Képviselőházi napló, 1901. XIII. kötet • 1903. márczius 9–márczius 26.

Ülésnapok - 1901-234

322 23í. országos ülés 1903 tnárczius 21-en, szombaton. A fó'ellenőrnek erre azt mondtam: Ezek nem akarják elhinni, hogy képviselő vagyok és hogy igazat mondok. Önről nagyobb intelligencziát tételezek fel. Becsületszavamra mondom, hogy képviselő vagyok, és ez meg ez történt. Ekkor aztán elparancsolta a legényeket. Hozzá kell tennem, hogy valamennyi esetben, a melyben az én emberi érzésem és népképviselői kötelességem provokáltatott a beavatkozásra, mindig kijelentettem, hogy képviselő vagyok, és nem a felháborodás hangján szóltam, nem brutális módon jártam el, a mit az ő eljárásuk méltán kiérdemelt volna, mert ez megérdemelt megtorlási eljárás lett volna, hanem, mondom, mindig kérő hangon szóltam és figyelmeztettem őket: »Maguk is emberek, magyarok, tehát embertársaikat, magyar embereket, ne bántsanak ártatlanul, ne tiporják, ne kaszabolják.« Mindannyiszor azt felelték: »Az ur menjen a dolgára, semmi köze! A mi itt történik, felső hatóság parancsára történik, a mely jobban tudja, mi a kötelessége.« (Zaj a bal- és a szélsőbaloldalon.) Pozsgay Miklós: Most mosakodjék Széll Kálmán! (Felkiáltások jobbfelöl: Nincs szüksége rá!) Széll Kálmán miniszterelnök: Nevetséges! A rendőrnek a kapitány parancsol, az a felsőbbsége! Bakonyi Samu: Az egyetlen magyarázó szó a rendőrség alkalmazottjai részéről az volt, hogy minden azért van megparancsolva felsőbb hatóság részéről, mert tüntetés nincsen mára megengedve. Jellemző ez a rendőrség felfogására. Nem akarok annak vitatásába belemenni, hogy akár van tüntetés megengedve, akár nincs, van-e joga a közönségnek a nézetét nyilvánítani oly módon, a melylyel nem lépi túl a rend korlátait, a melyek egyedül korlátozhatják a közszabadság megnyilatkozásait; nem bocsátkozom bele, de a látottakról és hallottakról referálok. Mig ezek az épületes jelenetek történtek az utczán, e közben a mi pártkörünk helyiségét kórházzá kellett átalakítani. Mi ott többé-kevésbbé súlyosan megsebesült polgároknak, nyoIvorék, púpos, sánta embereknek jajveszékelését hallottuk és mégis mérsékeltük magunkat és a mit tettünk, az volt, hogy összetett kezekkel kértük a népet, hogy oszoljon szét. Ez nagy nehezen sikerült, és mikor már nem volt ott senki sem, akkor a rendőrség ismételten háromszor a legbrutálisabb lovas attakot intézte. (Igás ! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) r Befejezem előadásomat. Én ebből egy tanulságot vontam le, azt, hogy valaki azt a tegnapi napot és a mai helyzetet alkalmasnak látta arra — hogy kicsoda, én nem tudom — hogy magának az előtt a felsőbb hatalom előtt érdemeket szerezzen és a hangulatot itt még izzóbbá tegye, mint a milyen. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Én nem tudom, hogy ki az, a ki ennyire szolgalelkü, a ki ennyire lelketlen, a ki ennyire hitvány, hogy ezt az alkalmat erre használta fel, (Igaz! TJgy van! a szélsőbal-oldalon.) de tudom, hogy nekünk Isten és ember előtt azt kell felelőssé tenni, a kiben nincs elég erő vagy elég belátás, hogy azokat, a kik ezt rendezték, ilyenre eszközökül használtatták fel magukat, eltávolítsa arról a helyről, a mely helyen hatalmukkal visszaélve, csak gyalázatos, brutális embervadászatot követtek el. (Élénk helyeslés és éljenzés a, szélsöbaloldalon.) Széll Kálmán miniszterelnök: T. ház! Én végighallgattam (Felkiáltások a szélsöbaloldalon: Még nincs vége!) egész nyugalommal azokat, a miket a t. képviselő urak, a kik mint szemtanuk beszéltek a tegnapi eseményekről, itt kifejteni szívesek voltak. Legyen meggyőződve Vázsonyi képviselő ur, hogy nemcsak akkor hallgatom én őt, mikor reá hMatkozom és mellettem hMom fel tanúul; hallgattam most is, hallgattam őt is, de néha bizony nekem más dolgokkal is kell itt foglalkoznom, bár azért füleimet én be nem zárom és meghallgatom, a mit a t. képviselő urak mondanak, sőt legyenek meggyőződve, érdem szerint meg is szívlelem. De bármennyire megszívleljem is, hogy egy bizonyos, talán érzelmi megnyilatkozás, (Felkiáltások a szélsöbaloldalon: Felháborodás!) fájdalmas érzéseknek a kitörése van azoknak a nyilatkozataiban, a kik ezeket, mint a jeleneteknek szemtanúi tették meg, de ugy látom, hogy hidegebb és elfogulatlanabb légkörből kell ezt a kérdést megítélni, mert csakis igy lehet objektív ítéletet hozni és ebben a kérdésben is bebizonyosodik az, hogy audiatur et altéra pars, (Zaj a szélsöbaloldalon^) meg kell nézni az éremnek másik oldalát is, (Zaj.) bármilyen szenvedélyes legyen is a hangulat. Bartha Ferencz: Képviselők nem hazudnak itt! (Nagy zaj és helyeslés a szélsöbaloldalon.) Széll Kálmán miniszterelnök: Ki mondta, hogy hazudnak? De vádolnak, és ítéletet mondani nem akarok most, de oly események nyomása alatt, a minőben a t. képviselő urak lehettek, a szem — emberi dolog — nem mident lát tisztán. Az is emberi dolog, hogy nem lát az ember mindenüvé egyszerre, hanem csak azt látja és hallja, a mi közvetlenül az ő látó- és hallókörében van. (Igaz! TJgy van! a jobboldalon. Mozgás a szélsöbaloldalon.) A képviselő urak ketteje, Lukáts Gyula és Vázsonyi Vilmos képviselő urak azt mondták, hogy nekem közbe kellett volna lépnem tegnap, — Rátkay ur is azon kezdte — miért nem léptem én közbe, holott ők hozzám forduHak, az egyik korábban, a másik későbben. Én tanúul hMom föl mind a három képviselő urat, ki velem érintkezett. (Egy hang a szélsöbaloldalon: Azoknak nem is mondott egyebet, mint a mit mondhatott!) Előttük is, hátuk mögött is ugyanazt mondtam. Nem is tudja, mit fogok mondani, legyen egy kis tűre-