Képviselőházi napló, 1901. XIV. kötet • 1903. márczius 27–április 25.

Ülésnapok - 1901-250

250. országos ülés 1903 április 21-én, kedden. 331 sás következik! Tehát már annyira megy a német nyelv forszirozása a hadsereg körében, hogy még a közjegyző pecsétjét is hiteles német fordításban kell bemutatni! Es mindez történik akkor, a mikor Ausztria maga nem meri a pénzeire azok értékét német nyelven rányomatni; a mikor a paritás jegyében a hadseregben a német nyelvet forszírozzák, a pénzre pedig vagy számot tesznek, a melyet minden nemzetiség megért, vagy pedig latinul nyomatják a köriratot, a mely minden nemzetiségre nézve egyformán holt nyelv! Igaza van annak, a ki azt mondotta, hogy az osztrák szellemnek és a német nyelvnek Ausztria-Magyarországon az utolsó mentsvára nem Ausztria, hanem Magyarország. (Ugy van! a szélsőbalóldálon.) Igen érdekes dolog, a mikor a felkelő napot dicsérik, a lenyugvó napot meg gyalázzák. Mikor egy uj hadügyminiszter megjelenik az égen, minden lapban olvasom, hogy micsoda nagyszerű, derék ember ez a monarchia jövendőbeli megváltója. Mikor azonban szegény elmegy, megrugdossák, mint a döglött oroszlánt. Krieghammer nevére esküdtették az egész monarchiát, a szegény Lupujokat ott az erdők között arra tanították és ezek addig kaptak verést és kurtavasat, a mig csak meg nem tanulták kimondani, hogy: »Seine Excellenz Feldmarschall Lieutenant«, vagy nem tudom micsoda » Krieghammer «. Molnár Jenő: Uexküll-Ghyllenband ! Lengyel Zoltán: Ilyen az Uexküll-Ghyllenband is. Ezekkel agyonkinozták a szegény embereket, én pedig a fejemet csóválva nézegettem és mondottam: Uram Isten, mennyMel jobban fogja majd megnyerni az a katona az ütközetet most már ezen tanítás után. és mennyMel lesz bátrabb a csatákban azáltal, hogy megbüntették akkor, a mikor az Uexküll-Gkyllenband nevet kimondani nem tudta. A mikor pedig Krieghammer tábornok, kinek nevét boldognak-boldogtalannak annyira meg kellett tanulni, hogy a sok szenvedéstől még saját édesapjának nevét is elfelejtette ós a helyett is Krieghammer nevét mondta, (Derültség a szélsöbaloldálon.) helyét elhagyja, akkor — és ilyen a katonai elem — megmondják, hogy tulajdonképen ki is ő. Megmondja ezt nem a » Független Magyarország«, vagy a »Magyarország«, vagy a »Magyar Szó«, vagy az »Egyetértés«, — a mely lapok haragusznak rá, — hanem megmondja a »Reichswehr«, az ő saját lapja. Ez a lap a távozó hadügyminiszterről, távozása után egy-két nappal, a következő kritikát irta: (Halljuk! Halljuk! a baloldalon. Olvassa): »A képzettség és a véleményszabadsága Krieghammer felfogása szerint nem volt összeegyeztethető a katonai fegyelemmel. Véleménynyel nem birni, ha mindjárt a képzettség nyilvánvaló fogyatékossága következtében és szolgálatra készen kitalálni a miniszter gondolatát nem olyan felesleges dologban, a minő az elv, hanem olyan fontos dologban, a minő a szeszély: ezt tartotta helyesnek és elismerésre méltónak.« B. Kaas Ivor: Ez Fejérváryról van irva? (Derültség a haloldalon.) Lengyel Zoltán : Nem, mert ezt majd annak idején fogják lemásolni! (Tetszés a baloldalon.) A kritika folytatólag igy szól (olvassa): »Jóakaratot nála hiába kerestünk; csak protekcziót ismert, közönyösséget vagy gyűlöletet. A hol segíteni akart, ott nem törődött az okkal, a hol pedig segíteni kötelessége lett volna, ott a legalaposabb ok sem volt neki elég alapos, ha t. i. nem volt kedvére való. Az igazságot, azt egyáltalában nem értette. A mi neki nem tetszett igazságosnak és kedvére valónak, azt igazságtalanságnak tekintette. HMataloskodásának irányitója az önkénykedés volt. Minden intézkedésében könnyen kimutatható az éles, szubjektív vonás és minden fontosabb lendeletből, a mely az ő kezdésére született meg, világosan kMehető, kit akart vele jutalmazni, vagy büntetni.* Most előttünk feküsznek az ő javaslatai. Látjuk egész múltját, a mely alatt ilyen javaslatokkal előjött, a mikor mindig azt mondották, hogy magasabb állami szükség kívánja, hogy ezt vagy amazt megcsináljuk; és most kiderül, hogy minden ténykedésében könnyen kimutatható az éles, szubjektív vonás, minden fontosabb rendeletéből, a mely az ő kezdeményezésére hozatott meg, világosan kMehető, kit akart vele jutalmazni, vagy büntetni. Hát ezek azok a magasabb szempontok, a melyek miatt most e javaslatokat keresztül kell vinni és a melyekről azt mondotta tegnap Molnár Jenő t. képviselőtársam, hogy ezeket megint magasabb politikai szempontokból nem szabad elárulni. A kritika folytatólag igy hangzik (olvassa:) »Egy hatalmas ember sem dolgozhat annyira a megfélemlítéssel, mint a hadügyminiszter; hiszen az ő kezében van alantasának sorsa, mindenkinek használhat, vagy árthat, pályáját megnyithatja, vagy tönkreteheti. De az, hogy fáznak tőle, nem érdeme a hadügyminiszternek, hanem alkalmatlanságának szoIvorú bizonyítéka. Csak az nyúl protekezióhoz, hoszantgatáshoz, csak az nyúl önkényhez, a ki nem tudja jóakarattal és igazságossággal megvédeni a katonai fegyelmet. Az a kár, a melyet Krieghammer okozott azzal, hogy ugy bánt a hadsereggel, mint egy basa, szerencsétlenség, vagy legalább súlyos akadály lehet utódjára. Mert ha megszűnik az a rettenetes nyomás, a melyet Krieghammer katonásan kemény vezetésnek gondolt, akkor fog feltűnni a hadsereg szervezetében a beteges elfajulás és szétbomlás nyoma és csak rendkívüli tetterő és ügyesség tudja majd e nyomokat elpusztítani. Annak a hadseregnek, a melynek eddig félnie kellett a basától, előbb újra meg kell tanulnia, hogy a hadügyminiszterben, mint vezetőjében hizzék.« Látjuk tehát, 42*