Képviselőházi napló, 1901. XIV. kötet • 1903. márczius 27–április 25.

Ülésnapok - 1901-245

206 245. országos ülés 1903 április 4-én, szombaton. mondotta, hogy a nemzet és a korona 1867-ben megértették egymást. Hát, t. ház, én ezt nagyon szoIvorú vallomásnak tartom. Miért? (Halljuk! Halljulc! a baloldalon.) A mohácsi vészkor léptünk szorosabb összeköttetésbe a dinasztiával. 1526-tól 1867-ig 341 évnek kellett eltelnie, hogy a dinasztia és a magyar nemzet megértsék egymást. Mennyi vérnek, mennyi könnynek, mennyi ártatlanul kiontott vérnek és mennyi ártatlanul szenvedőkért ontott könnynek kellett elfolynia, hogy végre a nemzet és dinasztia, ezen a

y vértengeren átgázolva, megérthessék egymást! Óhajtom, vajha ugy lenne, bár a szimptomák mást mutatnak. Az 1867-iki kiegyezést, a Deák Ferencz bölcseségét nagyon sokszor hallottam emlegetni; meg is hajlóm hazaszeretete és bölcsesége előtt, de ezt a kiegyezést nem a bölcseségnek, nem is a bécsi hatalmak jóságának és józan belátásának köszönhetjük, hanem ez a szabadság az 1867-iki szabadság, Magenta, Solferinoés Königgrätz véres mezőiből fakadt ki, és az 1867-iki szabadság napjának első sugarai a Pozsonynál állomásozó poroszok szuronyain törtek meg, A vesztett csaták, az elvesztett tartományok: ezek kényszeritefcték a dinasztiát oda, hogy velünk békét és szövetséget kössön. (Ugy van! ügy van! a szélsobaloldalon.) Ha van elég erő akaratunk érvényesítésére, akkor nagyon szeretnek bennünket, különben pedig nem. {Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldalon.) T. ház! Nézzük meg egy kissé, hogy áll a hadsereg egysége odaát Ausztriában. (Halljulc! Halljuk! a szélsobaloldalon.} A prágai Böhmische Sparcassa ellen intézett roham — ez igen tanulságos, t. képviselőház, — azt mutatja nekünk, hogy a nemzetiségi gyűlölködés odaát teljes virágában van, és olyan eszközökhöz nyúl, a melyekről azt hittük, hogy czMilizált országokban elképzelhetetlenek. Mi ennek az eredménye, t.' ház? Az, hogy a német nyelv tanulása Ausztria összes nemzetiségi köreiben évről-évre hanyatlik, ugy, hogy elkövetkezik Ausztriában az az idő — 20 — 25 év — alatt, hogy a született németeken kívül senki sem fog németül tudni. Hiszen, a ki valaha utazott Glalicziában, az tudhatja, hogy ott már most sem lehet a német nyelvvel boldogulni. Micsoda óriási hipokrizis kell ahhoz, hogy odaát ne merjék kimondani, ne merjék proklamálni államnyelvnek, »StaatsSprache«-nak a német nyelvet, tőlünk pedig követeljék, — és pedig minden konczesszió nélkül, mereven, — hogy a német nyelvet a hadsereg nyelvéül elfogadjuk ? (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Pap Zoltán: És erre kapnak kormányt mindig! Rákosi Viktor: Ausztriában nem merik törvénybe iktatni a német »Staats-Sprache-t« és nekünk nem szabad ellene tiltakoznunk. A hadsereg egységes német nyelvét nem fogadjuk el ós ezért bennünket rebelliseknek neveznek. Rebelliseknek neveznek, mert a magyar nyelv szuverén jogait követeljük, miután az hMatalos nyelv, államnyelv, és megköveteljük, hogy mint ilyen a hadseregbe is utat találjon. Azt akarjuk, t. ház, hogy a trónt ne egy német zsoldos hadsereg állja körül, a mely minket attól elválaszt, hanem állja körül az egész fegyveres magyar nemzet, a mely védelmezze a hazát, az alkotmányt és a királyt. (Igaz! Ugy van! Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Egy hadseregre, a mely magyar nemzeti talajból fakad, a mely nemzeti hőseink kultuszában nő fel, a mely a mi régi zászlóink lobogágását szent áhítattal nézi, arra szívesen költ a nemzet, még talán magát megerőltetve is, de olyan hadseregre, a melyből ki van küszöbölve minden, a mi előttünk szent és drága, vért és pénzt nem adhatunk. Ha a honvédelmi miniszter urnak, — nagyon sajnálom, hogy nincsen itten, — több érzéke volna az egyenruhába nem bujtatott polgárok iránt, ugy látnia kellene az ezerszámra érkező kérvényeket, — ma is volt egynéhány — és az ezerszámra érkező küldöttségeket, a melyek a munkától barna ökleikkel megdöngetik nemcsak a parlament vaskapuját, hanem a kaszárnya sárgafekete ajtaját is. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Pap Zoltán: A miniszterelnök ur nem akarja ezt látni! Rákosi Viktor : A miniszter ur azt mondotta egy izben, hogy ez mesterségesen szított mozgalom. Hát kérem, a liberális egyházpolitika idejében voltak ehhez hasonló hatalmas tüntetések. Senki sem mondta azokra, hogy azok mesterségesek ; legalább én nem emlékszem reá, hogy mondták volna. Az a nemzet önkéntes megnyilatkozása volt és akkor a miniszter ur nem azt mondta, hogy nem szabad az utczän politizálni, a mit most nekünk mondott, hanem kijegyeztem Beksics Gusztávnak egy frázisát, a mely így szól: »A nemzet mint égi mennydörgés kiáltja a képviselőház fülébe, hogy liberális egyházpolitikát követel.« Ugy látszik, csak akkor hallják meg a mennydörgést, a mikor nekik dörög, de mikor attól félnek, hogy a mennykő beléjük csap, akkor nem hallják. (Élénk tetszés és derültség a, szélsobaloldalon.) Én igazságosabb ember vagyok. Én azt mondom: azok nem voltak mesterséges tüntetések, de akkor ismerjenek el önök is egyet és ez az, hogy, h d, (A- nemzet tudott az iránt lelkesedni, hogy pap helyett czMil ember eskessen, hogy pap helyett czMil ember anyakönyvezzen, mert a nép csak ezt látta, annak elvi jelentőségét, azt a nagy vívmányt nem látta, mondom, ha ez iránt tudott lelkesedni, akkor csak az iránt is tud lelkesedni, hogy a kMándorlástól megfogyatkozott nemzet fiaitól ne