Képviselőházi napló, 1901. XIII. kötet • 1903. márczius 9–márczius 26.

Ülésnapok - 1901-237

237. országos ülés 1903 márczius 26-án, csütörtökön. 40? képviselő ur indítványához képest, miután ha­sonló természetű kérvények tárgyalása csakugyan napirenden van, ezen kérvényekhez csatoltassék és azokkal együtt tárgyaltassék. (Helyeslés.) Ennek következtében a háznak az az eló'bbeni megállapodása, hogy a szóban levő kérvény a kérvényi bizottsághoz utasittatik, visszavonatik, s ez a kérvény is a ház asztalára tétetik, hogy a hasonló tárgyú kérvényekkel együtt tárgyal­tassék. (Helyesles.) A ház ezt elfogadja. A ház egyszersmind kimondja, hogy az interpellácziók megkezdése két órára tűzetik ki. (Helyeslés.) Most napirend szerint következik a sza­vazás a pénzügyminiszternek Rátkay László képviselő interpelláeziójára adott válasza felett. Minthogy e kérdésre vonatkozólag névszerinti szavazás rendeltetett el, a házszabályok értel­mében bátor leszek a kérdést feltenni. A kér­dés az: Tudomásul veszi-e a t. ház a pénzügy­miniszter ur válaszát, a melyet Rátkay László képviselő ur interpelláeziójára adott, igen vagy nem? (Nem! Igen!) A kik igen-nel szavaznak, természetesen tudomásul veszik, a kik nem-mel szavaznak, nem veszik tudomásul a pénzügy­miniszter ur válaszát. A házszabályok értelmében kezdi a szava­zást (Kihúzza a betűt.) az »R« betű. Pap Zoltán: Romlásnak indult hajdan erős magyar! Elnök: Mielőtt a szavazást megkezdjük, a házszabályok értelmében az ülést öt perezre fel­függesztem. (Szünet után.) Elnök: T. ház! Az ülést újból megnyitom Kezdődik a szavazás. Mielőtt a szavazást megkezdjük, bátor le­szek a kérdést még egyszer feltenni. Ezt megeló'zőleg azonban jelzem, hogy a névsort olvasni fogja Dedovics György jegyző ur. a távollevőket jegyzi Szőts Pál jegyző ur, az igennel szavazókat Nyegre László jegyző ur, a nemmel szavazókat Trubinyi János jegyző ur jegyzi. A szavazásra a következő kérdés lesz bo­csátva : elfogadja-e a t. ház a pénzügyminiszter­nek válaszát Rátkay László képviselő ur inter­pelláeziójára, igen vagy nem? (Igen! Nem!) A kik elfogadják, azok igennel fognak szavazni, a kik nem fogadják el, nemmel fognak szavazni. Kérem a szavazást megkezdeni. Egyúttal kérem a képviselő urakat, méltóztassanak helyö­ket elfoglalni. Dedovics György jegyző (olvassa a névsort). Igennel szavaztak: Rabár Endre,Radvánszky György, Ragályi Béla, b. Révay Gyula, Révai Mór, Rónay János, Sacelláry György, Salacz Gyula, "Salamon Géza, Sághy Gyula, Seemayer János, Semsey László, Simó Lajos, Smialovszky Valér, Sol­tész-Nagy Kálmán, b. Solymossy Lajos. b. Soly­mossy Ödön, Sréter Alfréd, Steiner Ferencz, Szeless József, Szentiványi Gyula, Széll Kálmán, Szíklay Ede, Szomhathy György, Szőts Pál, gr. Teleki Gyula, gr. Teleki Sándor, gr. Thorotzkai Miklós, Tormay Károly, Török Bertalan, Trauschenfels Emil, Tuba János, Urmánczy Nándor, Vásár­helyi László, Vörös László, Vuja Péter, gr. Wass Béla, Werner Gyula, Wittmann János, Wolfner TMadar, Zsámbokréthy Emil,gr. Andrássy Gyula. Angyal József, gr. Apponyi Gyula, Avrameszku Pachomiusz, Ballagi Géza, Baross Jusztin, Bartal Aurél, gr. Batthyány Lajos, Bauer Antal, Bay Lajos, Bedő Albert, Beksics Gusztáv, Bernáth Béla, Berzeviczy Albert, gr. Bethlen Sándor, Biró Lajos, Bodóky Zoltán, Bornemisza Lajos, Brezovay László, Bauer Mihály, Bénák Károly, Chernél György, gr. Csáky Lajos, Csávosy Béla, Cioeán János, Cseh Ervin, Daniel Gábor, Daróczy Aladár, gr. Dessewffy Emil, Domahidy Elemér, Drakulics Pál, Dedovics György, Erdély Sándor, Erenvits Pál, Éhen Gyula, gr. Esterházy Mihály, b. Fejérváry Géza, Fischer Sándor, Fogarassy Zsigmond, Gajáry Géza, Gromon Dezső, Günther Antal, Győrffy Gyula, gr. Hadik János, Halász Zsigmond, Hammersberg László, Hegedüs Loránt, Hertelendy László, Hollaky Imre, Horánszky Lajos, Mánka Oszkár, Jakabffy Imre, Josipovich Géza, Josipovich Lajos, Károlyi Antal, Kende Péter, Kiss Ernő, Kiss Pál, Klobusiczky János, Kobek István, Krecsmarik János, Krístóffy József, Kovácsevics István, Krajacz Lászlő, Latinovits Géza, Lázár Menyhért,Leidenfrost László, Lind­ner Gusztáv, Maróthy László, Mayer Károly, Mihajlovies Kornél, Mihályi Péter, Miklós Ödön, Mohay Sándor, Ivorzsányi Károly, Münnich Aurél, Makszimovics Milán, Nagy Mihály, Nősz Gyula, Nyegre László, Nemes Zsigmond, ObertJt Károly, Pattyánszky Elek, Pékár Gyula, b. Perényi Zsigmond, b. Petricsevich-Horváth Arthur, Pildner Ferencz, Pintér Sándor, Plósz. Sándor, b. Podmaniczky Frigyes, Ponory Sán­dor, Popovics Vászin István. Nemmel szavaztak: Rákosi Viktor, Simonyi Semadam Sándor, Szabó István, Szederkényi Nándor, Thaly Kálmán, Trubinyi János, Vá­rady Károly, Veres József. Visontai Soma, Abaffy Ödön, Bakonyi Samu, Bartha Ferencz, Barta Ödön, Benedek János, gr. Benyovszky Sándor, Beőthy Ákos, Bizony Ákos, Buzáth Ferencz, Chernel Gyula, Ernszt Sándor, Farkas Balázs, Fáy István, Gabányi Miklós, Gál Sán­dor, Hentaller Lajos, Hubert Károly, Holló Lajos, Horváth Gyula, Illyés Bálint, Jankovicli Béla, Jékey Zsigmond, Justh Gyula, Kacskovics Géza, Kállay Lipót, Kossuth Ferencz, Kovács Pál, Krasznay Ferencz, Kubik Béla, Kelemen Béla, Leszkay Gyula, Luby Béla, Lukáts Gyula, Madarász József, Malatinszky Gyö?-gy, Mukits Simon, Nessi Pál, Pap Zoltán, Polczner Jenő, Putnoky Mór. Távol voltak: Radovanovics György, Ra­kovszky István, Ráth Endre, Rátkay Lászlő,

Next

/
Thumbnails
Contents