Képviselőházi napló, 1901. XIII. kötet • 1903. márczius 9–márczius 26.

Ülésnapok - 1901-234

330 234. országos ülés 1903 márczius 21-én, szombaton. erre ők iszonyú durvasággal azt felelték, bogy tessék csak oszladozni . . . Beőthy Ákos: Hányan voltak? Krasznay Ferencz: Négyen! Beőthy Ákos: És négynek mondták, hogy oszoljanak! (Derültség.) Krasznay Ferencz: Mi tehát elindultunk a Wesselényi-utczán, le a Kerepesi-ut felé a Pannoniába, a hol találkozót adtunk többi képviselőtársainknak. Abban a pillanatban, a mint megindultunk, találkozunk egy vad csoporttal, a kik jöttek ki a Wesselényi-utczából, lehetett vagy 25 — 30 gyalogrendőr minden rend nélkül. Néztük, hogy kit kergetnek azok a hős férfiak, hát 20—30 gyerkőcz lehetett, azok közül, a kik a színházból ép akkor jöttek ki. Utánuk jött vagy száz ember, a kik a Kossuth-nótát énekelték. De ők nem a publikumot támadták, hanem rohantak neki a gyerekeknek. (Egy hang a jobboldalon : Helyes!) Zboray Miklós: Miért helyes, miért kell azokat üldözni? Még ha commis-csemeték volnának ! Krasznay Ferencz: Mi látván ezt a támadást, ezt a rohamot, elkezdtünk szaladni, mert minket is letapostak volna. Pedig a "Wesselényiutczában az egész kövezet fel van szedve, nehéz a közlekedés, a rendőrök azonban ezt az akadályt az útból félrelökték és mentek előre. Egypár rendőr a kardjához nyúlt és félig ki is húzta. Erre én odaugrottam és rákiáltottam, hogy miért szalad és miért ránt kardot, mikor senki sem kommandirozta, hogy kardot rántson és senki sem adott reá okot. O erre azt mondja: Engem megütöttek egy kővel! — és a kezében tart egy olyan műkövet, egy kis kavicsdarabot. (Mozgás a jobboldalon.) Bocsánatot kérek, egy olyan kolosszális termetű embernél, a ki bundában van és kard az oldalán, csak nevetséges, hogy egy ilyen kőszilánkkal dobták volna meg és hogy ő attól megijedt volna. De én azt mondtam neki, hogy ha megdobták, hát ne a gyerekeket bántsa, hanem keresse, hogy ki dobta meg és hátrafelé forduljon, ha onnan dobták, ne pedig az elől menőket kaszabolja. De miután láttam, hogy ezzel az emberrel nem birok, a tisztviselőhöz fordultam. Az olyan nyápicz, vézna kis ember volt, a ki azt sem tudta, mit csináljon. Figyelmeztettem, hogy képviselő vagyok és kértem, hogy ne bántsa a népet, a mely nyugodtan és békében el fog vonulni. Erre ez az ur egész önkívületi állapotban elkezd kiabálni: »En letartóztatok mindenkit! Én letartóztatok mindenkit! Én letartóztatom az urat is, letartóztatok mindenkit, a ki nem szalad és a ki énekel.« (Nagy mozgás a szélsőbaloldalon. Derültség jobbjelöl.) Láttam, hogy ez az ur nincsen magánál. Barabás Béla: Ez a tényállás, ezt egy becsületes ember mondja! Justh Gyula: És ezen nevetnek az urak! (Nagy zaj a szélsőbal-oldalon.) Krasznay Ferencz: Bizonyos, hogy ennek az urnak a diszcziplináról ideája sem volt. Valami dijnok lehetett, a ki egész életében ott ül az íróasztal mellett és most egyszerre 30—40 megvadult rendőr felett kellett kommandiroznia, a mire teljesen képtelen volt. Miután pedig láttam, hogy ez az ember teljesen képtelen, elkiáltottam magamat harsány hangon: Képviselők ide, ellenőrizzük a rendőrséget és fedezzük a publikumot! A mi fedezetünk alatt jött ki azután a publikum egész az Almássy-térig. Mikor ide kiérünk, megint egy csapat rendőrrel találkozunk. Eendőr volt mindenütt. Nem akartunk beavatkozni, hanem mentünk békességben haza. Ennyi, a mit láttam. Megállapilhatom ezekből azt, hogy a rendőrök minden felszólítás nélkül és a nélkül, hogy a publikumot felszólították volna, a nélkül, hogy a publikum őket dobálta volna, mert hiszen azt nekünk is kellett volna látnunk, kardhoz nyúlt. (Ugy van! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Most már méltóztassék megengedni, hogy én mint törvényhozó, mert ennyiben is érdekel a dolog, egy-két konklúziót fűzzek azokhoz, a mik történtek. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbal oldalon.) Bejártam Európa minden művelt országát, de nem láttam sehol rendőrt annyira fegyveresen járni, mint a hogy a budaj)esti rendőrök járnak. Angliában a rendőr már a hagyományos botot is otthagyta, mindössze egy szíj van a kezén, a mely arra való, hogy a renitenskedő embert testi fölényével megfékezze. Az angol rendőrök, a kik szálas, erős emberek, nem arra valók, hogy testi sértést okozzanak, hanem hogy ártalmatlanná tegyék azokat, a kik a rendnek ellenszegülnek. Ez a helyes rendőrség alapgondolata. Francziaországban, nagyon jó] méltóztatnak tudni . . . Ballagi Géza: Ott a közönség más! Justh Gyula: Mert a hatóság is más! Ne méltóztassék mindent a publikum rovására irni! Ne tessék versenyezni az osztrákokkal a magyar nép szidalmazásában! Krasznay Ferencz: Tanuja voltam 1898-ban a brüsszeli kiállítás alatt a belga király elleni demonstrácziónak. Akkor nem történt ilyesmi, mint most Budapesten, pedig a nép ugyancsak kiabálta, hogy le a királylyal, mert a belga rendőr preveniál, megakadályoz, de nem üldöz, mint egy vadállat. Mi mint törvényhozók nem tűrhetjük el, hogy annak a vad hordának, a melyet budapesti rendőrségnek neveznek, (Nagy mozgás jobbfelöl.) olyan fegyver legyen a kezében, a melylyel csak visszaélni lehet. (Hosszantartó élénk éljenzés és taps a szélsöbaloldalon.) Ez az első konklúzióm. Vagy a belügyi tárcza tárgyalásánál, vagy egyébként intézkednünk kell, hogy a rendőrség legalább a város belsején fegyveresen ne járjon és a közbiztonságot ne veszélyeztesse. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.)