Képviselőházi napló, 1901. XIV. kötet • 1903. márczius 27–április 25.

Ülésnapok - 1901-250

250. országos ülés 1903 április 21-én. kedden. 333 alkotmány szerint egyedül a felelős kormány felelős és hogy csupán annak ténykedéseit szabad bírálni. (Ugy van! jobbfelöl.) Kubik Béla: Hisz annak az indemnitásáróí van szó, a felhatalmazási törvényről. (Zaj a szélső baloldalon.) Azért nem adjuk meg a felhatalmazást, mert az ügyeket rosszul kezeli. Zboray Miklós: Mondjon le! (Derültség.) Lengyel Zoltán: Ezt az idegen nyelvet alkalmazni itt,Magyarországon,az államinstituczióiban: a magyar törvény tiltja, nemhogy parancsolná. Jól van, a kormány felelős, mert az tartja a hátát minden ilyen dologért, de kérdezem: mi czimen hozták be a német nyelvet a magyar hadseregben, a magyarországi ezredekben, a magyar fiukra ? A természet jogán ? Ezt én nem ismerem el, mert az Isten csak egy nyelvet adott minden nemzetnek és azt azért adta, hogy éljen is vele. (Élénk helyeslés a szélsőbal-oldalon.) A szolgaság jogán hozták talán azt ide? Hát kérdem én a t. háztól, mikor hódította meg az osztrák ezen nemzetet. Kérdem, az osztrák mikor verte le e nemzetet? Tessék nekem erre egyetlenegy példát mutatni és akkor el fogom ismerni, hogy a szolgaság jogán német a hadsereg nyelve. Tessék megmondani nyíltan, hogy szolgaságban vagyunk és akkor adjuk meg magunkat, mondjunk le nemzeti aspiráczióinkról és államiságunkról, de a míg karunkban erő van, ezt gyalázatnak tartjuk és az ellen örökké küzdeni fogunk, mig ezen a földön egy magyar van. (Elénk helyeslég és tetszés a szélsőbaloldalon.) Avagy az osztrák császárság jogán hozták be ezen nyelvet ide? Ha igen, akkor fellázad bennünk a vér és ajtót mutatunk az osztrák császárságnak Magyarországon, mert nem engedhetjük meg, hogy ennek az országnak szentelt földjére az osztrák császárság lábát betegye és megkívánjuk, hogy tartsa tiszteletben a magyar királyságot, ha azt akarja, hogy a magyar királyság is tiszteletben tartsa császárját és császári jelvényét. Mi nem engedjük meg, hogy az osztrák császárság, vagy az osztrák császár, összezavarja a hatalmi köröket és annak itt kifejezést is adjon. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) A magyar ember gyűlölettel fordul el ezen dolgoktól; hogy kívánják, hogy akarják és hogy gondolják tehát, hogy ez a gyűlölet benne valamikor szeretetté változzék. Egy kutyának odakiálthatunk németül és német nyelven kergetjük ki a házból, de azt nem tűrjük, hogy egy egész hatalmi szervezet a nemzet testére terpeszkedjék, testét lefogja és a maga nemzeti erejének kifejlesztésében őt folytonosan megakadályozza és neki hozzá még parancsoljon is. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Idegen tisztek vannak ebben a hadseregben, sőt számuk mindig több és több lesz. Én azt mondom, hogy addig itt mindig lesz nemzeti ellenállás és nemzeti küzdelem, ezzel a hadsereggel szemben, a mig Magyarországon egyetlenegy ember a magyar állam szuverenitásának kifolyásából fegyveresen ebben az országban tartózkodni merészkedik és az állam jogán parancsolni akar. (Ugy van ! a szélsöbaloldalon.) Én ismerek egy törvényt, a mely azt mondja, hogy magyar állami hMatalnok csak magyar állampolgár lehet. Nem követelünk mi egyebet, csak ezt tessék végrehajtani; különben törvénysértés vagy eskiiszegés mindenkitől, a ki ezt meg nem tartja. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) A jelvényekről és arról a bizonyos nótáról is legyen szó. (Halljuk! Halljuk! a szélsöbaloldalon.) Ez már nem törvényes dolog és ezt mondjuk ki, hanem ez sokkal inkább lelkiismeret, becsület és az öntudat dolga. Gyalázat tehát a nemzeten, hogy becsempészték ide a törvény, érzésünk, szMünk, akaratunk és vágyunk ellenére azt a gyalázatos madarat és azt a gyűlöletes nótát. (Zaj a szélsöbaloldalon. Mozgás jobbfelöl.) Elnök : A képviselő ur az imént azt mondta, hogy a magunk állami jelvényei számára mindenkitől megkívánjuk a tiszteletet. Ugyanezen tisztelettel tartozunk azonban mi is minden más állam jelvényei iránt. (Helyeslés jobbról. Felkiáltások a szélsöbaloldalon: Hiszen csak madárról beszélünk.) Lengyel Zoltán : Köszönettel veszem a figyelmeztetést. Én Ausztriában vagy a külföldön az osztrák állani jelvényeit jobban tiszteletben tartom, mint az osztrák állampolgár Magyarországon a magyar jelvényeket. (Mozgás jobbfelöl.) Arról a nótáról napokig, hónapokig, évekig vitázunk és veszekedünk itt, mikor egy költő megírta azt, hogy hát az uralkodóháznak nem ér meg ez a nemzet még egy nótát sem, a miért be is csukják őt, Ide hozzák nekünk azt a két szint: a sárgát, a mely az irigységet, és a feketét, a mely a gyászt jelenti. Mi nem tűrjük, nem szenvedjük, nem nézhetünk gyűlölet nélkül Magyarországon arra a lobogóra, mikor az idegen állam jelvényeit itt tisztelni kell, de mikor ezt mint a magyar állam jelvényét tekintjük, akkor csak gyűlölettel tekinthetünk reá, mert ez a mi szolgaságunk jelvénye, mert mi szeretjük és ragaszkodunk azon zászlóhoz, a mely háromszínű és a mely mint a hit, remény és szeretet jelképe a nemzetnek örök üdvössége. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Elnézem én sokszor azt a katonaságot, a mely azt mondja, hogy büszke vagyok ; de mire ? Ősi, régi ruhámra, szokásaimra és tradiczióimra. Eszembe jut erre az, hogy egyszer megkérdeztek egy magyar bakát, miért hordja fenn az orrát és miért olyan büszke? Uram — mondta erre — nem vagyok én büszke, de fenhordom az orromat, hogy ne lássam hasamon azt a csúnya madarat, (Elénk derültség.) Az ősi tradicziókról pedig, a melyeket az osztrák urakházában olyan fennen hangoztattak és a melyekről a Reichswehr azt írja, hogy a Kossuthpártí urak kedvéért nem engedünk: eszembe jut az a gyermek, a ki szintén fenhordta az orrát. Megkérdezték tőle: kis fiam miért vagy olyan