Képviselőházi napló, 1901. XIV. kötet • 1903. márczius 27–április 25.

Ülésnapok - 1901-242

242. országos ülés 1903 április 1-én, szerdán. 131 nek a kMonatával, melyek közül egyikhez másikhoz ő egy alkalommal hozzájutott. Ebből láttuk meg ós győződtünk meg arról, hogy már 1898-ban a legfelsőbb a katonai és politikai körökben el volt határozva az ujonczlétszám emelése és el voltak határozva egyéb katonai terhek is. De a kormány hallgatott ezzel a kérdéssel, hallgatott a saját legbensőbb hMei előtt is, és ezek a hMek ugy mentek a választó közönség elé, hogy czéljuk az ország közéletének a szanálása, czéljuk, hogy a jog, törvény és igazság foganatosittassék minden téren. És ha igy volt ez, daczára, hogy szabad volt a választás, azt kérdem, s az önök méltányosságára hMatkozom ott a túloldalon: szabad-e ennek a többségnek azt mondani, hogy jóformán minden ellenőrzés nélkül, kurtán és furcsán, csak azért, mert többség a többség, minden akarata minden akadály nélkül teljesüljön? (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) És itt felmerül az a kérdés, hogy hát a kisebbségnek volna-e joga ahhoz, hogy az ő akarata teljesüljön? Nem, t. ház. Ezt a jogot én a kisebbségnek nem vindikálom. A kisebbségnek kötelessége az ellenőrzés, a bírálat s a fékezés és lehetőségig megakadályozása mindannak, a mit ő hazájára nézve rossznak talál. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldálon.) S mit csinál ez a, kisebbség? Fékezi a javaslat törvényre emelé-" sét, felvilágosítja az országot az iránt, hogy ezek a javaslatok károsak és veszélyesek. Itt tehát a kisebbség alkotmányos jogokat, alkotmányos kötelességeket teljesít akkor, mikor ezt a vitát folytatja alkotmányos törvények keretében, azzal vádolni tehát a kisebbséget, mintha terrorizálna, mintha saját véleményét akarná ráerőszakolni a többségre, nem szabad. (Tetszés a szélsobaloldálon.) És ezzel bevégeztem mondanMalómat a parlamenti helyzetről és most áttérek magának a javaslatnak bírálatára. (Halljuk! Halljuk!) Teszem ezt három szempontból. Vizsgálni fogom, hogy vájjon az ujonczlétszám emelésére van-e szükség, azután vizsgálni fogom a kérdést az ország teherviselési képességének szempontjából és végre vizsgálni fogom a hadsereg harczképességének szempontjából. Van-e a létszámemelésre szükség ? Én minden megelőző indokolás nélkül kijelentem, hogy a létszámemelésre szükség nincsen, (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldálon.) nincsen pedig azért, mert azon világesemények óta, a melyek létrehozták a német egységet, az olasz egységet, a Balkán-államok jelentékeny részének felszabadulását, Európában a népek békét élveznek. A békét hangoztatják ugy katonai körökben, mint politikai körökben. A publiczisztikában békét hirdetnek, a külügyek hMatalos tárgyalásainál szintén. Semmi érdekünk nincsen, hogy más országokat vagy népeket megtámadjunk, és ki nem mutatható semmiféle érdek, a melynél fogva minket megtámadni akarnánnk, Tebát sem hóditó, sem védő háborúra semmiféle kilátás nincsen. (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldálon.) Békét akarunk és kMált külügyi dolgokban nagyon is szerények vagyunk. Ebben a szerénységünkben már el is vesztettük azon gazdasági és politikai befolyást, a melyet pedig ugy Szerbiával, mint Romániával és Bulgáriával szemben bizony igen nagy érdekünk lett volna megtartani. Szerénységünkben megelégedtünk Kínában is akkora területtel, a mekkora arra sem volna elég, hogy egy héten át a maga ugorkatermelésével Budapest főváros közönségét ellássa; és szerények vagyunk annyira, hogy mikor a múlt év végén, deczemberben, Románia mindkét törvényhozó kamarája hMatalosan kondoleáló sürgönyöket küldött Ratiu János özvegyének, akkor a mi kormányunknak vagy a mi külügyi hMatalunknak ehhez a sürgönyhöz, ehhez a tényhez egyetlenegy árva szava sem volt. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Románia alsóházában deczember 6-án Iliescu Konstantin kéjjviselő tett egy indítványt, a melyet Viadescu képviselő pártfogolt és a melyet tapsok között egyhangúlag fogadott el a romániai törvényhozás alsóháza. Ezen egyhangú határozat következtében a képviselőház elnöke: Pherechide, a következő sürgönyt küldötte Bukarestből Ratiu Emilia úrhölgynek, a megboldogult Ratiu János özvegyének (Halljuk! Halljuk! Olvassa): »A képviselőház 1902. november 23-án . . .« — a dátumok között, már t. i. az előbbi dátum és ezen dátum között, azért van különbség, mert az orthodox egyház számítása más — ». . . ülésében értesülést nyerve kMáló férje-urának elhunytáról, egyhangúlag megszavazta azt az indítványt, hogy fejezze ki mély gyászának és részvétének érzését a pótolhatatlan veszteség felett, a mely Ont sújtotta. E megbízást mély tisztelettel teljesítem.« Ugyancsak ebben az időben a szenátusban is indítvány tétetett az iránt, hogy ilyen vigasztaló sürgöny küldessék az özvegynek, a minek következtében Aurelian, a szenátus elnöke a következő sürgönyt küldötte (Halljuk! Hall juk! Olvassa.): »A szenátus, értesülvén kMáló férjének, a mélyen gyászolt dr. Ratiunak, elhunytáról, felhatalmazott, hogy nevében fejezzem ki részvétét a fájdalmas veszteség felett, a mely Önt érte. Midőn e szoIvorú kötelességet teljesítem, kérem Ont, asszonyom, fogadja egyúttal legőszjntébb gyászom kifejezését.* És ugyanazon a napon a romániai lapok, még pedig az idevalók közül a »Tribuna« közölte és pedig feltűnő helyen, hogy Gradisteanu, a román kulturliga elnöke — azt hiszem, nem szükséges felemlítenem a t. ház előtt, hogy a román kulturliga milyen irredentisztikus irányzatot követ Magyarországgal szemben — elment audiencziára a királyhoz, kérvén, hogy a ligát ismerjék el törvényhozásilag erkölcsi és jogi személynek. 17*