Képviselőházi napló, 1901. XIV. kötet • 1903. márczius 27–április 25.

Ülésnapok - 1901-244

2íí országos ülés 1903 április 3-án. pénteken. 199 emelkedett, épugy, mint a nemzeti pártnál. És mikor ingerelni kezdték, akkor magyaros büszkeséggel, de mély bölcseséggel azt felelte a mi képviselőtársunk, mint most a nemzeti párt, mikor a függetlenségi párt őket állítólag bántja: »Csak nem hagyjuk magunkat kistájgerolni egy zsidótól.« (Derültség balfelöl.) Fizetett volna, a mennyit kértek épugy, mint a nemzetig párt megad mindent, csakhogy maradhasson. És az a szerep, a melyet most játszani kénytelen, valósággal tragikomikus. Valamikor a nemzet reményei voltak, és joggal. Kitűnő, nagytehetségű, puritán jellemekből állt; a programmjuk jelentette Magyarország sorsának jobbrafordulását és a közélet megtisztulását. Elveik és kívánságaik egész sorozatával állottak elő a választás idejében. Most pedig egyre-másra állnak fel és vergődve bizonygatják, hogy tulajdonképen ők sohasem kívántak semmit, a programmjuk sohasem volt semmi egyéb, csak légbuborék, a melyet, a míg fújtak, addig szép formájú volt, csillogott, de a mint a lég elszállt belőle, semmMé vált. (Mozgás a jobboldalon.) Szentiványi Árpád: Szép fantáziával beszél. Bogyay Máté: Olvas! Leszkay Gyula: Ha Bogyay beszél, jobbat fogunk hallani! Bogyay Máté: Ha Bogyay beszél, akkor nem olvas. Ráth Endre: A differenczia az lesz, hogy Bogyay akkor beszélni fog, én pedig olvasok, (Felkiáltások a jobboldalon: Keni szabad!) Bogyay Máté: Tessék a házszabályokat olvasni ! Szőts Pál: Még azt is ? Isten mentsen! Ráth Endre: Nem is olvasom. Kezemben tartom a lapot és azt hiszem, t. képviselőtársam, a ki hozzá van szokva, hogy órás beszédeket tart, tudja, mily nehéz dolog ez és nem lehet csodálkozni azon, ha az ember az emlékezőtehetségének támogatására a lapokat kezében tartja. (Felkiáltások a jobboldalon: Jegyzeteket lehet! De nem olvasni a beszédet!) Eszembe jut egy régi anekdota, a melyet bizonyára sokan ismernek, hogy egyszer egy demokrata egy dunaparti villát akart eladni és dicsérte azt, mint valamikor a nemzeti párt a maga programmját, hogy tessék megvenni, mert kitűnő. Ha uraságod csónakázni akar, ott van a Duna, ha uraságod fürdeni akar, ott van a Duna; ha uraságod úszni akar, csak egy lépés a Duna, ha uraságod inni akar, ott van a Duna, ha tűz lesz, ott van a Duna, és mikor a vevő számon kérte, hogy mi lesz, ha kiont a Duna, akkor az eladó ugy tett, mint most a nemzeti párt az elveMel, hogy szabadkozni kezdett: » Kérem alássan, hol van az a Dunától ?« (Derültség.) Mikor a nemzeti párttól itt bucsut veszek, mint ellenzéki ember, mondhatom, fájdalommal idézem a költőt: »Nem én téptem le homlokodról, magad tépted le a babért.« Szentiványi Árpád: Nagy szerénységgel van elmondva! Ráth Endre : Idéztem. Az önálló nemzeti hadseregről lévén szó, egyszerű észszel is, de nem tudok belenyugodni oly indokolásba, a melyet gróf Tisza István képviselőtársam elégnek tartott, a következőket mondván (olvassa): »Készséggel elismerem, miszerint nagyon sok előny rejlik a nemzeti politika szempontjából a külön hadseregben, a melyről le kell mondanunk, ha a közös hadsereg alapjára helyezkedünk.« A ki ilyen indokolással is beéri, az nyugtassa meg lelkiismeretét, de ne kívánja, hogy súlyt helyezzünk arra a mondásra, a melyet idézek, hogy: »a közös hadsereg mai állapota korántsem felel meg azon igényeknek, melyeket a magyar nemzet joggal táplálhat a külön hadsereg iránt.« Ha Tisza István gróf t. képviselőtársunk ebben a hitben van, hogy ennek elismerésével az ügynek használ, ha minden oldalról egyaránt elismerik, engedje megkérdeznem, hogy akkor mi akadályoz meg bennünket abban, hogy mindnyájan egyetértsünk ? És ha csak arról van szó, hogy a közös hadsereg . . . Elnök: Azt hiszem, a t. képviselő ur túl van már beszédjének azon a részén, melyre én erről a helyről észrevételt nem akartam tenni. De talán szabad őt a házszabályok azon részére figyelmeztetnem, hogy beszédet olvasni tilos. A t. képviselő ur nem emlékezetének elősegítésére nézi a jegyzeteit, hanem olvas. Kénytelen vagyok őt a házszabályokra figyelmeztetni. (Elénk helyeslés jobbfelöl.) Ráth Endre: T. ház! Kénytelen vagyok ismételni, a mit mondtam, hogy, ha a mi kívánságunk csak az, hogy a közös hadsereg keretén belül érvényesüljenek a mi óhajaink, akkor mi állja útját annak? Az egyetértés kérdésében félreérthetetlenül az egységes nemzeti akaratot képviselné? (Olvassa beszéde szövegét. Derültség jobbfelöl.) Elnök: A házszabályokból és az elnöki figyelmeztetésből gúnyt űzni nem szabad. Ha t. képviselő ur figyelmeztetésemnek eleget nem tesz, kénytelen leszek a szót megvonni. (Zaj.) Rátkay László: A képviselőkből sem lehet gúnyt űzni. Nem tűrjük! (Nagy zaj jobb felöl.) Lengyel Zoltán: Hát gróf Andrássy Gyula képviselő ur nem nézte igy a jegyzetét? (Felkiáltások jobb felöl: Nem!) Leszkay Gyula:Majd válaszolunk erre annak idején! Ráth Endre: Látva ezt a hangulatot, kijelentem előre is a t. háznak, hogy meghozom azt az áldozatot magammal szemben, hogy beszédemet, bár még sok anyagom van, be fogom fejezni. Mikor beszédemet befejezem, nem mulaszt-