Képviselőházi napló, 1901. XIII. kötet • 1903. márczius 9–márczius 26.

Ülésnapok - 1901-225

74 22ö. országos ülés 1903 azok is, a kik felelőséggel tartoznak, a magyar kormány és a többség maguk engedik megsértetni ezt a jogot akkor, a mikor a magyart mint állami nyelvet mellőzni engedik Szent István birodalmában. (Tetszés a szélsőbal-oldalon.) Ez már valóságos botrányos dolog! Ráth Endre: A magyar helységnevekre törvény van, mégis németül vannak meg a sematizmusban ! B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter Hát a katonai sematizmus magyar kiadás? Ráth Endre: Bocsánatot kérek, csak magyar helységnevek vannak! B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Ne beszéljen ilyen nagy hangon! Arra nincsen szükség! Madarász Imre: Fájdalom, hogy ilyesmMel kell az időt töltenünk, hogy a magyar nyelvet itt a magyar parlamentben a többség ellen védelmeznünk kell. De csak annyit mondok, hogy ha a kormány és a többség ezután is ilyen, vagy ehhez hasonló eljárást követ: akkor ne beszéljenek önök uraim a magyar nemzeti állam kiépítéséről, mert önök a magyar nemzeti államot kiépíteni nem fogják soha, még azzal a hadsereggel sem, a melyet önök olyan nagy hatalomnak tartanak, hogy az mindent megtehet, a mit akar, de a melynek aztán mindent meg kellene tennünk ugye, valamit csak akar ? Pedig most is akar, bizonyosan akar, mert hiszen ezeket a katonai javaslatokat épen azért terjesztették elő, mert a katonaságnak bizonyos kívánságai, követelései vanoak velünk szemben. Nagy kívánságok és túlzott követelések, melyeknek ide a házhoz való beterjesztéséhez, különösen azok után, a mik itt részint a múltban, részint közelebbi időben a nemzet függetlenségi követelései ellen történtek, csakugyan nagy bátorság kellett. Hát a t. honvédelmi miniszter ur nagy katona, bátor, kurucz generális, rajta tehát nem is lehet csodálkozni; de azon aztán már csakugyan méltán lehet csodálkozni, hogy a t. miniszterelnök ur, . . . Széll Kálmán miniszterelnök: A ki sem nem generális í . . . Madarász Imre: Bizony nem! . . . miért egyezett bele e törvényjavaslat benyújtásába és hogyan vállalhatta el annak keresztülvitelét. Ehhez, t. miniszterelnök ur nemcsak nagy bátorság hanem vakmerő bátorság kellett, annyMal is inkább, mert hiszen a múlt példája nagyon, de nagyon világosan bizonyítja, hogy volt már Magyarországnak miniszterelnöke, pedig ugyancsak hatalmas miniszterelnök volt, még talán generális is volt, a kinek hasonló vakmerősége a piros bársonyszékébe került. B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Az egészen más volt! Madarász Imre: Hát ilyen árba kerülhet önöknek is; megmondom, hogy miért. (Halljuk ! Halljuk! a szélsőbal-oldalon.) Azért, mert, a mi igen t. elnökünk, gr. Apponyi Albertnek árczius íl-én, szerdán. akkori mondása szerint »ilyet merni büntetlenül nem lehet.« Ezt gr. Apponyi Albert mondotta. Széll Kálmán miniszterelnök: Ez nem olyan! Kubik Béla: Épen olyan! Ugyanolyan természetű ! Széll Kálmán miniszterelnök: Nem épen olyan ! Dehogyis ugyanolyan természetű ! Az egészen más! Bakonyi Samu : A t. miniszterelnök ur ellene volt ? Széll Kálmán miniszterelnök: Én igenis ellene voltam! (Mozgás a szélsőbaloldalon.) Kubik Béla: Ellene szavazott ? (Felkiáltások a baloldalon: Nem került sor a szavazásra!) Széll Kálmán miniszterelnök: Igenis ellene voltam! Bakonyi Samu: Ezek akkor intimitások, mert ezt az ország eddig nem tudta. (Mozgás a szélsőbaloldalion.) Madarász Imre: T. ház! Hiszen, mint valaki meg is jegyezte már, ha nem is ezek a törvényjavaslatok, de ezekhez nagyon-nagyon hasonlóak kisértettek itt már régebben, más kormányok idejében is, csakhogy akkor nem akadt senki, a ki azon javaslatok keresztülvitelét magára merte volna vállalni. Miért ? Természetesen azért, mert nem tartotta azt a nemzet érdekeMel megegyeztethetőnek, nem tartotta a nemzet érdekében állónak, sőt azzal ellenkezőnek. Mert az talán csak mégsem nemzeti érdekünk, hogy a mi fiainkat olyan hadseregbe küldjük be és soroztassuk be, a hol sem magyar szó, sem magyar szellem nincs és igy a mi fiaink mint valami idegen zsoldosok tekintetnek ott és állíttatnak olykor az ágyuk elébe ? (Tetszés a szélsöbaloldalon.) Vagy talán az volna nemzeti érdekünk, hogy ezért a közös hadseregért, ennek fenmaradásáért, ennek szaporításáért, erősbitéseért a mi szánknak utolsó falatját, a mi keserves keresményeinknek utolsó filléreit is odaadjuk? B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Nem követeljük ! Madarász Imre: És miért adjuk oda ? Azért, hogy mig ők ottan czifrálkodva fényeskednek, addig mi itt mintegy koldus módra könyörögjünk a mi igazainkért, könyörögjünk nemzeti követelések teljesítéséért? (Tetszés a szélsőbaloldalon.) B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Nagyon lendületes beszéd! Madarász Imre: Mert ma már agy vagyunk, t. ház, — ám a ki meg tud czáfolni, czáfoljon meg — hogy a magyar embernek s általában a magyar nemzetnek csakis kérni, könyörögni, rimánkodni lehet és szabad ; (Ugy van! Ügy van! a szélsöbaloldalon.) mert hogyha valaki férfias nyíltsággal, bátorsággal, őszinteséggel és önérzettel mer felszólalni igazaiban . . . B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: De ész szel is !