Képviselőházi napló, 1901. XIV. kötet • 1903. márczius 27–április 25.

Ülésnapok - 1901-240

%0. országos ülés 1903 márczius 30-án, hétfőn. 69 Széll Kálmán miniszterelnök: Volt rajta? (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Rá kellett volna tenni!) Lengyel Zoltán: De volt jogunk hozzá és ön törvényben feladta az országnak ezt a jogát és megcsúfolta a magyar nyelvet. Széll Kálmán miniszterelnök: Nem igaz! Semmi sem lett feladva. Lengyel Zoltán: A franczia nyelvnek szabad volt rajta lenni, az nem ütközött az alkotmányba, de a magyar államnyelv igen ? (Tetszés a szélsőbaloldalon.) Un, miniszterelnök ur, hiába védekekezik ebben a kérdésben, mert nem fog egyetlenegy embert sem találni, a ki önnek igazságot szolgáltasson s legfeljebb az a kényszerhelyzet szolgálhat védelmére, hogy Bécsből kommandiroznak és ön annak a kommandónak mindig engedelmeskedik. Ez a horvát zavargás épen az, a mi 48 előtt volt; a nemzet ellen, a mikor az nemzeti czélokért, nemzeti akarattal és egyetértéssel küzd, kijátszszák a szlávokat. (Ugy van! Ugy van! a szélsÖbaloldalon.) Bécsben kapkodnak, hogy mit csir áljának a szlávokkal, a kik nekik annyi bajt okoznak és Zágrábban ellenünk küldik a szlávokat rendet bontani. Talán azt akarják, mikor a hadsereget erősítik és foglalni akarnak Maczedóniában, hogy még több elégedetlen szlávot szerezzenek és igy még nagyobb hátvéde legyen a Habsburgoknak, a melyet ránk uszítson? Azt mondta a miniszterelnök ur Barta Ödön t. képviselőtársamnak adott válaszában, hogy itt is, ott is zavarognak, a zavargás a levegőben van. Nohát, t. miniszterelnök ur, zavargás az önnek, a mi Budapest utczáin történik, mikor a rendőrség nem csinál bajt? Az nem zavargás, az lélekemelő nemzeti tüntetés, a mely a lélekből fakad és a melynek czéljai ott lebegnek a nemzet előtt! Ez jogos, mert ennek alapja a nemzet törvényeibe van iktatva, a hadsereghez való joga és az ifjúság itt jogos czélokért küzd, sem testi épségben, sem vagyonban kárt nem csinál. Ne méltóztassék tehát bennünket a horvátokkal összehasonlítani! Azok törvénytelen alapon állanak, mi pedig törvényes alapon állunk. Önök hasonlítsák magukat a horvátokhoz, mert épen olyan törvénytelen alapon állanak, mint ők. T. képviselőház! Még egy horvát dolog akadt a, kezembe s azért a t. ház engedelmével, ha már a horvát ügyeknél tartok, ezt is felemlítem. Horvátország Magyarországhoz tartozik, egy államterület, egy nemzet, egy állampolgárság, egy uralkodó, egy udvartartás, — a mely nincsen, — a magyar állam területén meg van engedve az, hogy a magyar állampolgár idegen név helyett magyar nevet vehessen fel. De, t. képviselőház, per analógiám a horvátok is elkezdtek ezen jogot gyakorolni. Ezt a t. miniszterelnök urnak tudomására hozom, hogyha nem tud róla, mondja meg, igaz-e ez, vagy nem, és ha igaz, helyes-e az, hogy Horvátországban a magyar neveket visszahorvátositsák a bán engedelmével? Összeférhet-e ez a magyar állam egységének elvével ? Összeférhet-e ez a magyar nemzeti gondolatnak fogalmával? A horvát hMatalos lap,a »Narodni« 22. számában a horvát bán, gróf Khuen-Héderváry megadta az engedélyt arra, hogy Szabó Miklós, hrsovi földbirtokos, családi nevét Delacskira elhorvátositsa. (Nagy mozgás és zaj a szélsÖbaloldalon.) A névmagyarosításról szóló törvényben én nem tudom felfedezni azon rendelkezés alapját, a mely Magyarországon a horvátositást is megengedje. De, t. ház, az a horvát bán magyar zászlós ur. Ha ő azt teszi meg, hogy franczia nevű embernek horvát nevet ad, azt még csak értem; de hogy a magyar állameszme ellenében joga lenne neki fellépni, azt én nemcsak róla nem ismerem el, de még a magyar királyról sem. (Helyeslés a szélsÖbaloldalon.) Kubik Béla: Ez a jog, törvény és igazság! Lengyel Zoltán: A miniszterelnök ur politikájának kifolyása a katonai javaslatok dolga; nekem tehát jogom van a miniszterelnök ur személyével e javaslattal kapcsolatban és beszédem bevezetésének első fejezetében egy kissé hosszasabban is foglalkozni. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) A t. miniszterelnök úrtól mi hatalmas szónoklatokat hallunk jogról, törvényről, igazságról, népszabadságról, nemzeti eszméről, állami épület kiépítéséről, parlamentarizmusról, konventről és egyebekről. Gabányi Miklós: Az egész párt helyett ő beSzéll Lengyel Zoltán: Hát, t. miniszterelnök ur, tessék elhinni, hogy ha beszélni kell, tudunk mi többet is, jobban is, mint a miniszterelnök ur. Mi a miniszterelnök urat nem azért szeretjük ott a bársonyszékben, mert szépen tud beszélni, mint a csalogány, hanem tetteket várunk a miniszterelnök úrtól, azokkal tessék előállani. (Ugy van! Ugy van! a szélsÖbaloldalon.) Ugy vagyunk a miniszterelnök ur politikájával, mint a választópolgár, a ki a korteskedések alkalmával megnyilatkozott. (Halljuk! Halljuk! a szélsÖbaloldalon.) Az eset ugy történt, hogy egy kerületben ott járt előbb a kormánypárti jelölt, azután a nemzeti pártnak, vagy, a mint a nép nevezte, a »habarék párt«-nak jelöltje, végül pedig elment oda a függetlenségi jelölt is. A függetlenségi elmondta: »Jártak itt előttünk hamis próféták, a kik hazugságokat hirdettek, de mi igaz utón járunk és mi tiszta bort öntünk a pohárba.« Megszólal ekkor hátulról egy választópolgár: »A köll nekünk, nem a puszta beszéd!« (Derültség a szélsőbaloldalon.) Hát, t. miniszterelnök ur, igy vagyunk mi önnel. Mi már elég szózatot hallottunk öntől, most már tetteket kérünk és pedig olyan tette-