Képviselőházi napló, 1901. XIII. kötet • 1903. márczius 9–márczius 26.

Ülésnapok - 1901-233

292 233. országos ülés 1903 márczius 2ü-án, pénteken. akkor még Széchenyi is ott volt közöttük harmadiknak, hogyha ezek a nemzet reményei, ha ez az aranyifjúság, akkor ugy vagyok velük, mint azzal a gyümölcscsel, a mely az árnyékban nő, a mely nem kap elég világosságot, nem kap elég melegséget, korára nézve érettnek kéne lennie, szotyós is, de ehetetlen. Ez akkor volt, és most rájövök 1903-ban arra, hogy nem jó hasonlatot alkalmaztam. Mert van egy körtefaj, francziául ugy hívják, hogy Oatignac. Széll Kálmán miniszterelnök: Az semmit sem ér! Uray Imre: Nagyon jól tudom én azt, hogy nem sokat ér. A vadkörtének az a sajátsága van, hogyha szalmazsákba teszik, lehet, hogy ott annyira megpuhul, hogy meg is érik, de ezt az u. n. Oatignac-körtét rakhatják akárhová, ez összeránczosodik, ez taplós lesz, minden lesz, de ezt se főve, se nyersen, sem semmikép élvezni nem lehet. Széll Kálmán miniszterelnök: Ez már igaz! Uray Imre: Hát ezzel a két gróffal is igy van a nemzet. (Hosszantartó élénk derültség.) Rákosi Viktor: Tessék a konzekvencziát levonni, miniszterelnök ur! Széll Kálmán miniszterelnök: A Catignackörte az rossz! De Andrássy nem! (Derültség a szélsöbaloldalon.) Uray Imre: Hogy tegnap Visontai Soma beszédet tartott, felhozott egy esetet; de hát ez az eset nekem annyira tetszett, hogy én megre- } petálom. (Derültség. Halljuk ! Halljuk ! a szélsöbaloldalon.) Ez az eset pedig az, hogy az én felfogásom szerint ezek a mi grófjaink és a mi örökös miniszter-kandidátusaink — Hieronymi Károlylyal együtt — (Derültség a baloldalon.) tévesztenek egyet, s ez az, hogy Bécsben a toronymászás már kiment a dMatból. (Derültség.) Az elsőnek, Pirchernek, 40 aranyat adtak, a mi- • kor a sárga-fekete zászlót a császár születése napján Szent-István tornyára kitűzte. A másodiknak már a második esztendőben nem adtak csak 20 aranyat, hogy ilyen nyaktörő vállalatra indult; a harmadikat pedig már bekísérték. (Élénk derültség.) Hát, hogy a három közül melyik kapja meg az elsőjutalmat, azt döntsék el majd ők maguk. (Derültség a baloldalon.) Én csak egyre akarom őket figyelmeztetni, arra nevezetesen, hogy Ausztriában nem a toronymászókra van szükség; ott szelídített tigriseket szeretnek. Hiszen ott van pl, Bach, a ki a torlaszokról ment be miniszternek, és micsoda zseniális sztrájkokat csinált. Ott van Tisza Kálmán, ez is tigrisből lett azután megszelídítve 15 esztendő alatt, micsoda szolgálatot tett odafenn. No, az országnak is tett olyat, hogy sohasem kívánom még ellenségemnek sem. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalion.) Azután meg ott van Lueger, az is tigrisből vált azzá, a mi most; a mikor nem akarták polgármesternek megerősíteni, azt mondta: »Nem szeret a Császár, szeret az Isten!« Most már az Isten is szereti, meg a császár is, (Derültség a szélsöbaloldalon.) Es mi mindennek a vége? Az, hogy olyan szépen össze tudnak állani arra, hogy ellenünk mindent megszavazzanak, mihelyt észreveszik azt, hogy azzal Magyarországon üthetnek egyet, vagy pedig hogyha kimutathatják azt, hogy ebből nekik hasznuk van, (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) És most, t. ház, bár nagyon nehezemre esik, hogy azokról szóljak, a kikkel valaha egy sorban harczoltam, a kikhez engem fegyverbarátság folytán sok kellemes emlék köt, és a kik között annyi tiszteletreméltó, jó hazafit láttam, de mégis szólanom kell róluk. (Felkiáltások a szélsöbaloldalon: Öt perez szünetet kérünk!) Különben t. ház, ha meg méltóztatik engedni, öt perez szünetet kérek! Elnök: Az ülést tiz perezre .felfüggesztem. (Felkiáltások a szélsöbaloldalon: Éljen Uray!) (Szünet után.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Kérem Uray képviselő urat, méltóztassék folytatni előadását. Uray Imre: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) A mint az előbb jeleztem is már, nincs nehezebb, nincs kellemetlenebb, mint olyanokról mondani el nem kellemes dolgokat,, a kiket az ember maga is szeret. (Halljuk!) Én, a ki az 1889-iki véderővitát ezekkel a fegyvertársaimmal, a volt nemzeti párttal küzdöttem végig, abban a helyzetben vagyok most, hogy sajnálom, hogy azt az 1903. évi vitát is nem egy táborban folytatjuk most a kormánynyal r szemben. (Elénk helyeslés a .szélsőbaloldalon.) És akkor, 1889-ben egész önérzettel mondhatta a nemzeti párt azt, hogy az egész ország és az egész ország közvéleménye előtt ugy szerepeltek, sőt maguk is ugy gerálták magukat, hogy azt a nagy eredményt, a melyet az 1889-i véderővitánál elért az ellenzék, annak a nagy szellemi tőkének köszönhetjük, a mit a nemzeti párt magában képvisel. Mi is, a függetlenségi párt, kénytelenek voltunk meghajolni előttük, és oda is adtuk nekik a dicsőség pálmáját. Csak később, a közigazgatás államosításánál, a hol a nemzeti párt és a kormánypárt ellen magunknak kellett küzdenünk, tudtuk kimutatni azt, hogy ebből a szellemi tőkéből a függetlenségi pártnál is van egypár garas ára. Mikor azt látom, hogy az én Szentiványi Árpád kedves barátom ós képviselőtársam most azon a helyen, majdnem analóg esetben egészen mást beszélt, mint a mit akkor hangoztattak, és mikor azt látom, hogy a mit akkor nem tartottak a nemzetre nézve helyesnek, jónak, azt most már kezdik jónak látni, bizony eszembe jut Ocskay brigadéros uram, a kinek az osztrák generálisok legelőször azt parancsolták, hogy: azokat a községeket és majorokat gyújtogasd fel, a melyek a te atyádfiaidé és legjobb bará-