Képviselőházi napló, 1901. XIII. kötet • 1903. márczius 9–márczius 26.
Ülésnapok - 1901-234
2.H. országos ülés 1903 márczias 21-én, szombaton. 313 aulában szólásra kértek fel. Ismerem az ifjú tüzet; tudom melyik hang az, a mely őket legjobban lecsillapítja; iparkodtam megnyugtatni őket, hogy elégtételt fognak nyerni a jogtalan sérelmekért. Más képviselőtársaim is beszéltek, csend és rend uralkodott az aulában, mikor egyszerre kívülről zaj, fütyülés kallattszott: a rendőrség érkezett meg ebben a pillanatban. A rendőrség az aula kapujánál állott egyetemi ifjakat megrohanta. Ezek befelé menekültek és állítólag — nem láttam, csak sejtem, hogy igy történt — a rendőrök csakugyan bejöttek az egyetemre. E közben a kívülálló vagy befelé jövő csoportokat a rendőrség karddal megtámadta, miközben többeket megsebesített, magából az aulából pedig egy VII. gimnáziumi tanulót és egy egyetemi hallgatót megsebesített. Erre, t. képviselőház, a miniszterelnök úrhoz mint belügyminiszterhez fordultam, hogy hatáskörében vessen véget annak, hogy az egyetemi ifjúságnál katasztrófát idézzenek elő. A miniszterelnök ur szMes volt magához hMatni. Én az egyetemről távoztam és mert a fronton levő kapu el volt foglalva egyetemi hallgatókkal, az egyik szolga a szerb-utczai mellékkapun vezetett ki é? ott ültem azután kocsiba. Mielőtt távoztam volna, kértem, mutassák meg, hol van a rendőrség vezetője. Boda rendőrkapitány ur személyében meg is mutatták, odamentem, arra kértem, hogy a rend érdekében én most a belügyminiszter úrhoz megyek, tegye meg azt, hogy a mig vissza nem térek, illetőleg, mig a miniszterelnök ur nem fog intézkedni, ne ronhantassa meg, ne bántsa ezeket a szegény gyermekeket. Ezen kérelmemre a következő két jelenet történt: Az egyik jelentéktelen ; félig komikus, ez velem történt. Mig a rendőrkapitánynyal beszélgettem, a kocsi mellé hét-nyolcz kíváncsi ember jött. A mint ez a hétnyolcz ember egy tömegbe verődött, nem tudva azt, hogy a rendőrtisztviselő ott van, már a lovas rendőrség oda rohant, de szerencséjükre baj nem történt, mert Boda dr. rendőrkapitány előállt és figyelmeztette, hogy ezeket ne bántsák, (Eyy hang a szélsobaloldalon: Arra figyelmeztette őket, hogy ö ott van! Magát féltette!) Az egyetem kapujából vagy 15—20 fiatal ember jött ki; a mint kijöttek, én nem tudom, hogy hogyan voltak ugy betanítva azok a rendőrök, de egész tragikusan támadták meg ezeket a fiatal embereket, három oldalról ütlegelték és összeverték őket. Bartha Miklós: Szörnyűség! így bánnak a nemzet virágával! B. Kaas Ivor: És ezek után még az ifjúságnak adják a jó tanácsot! Széll Kálmán miniszterelnök: Az is hiba? (Folytonos zaj.) Elnök: Csendet kérek t. képviselő urak, ne méltóztassanak folytonosan közbeszólani. (FelMáltások a szélsobaloldalon; Botrány, hogy mit müveitek a fiatalsággal! Zaj.) Méltóztassanak KEPVH. NAPLÓ. 1901 1906. XIII. KÖTET. a szónokot meghallgatni! (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Felülről rendezik az egészet!) Széll Kálmán miniszterelnök: Micsoda beszéd ? (Egy hang a szélsobaloldalon: Ugy van az, akárhogy tagadja is!) Ez igen kicsinyes meggyanusitás! Lukáts Gyula: Én a miniszterelnök urnak elmondtam, hogy mit láttam, és kértem az interveniálását, (Egy hang a szélsobaloldalon: Hány órakor történt ez ?) Hét órakor. (Felkiáltások a szélsobaloldalon: Akkor kaszabolták őket legjobban! Folytonos zaj és mozgás a néppárton és a szélsobaloldalon.) Pap Zoltán: Akkor ütötték azt is, a ki ma meghalt! (Halljuk! Halljuk !) Lukáts Gyula: A panáczeát is megmondtam reá. Én már koromnál fogva sem keresem az ilyen demonstrácziókat és higyje el nekem a t. miniszterelnök ur, hogy abban a perczben, a mikor én a miniszterelnök urnak tanácsot adtam, Budapesten egyetlenegy igazabb embere nem volt, mint én voltam neki! Azt tanácsoltam ugyanis, hogy üljünk kocsira és menjünk ki a helyszínére. (Felkiáltások a szélsobaloldalon és a néppárton: Az lett volna kötelessége a miniszterelnök urnak, hogy a helyszínére menjen!) Én fejemmel állok jót érte, hogy semmi sem történt volna azután, és hogyha a miniszterelnök ur elrendeli onnan a rendőrséget, hát a legnagyobb rend állott volna elő (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) és azoknak a bekövetkezett eseményeknek elejét vette volna teendő intézkedése és tudja az Isten, hány életet mentettünk volna meg. Akkor a miniszterelnök ur maga is szükségesnek tartotta interveniálni és együtt lementünk a főkapitányhoz. A rendőrfőkapitányt a lakásán találtuk. Ez is hiba. (Elénk felkiáltások: Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Annak a rendőrfőkapitánynak nem a lakásán kellett volna lennie, a mikor az^ utczán masszakrirozták az embereket, (Elénk helyeslés a szélsobaloldalon,) hanem ott kellett volna lenni az embereinél, (Felkiáltás a szélsobaloldalon : Minden perczben a kávéilázakból telefonáltak neki! Folytonos zaj.) a miniszterelnök ur meghallgatta a főkapitánynak, valamint az időközben érkező rendőrtisztviselőknek a jelentéseit, a melyek bizony oly jelentések voltak, a minőket rendesen tesz a rendőrség. (Felkiáltások a szélsobaloldalon: Hazugságok!) Hát mi ismerjük ezeket a dolgokat, a melyeket a rendőrség jelent. Én csak egy drasztikus példával akarom ezt illusztrálni. Voltam municzipális tisztviselő, tanácsjegyző; mi nagyon jól ismerjük, a kik kinn voltunk a vidéken, ezeket a rendőri jelentéseket, ugy, hogy ezeknek a rendőröknek a jelentéseit és vallomásait a tanácsülésben készpénznek sohasem fogadtuk el; mert a budapesti bíróság is hozott már olyan határozatot, hogy a rendőrség sokszor nem tesz igaz jelentéseket. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Hazugságokat tartalmaznak azok rendesen!) Mi 40
