Képviselőházi napló, 1901. XIV. kötet • 1903. márczius 27–április 25.
Ülésnapok - 1901-252
252. országos ülés 1903 április 23-án, csütörtökön. 401 Én azt elhiszem; különösen elhiszem Szentiványi Árpád t. képviselőtársamnak; csak azt nem tudom még, elég lesz-e ez vigasztalás gyanánt a nemzetnek, mert nem tudom, hogy hányan lesznek. Ha tudnám, t. ház, máskép nyilatkoznám. De az a nemzetre nézve nem lehet vigasztalás, hogy van egy Szentiványi-ja, a ki komolyan veszi ezeket az ígéreteket és megtartja az adott szót. (Felkiáltások a középen: Vannak többen is! Felkiáltások a szélsöbáloldalon: Nem hallottuk nyilatkozni!) Nekem az az egyéni meggyőződésem, t. képviselő urak, hogy a kik gróf Apponyi Albert hű követői, azoknak emlékezniük kell azokra a vitákra, a melyeket együtt folytattunk egy régi kormányrendszer ellen, a hol nem egyszer hangoztatták, hogy nem lehet Ígéretekkel kormányozni, csak institucziókkal, törvénybe foglalt rendelkezésekkel. Nekünk az a felfogásunk, hogy a prius és a posterius össze van zavarva nézetem szerint. Nem az a prius, hogy megszavazzak egy törvényjavaslatot, a mely az ujonczjutalék felemelését tartalmazza és azután várom a feltételek teljesítését. Az a prius, hogy előbb követeljük a feltételek teljesítését és azután szavazom meg a törvényjavaslatot. (Ugy van! ügy van! a szélsöbáloldalon.) Azt hiszem, hogy ez a politika nem elégítheti ki a nemzetet, sőt azt hiszem, nem merítheti ki azt a nemzeti irányt sem, a melyet annak idején a mélyen t. nemzeti párt a maga részéről hangoztatott. Foglalkoznom kellene még Bolgár Ferencz t. képviselőtársammal; de az idő előrehaladottsága miatt kénytelen vagyok ezt máskorra halasztani. Csupán egy dolgot akarok még felemlíteni. T. i. Bolgár Ferencz t. képviselőtársam, a ki a nemzeti pártnak nemcsak tagja volt, de katonai szakreferense és, mondhatni, katonai auktoritása, egy röpiratot bocsátott ki, a mely engem rendkívüli mértékben tévedésbe ejt az iránt, hogy a nemzeti pártnak a programmjával állunk e szemközt, vagy pedig csak Bolgár Ferencz képviselőtársam nyilatkozatával. Azt mondja végezetül, a hol a kétéves szolgálati időt tárgyalja, hogy »ehhez járul még, hogy ugy politikai, mint katonai értelemben, szakítsunk azzal a felfogással, hogy a monarchia véderejének alapját felmondásszerüleg évről évre vessük meg, mint ez már több év óta történik.« Hát én szívesen elhiszem, hogy a t. képviselő ur ezt csupán a véderőrendszerre vonatkozó törvényre érti; de könnyen lehet érteni az évenkinti ujonczmegajánlási jogra is. Ez még felvilágosításra vár. Mert ha azt jelenti, akkor ez jelenti az abdikacziót a 14, §-nál folyt vitával szemben, jelentene egy katonai ischli klauzulát. Nem tudom, így van-e, azért kérném ennek magyarázatát t, képviselőtársamtól. De bármiként legyen, csak röviden sorolom fel azokat a pontokat, a melyek a nemzeti párt KÉPYH. NAPLÓ. 1901 1906. XM. KÖTET. programmján kMül olyanok, a melyek az 1867 : XII. t.-cz. daczára és annak értelmében végrehajtandók lettek volna, és nem lettek végrehajtva. Itt van elsősorban az elszállásolás és elhelyezés kérdése. Ezzel a dologgal ugy vagyunk, hogy az 1867 : XII. t.-cz.-tet a kezemben levő osztrák törvény szerint még az osztrákok is ugy értelmezték, hogy a diszlokaczió, vagyis hogy mennyi katona és hol legyen elhelyezve, az tisztán Magyarországot illető jog. Ez a jog 1879-ben el lett játszva. Magyarországon daczára annak, hogy az 1867 : XII. t.-cz. szerint ez a nemzetet megillető joga volt, erről is lemondott a többség. Itt van az eskü kérdése. Hát az közös ügy? Az 1867 : XII. törvényczikk, vagy mely törvény az, a mely megtiltja a magyar ezredekben szolgáló katonának, hogy az alkotmányra esküt tegyen? Erről sem gondoskodtak. (Az elnöki széket Daniel Gábor alelnök foglalja el.) De itt van az egész hadsereg gazdasági szükséglete, az egész gazdasági igazgatás, ez sem vezénylet, sem vezérlet, sem belszervezett kérdése. Itt van az élelmezés és felruházás kérdése; csináltak belőle közös ügyet, tisztán császári abszolusztiszkus hatalommal kezelik. (Igaz! a szélsöbáloldalon.) A fegyver- éa lőszer- szükséglet beszerzésének kérdése a hadsereg egész egészségügyének kérdése, az állategészségügy, a hadi- és békelétszámban való fuvarozás kérdése, itt van a katonai lelkészek szolgálatának kérdése, itt van a rokkantak ellátásának kérdése, a házassági jog és a tiszti biztosíték kérdése, (Mozgás a jobboldalon. Halljuk ! Halljuk! a szélsöbáloldalon.) mindezek 1867 óta elhanyagolt, végre nem hajtott, közösekké tett dolgok. De egy pontról kell még külön megemlékeznem. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Ez a katonai nevelés kérdése. (Mozgás a jobboldalon.) A nevelés kérdését ketté kell osztani. Nevelésnek tekintem azt is, a mi a katonatisztiképző folyamokban lévőkre vonatkozik, valamint nevelés a már besorozott katonák nevelése. Nem untatom sokáig a t. képviselőházat, (Halljuk! a szélsőbaloldalon.) de azt hallom a nemzeti párttól, hogy erre vonatkozó programmjuk, — mert ez volt programmja, — végre van hajtva, t. i. az 1897 : XXIII. törvényczikk által. Ez a törvényczikk meggyőződésem szerint azokat a követeléseket sem fedezi, a melyeket Apponyi Albertek annak idején támasztottak, bár maguk akczeptálták. De a nemzetet semmi körülmények közt ki nem elégítheti, mert az a törvényczikk tisztán a honvédség neveléséről rendelkezik. A honvédség akadémiáját állítja fel és felállítja a két főreáliskolát azzal a rendeltetéssel, hogy a kik önkéntesen jelentkeznek a 51
