Képviselőházi napló, 1901. XIV. kötet • 1903. márczius 27–április 25.
Ülésnapok - 1901-251
348 252. országos ülés 1903 április 22-én, szerdán. hogy az általam idézett nagy államférfiú önök előtt nem elég kompetens ennek megítélésére. Meglehet, hogy önök sokkal illetékesebbnek fogják magukra nézve tartani azoknak Ítéletét, kiknek támogatását legújabban sikerült megnyerniök. Nem szívesen teszem épen én, hogy erre rámutassak, de miután eddigelé nyilatkozat nem történt, azokra, a miket szerencsém volt t. szomszédaink részéről hallani, ezt legalább érintenem kell. {Helyeslés a szélsöbaloldalon.) T. szomszédaink azzal az állásponttal, hogy ők az indemnityt nem akarják meggátolni, a többség támogatására sietnek, s követelik ők is a többségi elvnek érvényesülését. Ok illetékesebbek, mint én annak méltatására, a mit Szent Bernát mondott: »Facitis, quia potestis, an autem oportebat, quaestio est.« A többség teszi azt, a mit tesz. Keresztül akarja vinni, — bocsánat a kifejezésért, de a nemzeti követeléseknek szempontjából használhatom, — per fas et nefas — a katonai követelések megvalósítását. Quia potestis; a t. néppárt tehát csak ezért kell, hegy deferáljon a többségnek, mMel hatalmában van ezt megtenni. An autem oportebat, quaestio est. Mikor önök az oportet kérdésében velünk együtt tartottak a katonai javaslatok ellen, akkor most a potestas elismerése az én meggyőződésem szerint az önök részéről a legnagyobb és megengedhetetlen ellenzéki következetlenség. (Elénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) Pozsgay Miklós: Nem elég az, hogy kérvényeket szignálnak, a kérelmet teljesíteni is kell. Bakonyi Samu: Halljuk azt az ellenvetést, hogyha nem lehet is elvitatni a jogosultságát annak, hogy mi a nemzeti követelmények megvalósítását akarjuk, azonban miért akarunk mindent egyszerre? Valóban ugy van-e, hogy mi mindent egyszerre akarunk? Hiszen programmunkat ismeri az egész ország, önök is tudják, hogy a mi programmunk a teljesen önálló és független magyar hadsereg. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) S ime most mégis az 1867: XII. törvényezikknek, az önök törvényének szigorú, teljes és következetes végrehajtását követeljük. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Kossuth Ferencz: Hazafiságból! Bakonyi Samu: Mikor még az ellenzéken volt olyan párt, mely az 1867 : XII. t.-czikk alapján sürgette annak teljes végrehajtását, addig nem volt a mi ellenzéki feladatunk, hogy mi követeljük, (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) de mikor a mindent boldogító fúzió, melynek legújabb békeünnepét épen tegnap volt alkalmuk megülniök, (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) levette a napirendről az 1867 : XII. t.-ezikknek teljes, következetes végrehajtását, akkor ebben a harezban, a melyet önök idéztek fel, az 1867 : XII. törvényezikk megalkotói és körömszakadtig való védelmezői — idézőjelben mondom — akkor, t. képviselőház, az ellenzéknek ezen részére hárult az elengedhetetlen kötelesség, hogy az önök védelemnek nevezett támadásával szemben mi siessünk igenis komolyan, valódi hazafias önmegtagadással megvédelmezésére. (Elénk helyeslés ós tetszés a szélsöbaloldalon.) És most engedje meg nekem az igen t. miniszterelnök ur, hogy hozzá intézzek egy kérdést. 0, a mint programmjában kifejtette, a mint kormányzatának némely tényével igazolta, a juste milieunek az embere . . . Beőthy Ákos: Juste nélkül! Bakonyi Samu: . . . most ugy van, a kiegyenlítés munkájának nagy ereje gyanánt mutatta be magát mindenkor. Ugyan hol van most ez az erő? Az egymással harezban levő pártokat akkor a t. miniszterelnök urnak egy sok tekintetben személyes élü küzdelemben sikerült egymással kibékítenie, és most, a mikor a pártok közé a viszálynak üszkét nem személyi ellentétek dobják, hanem magas, nagy elvek, a nemzetnek örökéletű vágyai és jogai, akkor hol van a t. miniszterelnök urnak ez a kiegyenlítő képessége? (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) És mikor a helyzet az, hogy tudjuk a többségnek igen nagy részéről, hogy a belső meggyőződésben velünk van, mikor tehát a helyzet az, hogy igenis a magyar törvényhozásnak túlnyomó nagy többsége ezeknek a nemzeti követelményeknek jogosultságát elismeri, és mikor csak a törvényhozás tényezője másik részéről talál akadályokra ezeknek kisebb-nagyobb mértékben való megvalósítása, vájjon nem azzal bizonyítaná-e be kibékítő erejének nagyságát, valódi államférfiúi hMatottságát, hogy a nemzet és korona között ezt a nagy ellentétet tudná kiegyenlíteni? (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Kossuth Ferencz: Ezt hittük és reméltük. Bakonyi Samu: Nem mondom róla, hogy nem akarja, mert talán igazságtalanságot követnék el ellene, hanem a tények szoIvorú igazságaként állítom, hogy nem bírja, nem tudja. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) És ha ez így van, akkor igenis mondjon le arról az ambiczióról a t. miniszterelnök ur, hogy őt az utókor nagy államférfiú gyanánt fogja megítélni és méltatni, mert kicsinynek bizonyult ebben a harezban, és kicsinységében fog a t. miniszterelnök ur abba a tragikumba esni és annak minden bünhődését elszenvedni, hogy nem valósithat meg azok közül semmit sem, a mit talán komolyan tűzött ki feladatának. De, t. képviselőház, ez a helyzet egyúttal a mi nagy, a mi változhatlan igazságunkat is bizonyítja, azt nevezetesen, hogy ime még a legjobbak is, a kik az 1867-es mű alapján vállalkoztak a kormányra, még azok is csak lejárhatják magukat ezen az alapon. Az önök nagy kiegyezési művének nagyságát, sorvasztó meddőségét soha semmi sem igazolta nagyobb mértékben, mint ez a politikai helyzet, a melyért mégis, — risum teneatis, ha olyan szoIvorú nem volna — a politikai felelőséget önök mi reánk akarják háritani, a kik ezen 1867-es mű ellen
