régi nóta, mégis mindig ugy van és igaz marad, hogy Magyarországnak ezredeit a magyar király mi jogon helyezi el külföldre? Mert a mikor neki az diszkreczionárius hatalmában van, az már nincs benne a felségjogokban, hogy a magyar király idegen állam területén tarthatja a magyar hadseregnek tagjait; a magyar király jogosítványa csak odáig terjed, hogy Magyarország határain belül rendelkezhetik a hadsereg magyarországi ezredeinek elhelyezéséről. Hát, t. képviselő urak, önök nem tartják szükségesnek felszólalni az ellen, hogy magyar véreink közül egy harmadrész künn van elhelyezve idegen országban ? Nessi Pál: Törődnek is vele! Lengyel Zoltán: Igazad van, nem törődnek vele, de hisz a hadsereggel nem is törődhetnek, mert a hadsereg dolga ugy van elintézve, mint a lutheránusok dolga, hogy se fent, se lent, se