Képviselőházi napló, 1901. XIV. kötet • 1903. márczius 27–április 25.

Ülésnapok - 1901-244

184 Wi. országos ülés 1903 a mikor kiszorittattak a török által, de a tótok barátságosan, mint testvérek fogadták őket. A 300 éves szabadságharca is jóformán és nagyrészt a Felföldön történt, és abban is kMáló részt vettek a tótok. Véreztek, majdnem elvéreztek. A tótok most is alapvető' kövét, fundamentumát képezik Magyarországnak, egyrészt geográfiai fekvésüknél fogva, mert a Kárpátokat lakják, másrészt számuknál, szorgalmuknál, munkásságuknál fogva, valamint azon kapocsnál fogva is, a melyet a magyarság és a szlávság között képeznek, a mint azt hajdan a magyarok és lengyelek, a magyarok és csehek közt képezték. A haza iránt való kötelezettséget most is teljesen és tökéletesen teljesitik. (Zaj a jobb- és a baloldalon.) Most baj van és az orvosolható. A baj materiális, anyagi és szellemi, vagyis kulturális. A gazdasági bajokon segíteni lehetne a kereseti források kibővítésével és megnyitásával, a házi és gyári ipar behozatalával és fejlesztésével, a mezőgazdasági és ipariskolák felállításával. A szellemi és közművelődési bajon segíteni lehet jó és megfelelő iskolák felállításával, és a nép gyermekeinek iskoláztatásával. Vészi József: Milyen tannyelvű iskolák? (Nagy zaj a szélsőbaloldalon,) Buzáth Ferencz: Mit provokál itt ? Vészi József: Jussunk van erre kíváncsiaknak lenni! Bartha Miklós: Annyira természetesen, hogy még kérdezni sem kell! Vészi József: Akkor nyugodjunk hát bele! Veszelovszky Ferencz: Én gondolom, hogy ebben a dologban kérdés nem lehet. Egy nép sem prosperálhat müveit emberek nélkül: a tótoknak is szükségük van intelligencziára. A tótoknak is szükségük van papra, tanítóra, bíróra, hMatalnokra, orvosra, gyógyszerészre, ügyvédre, mérnökre, iparosra, kereskedőre. Honnan vegyék azokat, a midőn középiskoláik nincsenek? Hol tanuljon meg a fiatal ember tótul, a midőn arra való iskola nincsen? Hát ezek a népek, ezek a milliók tanuljanak más nyelvet, a mely különben nem szükséges az élet fentartásához, egykét év alatt? (Nagy zaj jobbfelöl.) Nálunk a tót nyelvvel okvetlenül bírni kell! Az a tót ember hogyan beszéljen, hogyan közeledjék pl. ahhoz a püspökhöz, hogyan érintkezzék a főispánnal, az alispánnal, mikor egyikük sem tudja a nyelvét. (Ellenmondás jobbfelöl.) Hiszen az intelligencziának volna kötelessége megtanulni a nép nyelvét, de nem viszont. Ha ón czigánytól származnék, én nem szégyenleném magamról megmondani, hogy czigány vagyok. (Felkiáltásolt a szélsőbaloldalon: Magyarországon vagyunk!) Vannak máshol is poliglott országok, a hol többféle nyelv van, és ott a czélszerüség, az igazság, az okosság, és a politikai előrelátás szerint a nyelvek egyenlő joguak. Hock János: Magyarországon nem lehet! Veszelovszky Ferencz: Nagyon is lehet ! Hogyan birja az a nép a bizalmat az elŐljáróiáprilis 3-án, pénteken. hoz, legyenek azok az elöljárók méltóságok vagy hMatalok, mikor velük érintkezni egyáltalában nem képes? (EllenmondásoTc.) Szüllő Géza: Tudnak magyarul! Veszelovszky Ferencz: Nem mind: a főispánok sem tudnak, a püspökök sem tudnak. Igaz, hogy a Felföldön igen értelmes, tisztességes, jóravaló hMatalnokok is vannak, különösen az öregebb hMatalnokok között, kik tótul is, magyarul is tudnak. Ezek igen derék, becsületes, tisztességes emberek, jó hazafiak, talán jobb hazafiak, mint azok, kik hazafiságukat fitogtatják és abból élnek. (Igaz! ügy van! bal felöl) Ezen tisztességes, jóravaló elemek azonban kihalófélben vannak. Nézetem szerint azonban az intelligenczia mindig a nép számára van, nem pedig a nép az intelligenczia számára. Arra kell tehát törekednünk, hogy az intelligenczia sajátítsa el a nép nyelvét. (Zaj a jobboldalon és a középen.) Elnök: Kérem a képviselő urakat, ne méltóztassanak állandóan beleszólani. Veszelovszky Ferencz: A nép nyelvének kérdése kényszerit engem arra, hogy egy igen fájdalmas dologról szóljak, s ez az amerikai kMándorlás. Az Amerikába való kMándorlás okai szintén kétfélék, anyagiak és szellemiek. A tót vidék sMársága, terméketlensége az egész világon közismeretes. Kellene tehát először anyagi téren a népet segíteni, miután pedig a másik ok szellemi, kultúrai ok, kellene a népet oktatni, buzdítani, a nép karjai alá nyúlni, őt felemelni, nem pedig azt hazafiatlansággal vádolni. Miután a keleti drámának utolsóelőtti felvonása megindult, bátor leszek e tekintetben is nézetemet felhozni. Én Magyarország hMatását ugy képzeltem az én eszemben és szMemben, hogy Magyarország az összes keleti népek gondos anyjává váljék, mert a kis népek alig képesek magukat fentartani. Szerettem volna, ha mindazon népek, melyek Bodenbachtól Konstantinápolyig, a MagasTátrától a görög szigetekig elterülő földön laknak, Magyarország önállóságát, szabadságát és védelmét élvezhették volna. De, sajnos, ez nem történt és most már alig történhetik, mert hiszen bennünket most már arra is használnak, hogy mi tulajdonképen ijesztők gyanánt szolgáljunk azon népek ellenében, a mely népek most fegyvert ragadtak szabadságuk és emberségük érdekében. Miután köztudomás szerint a katonaság nem egyéb, mint kés a diplomaták kezében, én ennélfogva sem vagyok hajlandó a hadsereg nagyobbitásába beleegyezni, mert diplomácziánk nem a mi érdekeinket képviseli és nem a mi javunkra működik. Utópiák után szaladni nincs haderőnk és arra nincs is pénzünk. Nem szavazom meg a törvényjavaslatot azért sem, mert Magyarország népei annyira elszegényedtek és oly veszedelmesen visszamennek, hogy katonaságra többet nem áldozhatunk és mert azon munka is jobb irányban és ter-