Képviselőházi napló, 1901. XIV. kötet • 1903. márczius 27–április 25.

Ülésnapok - 1901-238

238. országos ülés 1903 márczius 27-én, pénteken. 15 elég jókor megtanulta ismerni a magyar nemzet Zrínyi révén. Sőt a mint az olasz egyetemeknek, Bolognának, Páduának adtunk rektorokat, Bécsnek is adtunk, de adtunk még az utóbbi időkben is a hires wittenbergi egyetemnek is, pl. gróf Thurzó Imrét, a magyar palatínusnak fiát, a kit, midőn a doktorátust dicséretesen letette, nagy ünnepélyességei megválasztották a wittenbergi egyetem rector magnificusává. Ezek csak részletek, tudnék ilyeneket órákig mondani. (Zajos felkiáltások a szélsöbáloldálon: Halljuk ! Halljuk!) Ezek mind bizonyságai annak, bogy a mi kultúránk lépést tartott a némettel, sőt Mátyás király idejében felülmulta azt. Azután is. a mostoha viszonyok daczára is mindig iparkodott előre törni, a mint hogy az azutáni időben is kapott tőlünk a német kultúra táplálékot. így pl. emiitettem Dürer Albertet és az ő magyarságát. De továbbmenve, az utóbbi időben a német zenetudománynak adtunk egy Haydnt; vagy nem mi adtuk-e neki a magyar Liszt Ferenczet, a ki itt született ugyan, de nagyobbrészt Németországban élt; az orvostudomány terén egy Hyrtl-t, a költészet terén egy Lenaut: nem magyar föld szülte-e, nem magyar föld nevelte- e? Hát ha kaptunk mi Németországtól kultúrát, adtunk is Németországnak kultúrát, ezt büszkén vallhatjuk. (Elénk tetszés és helyeslés a szélsöbáloldálon.) És azután, t. ház, — ez már szigorúan a a mai vita keretébe is tartozik — adtunk egy intézményt a porosz hadseregnek, adtunk egy intézményt Európa valamennyi hadseregének, a mely a mienk: a huszárságot. (TJgy van! TJgy van! a szélsöbáloldálon.) A huszárság intézményét az egész világ mitőlünk vette át. Ha a magyar egyebet nem adott volna, ezt a specziális fegyvernemet az egész világnak ő adta; ezt tőlünk imitálták. Azért készítettük el a párisi kiállításra a huszártermet, a huszárság genealógiáját, évszámonkint kimutatva, hogy melyik kurucz emigráns alkotta meg a jjorosz huszárságot, melyik a franczia huszárságot és viszont melyik állam, mint Belgium stb. vette át az osztrák-magyar, a királyi huszárságtól a magáét. Szóval évszám szerint, név szerint van kimutatva minden. Meg is volt az egész világ lépetve, és azóta tudják, hogy igenis a huszárság magyar intézmény, a melyet az egész világ ettől az igazi katonás nemzettől vett át, (TJgy van! TJgy van! a szélsöbáloldálon.) íme, tehát vettek át ők is mi tőlünk. Eu ezért a Hasse-féle felszólalásoknak pöffeszkedő hangján méltán ütközöm meg, a mikor azt állítja, hogy csak tőlük tanultunk ám. E rövid vázlatban is volt szerencsém kimutatni, hogy mennyire valótlan ráfogás ez. (Elénk tetszés és helyeslés a szélsöbáloldálon.) De nem kívánom, hogy félreértsenek. Mi a német kultúrát, a valódi német kultúrát most is megbecsüljük, de nem a Hasse-ék kultúráját, a mely nincs, nem az ő felületességét, nem a Lueger uramét, a ki beszélni sem tud jól németül, hanem csak lerchenfeldi dialektusban, hanem igenis megbecsüljük pl. Gröthét. A mikor mi Széchényinek, Deáknak, Kossuthnak emlékszobákat rendeztünk be, Göthécek is van berendezve emlékszobája a magyar fővárosban. Hát nem azt mutatja-e ez, hogy a magyar meg tudja az ujabbkori németségben is , becsülni az igazi nagyságot és a czMilizácziót? Ne nézzenek azért gyűlölködő szemmel mireánk, mikor mi nem gyűlölködő szemmel tekintünk vissza, hanem a valódi érdemet elismerjük. Csak azt nem ismerhetjük el, hogy mindent ő tőlük tanultunk volna, a mi legtávolabbról sem áll. (TJgy van! TJgy van! a szélsöbáloldálon.) T. ház! Bocsánatot kérek ezekért a dolgokért, ha ezeket előadom, (Halljuk! Halljak! a szélsöbáloldálon.) hanem hát (Halljuk! Halljuk! a szélsöbáloldálon.) mégis szükségesnek tartottam, hogy a magyar parlamentből veressék vissza az a támadás, a mely ellenünk a berlini és a bécsi parlamentekben intéztetett, (Hosszantartó éljenzés és taps a szélsöbáloldálon.) és azt gondolom, mindegy, ha ezeken a padokon vagy a túloldalon ülő ember teszi, mindenképen szolgálatot tesz nemzetének, föltéve, hogy adatai reálisak és azok meg nem czáfolhatók. (Tetszés a szélsöbáloldálon.) A másik ilyen általános vád, a melyet szemünkbe szoktak vágni, hiszen a bécsi parlamentben legutóbb is nagy hangon fölhozták ellenünk, azt mondva, hogy megérdemeljük, hogy nekik gyarmatuk legyünk, minthogy ők szabadítottak meg bennünket a török járomból. Ezt a kérdést is, mondom, rendkívül sokszor fölvetik, pedig ez is csak annyira igaz, mint az előbbi. (Halljuk! Halljuk!) Azt emiitettem, mint fedeztük mi Európát testünkkel-vérünkkeí. Mikor az ország egy része kénytelen volt a törökkel szövetkezni, a másik rész pedig egyedül ellentállani nem bírt és az uralkodó szent esküvel fogadta, hogy meg fogja védeni az országot, és régi határait visszaállítja, de ereje azt tenni nem volt elégséges, hát arról, hogy hogyan engedték Zrínyi Miklóst Szigetvárnál odapusztulni, mikor 60.000 ember tétlenül állott Gryőr mellett, mert magyar volt, a ki bolond módra föláldozta magát és elesett, meg Brandenburgi Joachim furcsa hadjáratáról stb. nem akarok szólani, hanem ebből az időből csak a 16 éves nagy háború egypár fővonásaira térek ki, mert ezen háború során űzetett ki a török az országból, t. i. 1683-tól 1699-ig, a karloviczi béke idejéig előfordult egy-két katonai dologra. (Halljuk ! Halljuk!) I. Lipót idejében az osztrák hadsereg, már a római birodalmi hadsereg, mert akkor az volt, meglehetős jó hadvezérekkel rendelkezett és elég képzett volt a maga korszakában, de török módra, a törökkel hadakozni nem igen tudott, sem a magyar klímát nem bírta; itt azután