Képviselőházi napló, 1901. XIV. kötet • 1903. márczius 27–április 25.

Ülésnapok - 1901-249

296 249. országos ülés 1903 április 20-án, hétfőn. igazolt képviselőnek jelentetik ki és a VIII. osztályba soroztatik. T. ház! Napirend előtt Lengyel Zoltán és Gál Sándor képviselő uraknak adtam szót. Lengyel Zoltán; T. képviselőház! A budapesti közúti vaspálya alkalmazottainak sztrájkmozgalma ügyében, a mely különben mint mozgalom már befejezést is nyert, kötelességemnek tartom felszólalni, hogy ezzel a dologgal és az alkalmazottaknak viszonyaMal a közvélemény foglalkozhassak, másrészről pedig a t. háznak és a kormánynak alkalma legyen betekintést nyerni ezekbe a dolgokba, és a mennyiben olyanoknak találna bizonyos dolgokat, hogy ott intézkedésre van szükség, erről értesítést nyerve, azt megtehesse. Előrebocsátom, hogy magam teljességgel távol állok mindenféle ilyen mozgalomtól,, a melynek eddig a közvélemény előtt olyan valami szoczialista íze volt, és én ezeket az embereket és vezetőiket eddig egyáltalában nem ismertem. Ugy jöttem a dologhoz, hogy ők a maguk panaszával vezetőik nélkül feljöttek egyenesen hozzám, és megkértek, hogy az ő ügyüket magamévá tegyem és őket pártfogásomba vegyem. Hogy azonban a közvélemény is tisztán lásson, el kell mondanom azt, hogy maguk a szoczialisták is teljességgel távolállottak ettől a mozgalomtól, mert ők maguk a leghatározottabban ellenezték ezeknek az alkalmazottaknak fellépését ugy időszerütlenség okából, mint egyéb okokból és abban maguk részt sem vettek. Nem volt a mozgalomnak egyáltalán szoczialista színezete, a mi abból is kitetszik, hogy a sztrájk kimondásakor az egész sokaság levett kalappal énekelte el a Himnuszt és a Kossutk-nótát. T. ház! A magam részéről ezen mozgalommal szemben ott előttük szintén állást foglaltam, a mennyiben megkülönböztetést tettem a gyári és ipari alkalmazottak sztrájkmozgalma, valamint a közérdekű nagy vállalatok alkalmazottainak sztrájkmozgalmai között, és megmondtam nekik azt, hogy ezen módját az ő fellépésüknek nem helyeslem, mert ők mint közérdekű vállalatnak alkalmazottai nemcsak kizárólag a maguk erejére vannak utalva, hanem általában a társadalomnak és a hatóságnak is védelmükre kell sietnie, ha valami bajban vannak, és épen azért nekik kötelességük lett volna első sorban a kormányhoz, a hatóságokhoz és esetleg a képviselőház tagjaihoz fordulni, hogy ügyüket szóvá tegyék, és csak, ha akkor orvoslást nem kaptak volna, fordulhattak volna a legvégső eszközhöz. Ezek előrebocsátása után ismertetni akarom a mozgalmat azért, hogy tájékozva legyünk annak minden részletéről és aztán megállapítható legyen, vájjon helyesen fogom-e fel azon teendőket, a melyek ebben a kórdósben a kormányra, illetve a társaságra tartoznak. (Kálijuk! Halljuk!) Az egész mozgalomnak kezdete az, hogy e hó elején a közúti vaspálya-társaság 32 olyan i embert, a kik 18-tól 32 évig voltak a társaság szolgálatában, minden legkisebb rekompenzáczió, nyugdíj vagy végkielégítés nélkül egyszerűen elbocsátott. Es ez történt három évvel azután, hogy nekik a nyugdijuk rendezését megígérték és hogy a társaságnak ez iránt beterjesztett javaslata a kormány előtt fekszik — tehát három esztendeig várakozásban voltak az alkalmazottak — és történt akkor, a mikor — mint utólag a kormány álláspontjából is kitetszik — ezt a nyugdijat maga a kormány is rendezni akarja és ennek elintézését sürgősnek tartja. A második dolog, a mi az alkalmazottaknak mozgalmát előidézte, a mint tudom, az u. n. asszony-igazolványoknak bevonása, korlátozása, illetőleg megszüntetése volt. (Halljuk! Halljuk!) Ez pedig abból áll, t. képviselőház, hogy azoknak a szegény, csekély fizetésű alkalmazottaknak egyáltalában nincsen idejük arra, hogy hazamenjenek ebédelni, mert szünetet nem kapnak és igy a család valamelyik tagjának kell az ebédet és az élelmiszereket utánuk vinni. Hogy ez megtörténhessék, a villamos társaságnál régóta szabadjegyet élvez minden alkalmazottnak egy családtagja, hogy bizonyos órákban ahhoz az alkalmazotthoz elmehessen és neki ételt vihessen. Már most, t. ház, ha ezeknek az embereknek vagyoni viszonyait tekintjük és meggondoljuk, hogy napjában háromszor kell annak a családtagnak ide-oda menni és az alkalmazottnak ételi vinni: hogyha ezeket a szabadjegyeket elvonják tőlük, akkor 60, esetleg 90 krajczárba kerül, míg odamegy és elviszi neki az ételt, ugy, hogy magának annak a családtagnak az útiköltsége jóformán többre megy fel, mint a mennyit az illető alkalmazott keres. (Felkiáltások iáiról: Ez hallatlan I) Ez a dolog tehát reájuk nézve létkérdést kéjjez. De mondom, hogy nem ilyen terjedelemben történt a jegybevonás; csak részben, bizonyos vonalakon szüntették ezt meg, más vonalakon csak szakaszjegyeket adtak, másoknál pedig az illető családtagoktól vonták el ezeket a jegyeket. Ennek következtében az alkalmazottak 6-án este gyűlést tartottak, és — hogy az előttem tegnap jelentkezett 8 embernek előadását reprodukáljam — ezek azt mondják, hogy a városligeti végállomáson Eőthy Károly, a társaság titkára maga mondotta ezeknek az embereknek, hogy bárcsak többen volnának és vegyenek részt ezen a gyűlésen minél többen. Ez annyiban érdekes, hogy a. társaság most minden oldalról azt híreszteli, hogy a mozgalom a szoczialista bujtogatóknak és, nem tudom, kiknek a műve. Ha pedig igaz az, a mit az a 8 ember, a ki tanuként jelentkezett előttem, állit, akkor magának a társaságnak egyik alkalmazottja szította a mozgalmat, mert ezek az emberek előttem kijelentették, hogy nekik eszük-ágában sem volt sztrájkolni, de a társaság titkára állt eléjük és az mondotta, hogy csináljanak mozgalmat, ennélfogva elmentek arra agyülésre. (Mozgás a szélső-