Képviselőházi napló, 1901. XIV. kötet • 1903. márczius 27–április 25.

Ülésnapok - 1901-243

április 2-án, csütörtökön. 167 243. országos ülés 1903 odáig kell, hogy terjedjen, hogy kimeredt lábakkal és kidülledt szemekkel jól tudjon elvonulni a hadtestparancsnok előtt. A gyalogság főkötelessége ez, nem pedig az, hogy homokban és agyagos sárban, minden fiMet, fűszálat, fát és bokrot kihasználva, férkőzzön az ellenség közelébe és az ebben való gyakorlat erősítse és edzze tagjait. A nagygyakorlatokról nem is beszélek, t, ház, mert azok igazán egyébre nem valók, mint arra, hogy egyes generálisok kitüntetést nyerjenek, másokat pedig penzióba küldjenek. A dél-afrikai háború egy nagy eredményt mutat fel és példát statuál arra, hogy a jövendő háborúban a gyalogság fegyvergyakorlatainak a kiképzése a legfontosabb dolog, s ezt pedig csak gyakori czéllövészet által lehet elérni. (Igaz! Ügy van! a szélsöbaloldalon.) És mi történik nálunk a czéllövészet gyakorlása terén, t. ház? Igen részletesen elmondták már ezt képviselőtársaim, Bartha ^Miklós tegnap és többen már e vita folyamán. Én csak egy momentumot ragadok ki a budapesti hadtest czéllövészetére vonatkozólag. (Halljuk! Halljulc!) Mindenesetre jellemző erre nézve az, hogy Budapesten a gyalogság czéllövő-terét a promontori magaslatokra tették . . . Gromon Dezső államtitkár: Nincs más hely! Molnár Ákos: Nincs más hely. azt mondja az államtitkár ur. A Bakos mégis közelebb van. Mondom, ezt a teret a promontori magaslatokra tették, a hova három óra kell az odagyaloglásra, három óra a visszagyaloglásra, tehát összesen hat órát kell annak a szegény katonának az oda- és visszajutás alatt legyalogolni azért, hogy öt, esetleg tiz lövést leadjon. Hogy azután az a gyalogos katona — akár a közlegényt, akár a tisztet veszszük — milyen ambiczióval teljesiti azt a kötelességét, azt mindnyájuk bölcs megitélésére bizom. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) A hadseregnek a külső képe sem mutat ám mást. Az is csak azt mutatja, hogy nálunk semmi sincsen meg, a minek csak egy kis gyakorlati értéke lenne, hanem minden csupa parádé és csupa légbőlkapott dolgok szerepelnek a katonaságnál. Itt van az egyenruha rikitó szine, a kék és a piros szin. Ezek a jövendő háborúban épen csak arra fognak szolgálni, hogy a katonaság alkalmas czélpontul szolgáljon az ellenségnek, (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) de semmi esetre sem lesznek képesek elrejteni hadseregünket az ellenség golyói elől. AzonkMül az egész világon nem lehet azt látni, a mit nálunk, hogy az a magyar katona, az a magyar harczos 36 fokos melegben és 26 fokos hidegben ugyanabban a ruhában járjon. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Természetes, hogy egy háború esetén a hőség, a napszúrás óriási számú áldozatokat fog követelni ilyen ruházat mellett. Mindamellett elkölttetnek azok a száz meg százmilliók; és mire ? Itt vannak a kaszárnyaépitkezések. A kaszárnyákat a katonai mérnöki hMatalok saját regieben épitik fel, a minek aztán az az eredménye, hogy nagyon sok kaszárnya hasznavehetetlen. Csak egy esetet hozok fel. Budapesten a tiszti kaszinó épületét nagy költséggel és nagy pompával építették fel és rendezték be. Alig hogy felépült most két esztendeje, a menyezete bedőlt és 60—70.000 korona kárt okozott. Itt vannak azután az úgynevezett Remonden-depók. A katonai kincstár meg vesz egyéves csikókat és azokat négyéves korig neveli; a mire ezek a csikók szolgálatba kerülnek 700 forintba van egy-egy. Én sehogysem látom be annak a szükségét, hogy miért kellenek a katoságnak ilyen drága lovak. Hiszen ezért a pénzért már verseny paripát lehet venni. Ezt az állapotot különben már a katonai körökben is tarthatatlannak ítélik, de ugy látszik, valami nagy katonai ló-szaktekintély miatt kell annak megmaradni. Azonban káros ez nemzetgazdasági szempontból is, mert a kisgazdák lótenyésztésére bénitólag hat az, hogy a katonaság ilyenformán nem reflektál a kisgazdák lóállományára. A generálisok lótartása is nagy abszurdum. Olyan tábornokok is, a kik valamely iskolában vagy a minisztériumban ülnek, öt lóra birnak igény nyel, holott egyre sincs szükség. A hadügyminiszter hét lótartásra bir igénynyel. Önkéntes korunkban sok ilyen intim dolgot láttunk abból a katonai szellemből, a mely a modern haladásba egyáltalán nem akart beilleszkedni s ez az osztrák czopf! Ilyen a legénység reggeli zuppája. Mindenki tudja, katona és polgár egyaránt, hogy soha nem fogyasztja el a katona a reggelijét, mind a kanálisba öntik, de azért főzik, főzik mindennap. Pedig milyen nagy horderővel birna borgazdaságunkra, ha a katonai kormány a helyett az élvezhetetlen zupa helyett kétdeczi bort adna egy-egy katonának ! Különben erre majd annak idején bővebben rá fogok térni. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Nagy rákfenéje az u. n. közös hadseregnek az előléptetési rendszer is. Nálunk a soron kívüli előléptetés a rendes, a fokozatos pedig a rendkívüli. Ez pedig onnan van, hogy a hadi iskolát végzett tisztek 14 év alatt lesznek őrnagyokká, míg a rendes csapattisztek 27 év alatt. Ez aztán óriási anomáliákra vezet, és a hadseregben a tisztek között — ezt tapasztalásból állithatom — a legnagyobb elkeseredést szüli, nem is szólva arról, hogy visszahatással van a hadsereg vezetésére is. Józan észszel nem tudom belátni, hogy tudjon többet az a kétévi hadiiskolát végzett fiatal tiszt annál, a ki 27 esztendeig van a csapatnál, tehát ott a legénység körében a gyakorlat terén szerzi meg tapasztalatát és tudását; mondom, nem tudom belátni, hogy hogy birjon ez több kvaliíikáczióval, mint az a csapattiszt. De onnan van ez, t. ház, hogy vannak mindig egyes protezsált emberek, a kik-