Képviselőházi napló, 1901. XIV. kötet • 1903. márczius 27–április 25.
Ülésnapok - 1901-253
253 országos ülés 1903 április 2í-én, pénteken. 419 első magyar embert, a királyt, legelső sorban kötelezi, hogy adott szavát, letett esküjét, írásban adott hitlevelét megtartsa. (Elérik helyeslés a szélsöbaloläalon.) Magában a királyi hitlevélben, magában a királyi esküben világosan ki van mondva, hogy Magyarország koronázott királya által szentesitett, valamint az országgyűlés által alkotandó és a koronás magyar király által szentesitett törvényeket minden jiontjaikban, czikkeikben és záradékaikban meg fogja a király tartani és másokkal is megtartatja. Még a kMételt is megállapítja, midőn azt mondja: II. Andrásnak az u. n. ellenállási jogra vonatkozó, az aranybullában foglalt azon záradékot kMéve, a mely igy kezdődik: »Quodsi verő nos« ezen szavakig: »in perpetuum facultatein«. Látjuk tehát, hogy a királyt saját esküje és hitlevele kötelezi ezekre. Kérdem már most, mi lehet az oka annak, hogy ez a törvény nincsen végrehajtva? Hát semmi más, mint Ausztriának az a minden lépten-nyomon észlelhető terve, hogy Magyarország minden kívánságának megvalósítását iparkodjék lehetetlenné tenni. Mikor pedig már nem térhet ki a korona a nemzet valamely kívánságának teljesítése elől és legiszlatM utón megadatik az, akkor adminisztratív utón kijátszszák a nemzetet. (Helyeslés a szélsöbaloläalon.) Pedig nagyon kár, hogy egy vezérlő államférfiunknak nagyon régen elhangzott figyelmeztetését nem tartják szem előtt Ausztriában és az uralkodó-családnál. Mert nagyon helyesen mondotta az a föld porában pihenő magyar államférfiú, hogy a dinasztiának legfőbb érdeke Magyarország alkotmányos jogainak tiszteletben tartása, mert Magyarország az egyetlen az uralkodása alatt álló országok között, a melynek az ország határain kívül is van védeni valója és ez a szabadsága. Az a szabadság, a melyért a magyar nemzet mindig kész volt síkra szállani, a melynek védelmére kész volt mindent feláldozni. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) T. képviselőház! Kétségbevonhatatlan igazság az, hogy a ki a már birt jogok védelmére nem képes, teljesen képtelen ujabb jogok szerzésére. (Ugy van! a szélsöbaloläalon.) Lássuk most már, vájjon azon a közjogi alapon, a melyen a t. kormány és a t. túloldal áll, adattak-e fel Magyarország jogaiból olyanok, melyek az országot megillették, s ha igen, tegyük fel a kérdést, hogy azon állami szervezetnél fogva, a mely az 1867 : XII. t.-cz. értelmében ma Magyarországon uralkodik, lehet-e ujabb jogokat szerezni a nemzet számára? Én nagy részletezésekbe belebocsátkozni nem akarok, csak néhány pontot fogok törvényeink közül kiemelni, s legelőször is, miután legtöbbet foglalkoztunk itt e házban ezen év folyamán e kérdéssel, pár megjegyzést teszek a hadseregre vonatkozólag. {Halljuk! Halljuk! a szélsöbaloläalon.) Az 1867 : IX. t.-cz. 10. §-ában, midőn ő Felsége kívánságára, az ő egyenes előterjesztésére és kérelmére a hadseregben beállt fogyatéknak pótlására az ujonczok megszavazása kéretett és elrendeltetett, világosan kimondta a törvényhozás, hogy az állítandó ujonczok egyedül a magyar ezredekbe^ Boroztassanak. (Ugy van ! a szélsöbaloläalon.) És mikor már életben van az 1867 : XII. t.-cz., a mikor az ország törvényhozása az első ujonczozási törvényt megalkotja, az 1868 : XXXVIII. t.-cz. 3. §-ában megismétli a fentebbi kijelentést ezen szavakkal (Halljuk! Halljuk! Olvassa): »Az állítandó ujonczok kizárólag magyar csapatokba soroztassanak.« Tehát az alkotmány tettleges életbeléptetése előtt ép ugy, mint az alkotmány tettleges életbeléptetése után azt a helyes álláspontot foglalta el a törvényhozás, hogy a magyar közönség soraiból besorozott ujonczok máshova, mint a magyar hadseregbe, illetve a magyar ezredekbe és csapatokba be nem oszthatók. (Igaí'! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) És, t. képviselőház, meg lett-e ez a törvényes intézkedés tartva? Korántsem! Pedig annak, mint beszédem további folyamán rámutatni kénytelen és bátor leszek, vég nélkül káros következményei voltak a nemzetre. (Ugy van! a szélsöbaloläalon.) Azonban van a mi véderőtörvényeink között egy önmagában csekélynek látszó, de politikai és erkölcsi tekintetben nagy sulylyal biró kijelentés, a melynek végre nem hajtása a mi kormányunk, különösen pedig a t. honvédelmi miniszter részéről — kimondom a szót — a gyámoltalanságnak kétségtelen bizonyítéka, (Igaz ! Ugy van! a szélsöbaloläalon.) hogy eddig azt megvalósítani nem tudta, nem merte; (Ugy van! a szélsöbaloläalon.) nevezetesen az 18fi8 : XL. t.-cz. 54. §-ában ez a rendelkezés foglaltatik (olvassa): »Már most kimondatik, hogy a törvény hatályba lépte napjától testi fenyíték és rablánczbüntetés az álló hadseregben és a honvédségben többé nem alkalmazható.« A mit megújít az 1889 : VI. t.-cz. 86. §-a, mert ugy látszik, t. képviselőház, hogy körülbelül 20 esztendei időre volt szüksége a t. kormánynak arra, hogy ezt a kérdést tanulmányozza, hogy ocláig jusson, miszerint ezt az intézkedést egy későbbi törvényben is kimondassa, azért, hogy neki ujabb alkalom adassék az ujabb tanulmányozásra. (Ugy van! a szélsöbaloläalon.) És szégyenére a XX. századnak, hogy még ma is a testi fenyíték fennáll a hadseregben, a rablánczbüntetés alkalmaztatik és azoknak a testi büntetéseknek a legundokabbika, még a kikötés sem szüntettetett meg. (Ugy van! a szélsöbaloläalon.) Avagy azt gondolja-e a t. kormány és a t. honvédelmi miniszter ur, hogy ezen testi fenyítékek alkalmazásával a hadsereg szellemét, bátorságát, lelkesültséget fokozni, emelni lehet? Azt gondolja a t. kormány és a t. honvédelmi miniszter ur, hogy ha az emberi méltóságot ezekkel a büntetésekkel abban, a katonában le53*
