Képviselőházi napló, 1901. XIII. kötet • 1903. márczius 9–márczius 26.

Ülésnapok - 1901-233

276 233. országos ülés 1903 márczius 20-án. pénteken. hanem a vezetést magához ragadta Gajáry Géza t. képviselőtársam . . . Gajáry Géza: Erre majd mindjárt meg­felelek Beőthy urnak! Beőthy Ákos: ... és ekkor követelték a leg­nagyobb izgatottsággal és zajjal a katalógusnak felolvasását. Ha a t. miniszterelnök ur akkor ugyan­azon szellemben fogta volna fel hMatását, a mint ma felfogta, akkor mindez nem történt volna. Különben nagyon örülök, hogy ma a he­lyes eljárás terén találkozunk, s azért az ő in­dítványába én is belenyugszom. Gajáry Géza: Személyes kérdésben kérek szót. (Nagy zaj.) T. ház! Azt hiszem, hogyha egy képvise­lőt személyében igaztalanul és jogtalanul meg­támadnak, akkor az megkövetelheti magának (Mozgás a szélsőbaloldalon.) legalább is azt a jogot v hogy viszont nyilatkozzék. Én tehát először is Beőthy képviselő urnak mostani nyilatkozatára kijelentem, hogy semmi­féle vezetést kézbe nem vettem s ilyes ambi­ezióim nincsenek és én a dolognak egy már majdnem befejezett stádiumában jutottam szó­hoz s csak bizonyos igaz tényeket kívántam akkor konstatálni, midőn szót kérve — (Ellen­mondások a szélsöbaloldalon.) mikor már több mint egy óra hosszán át szünet volt, azon más által tett indítvány következtében, mely a katalógus-olvasásra vonatkozott — és ezen igaz tények konstatálása után az elnöki javaslathoz, hogy katalógus ne olvastassák, hozzájárulni akartam. Beőthy Ákos: Erről szó sem volt! Gajáry Géza: Midőn én azon igazságokat . konstatáltam, hogy t. i. a határozatképtelensé­get az ellenzék kMonulása okozta. (Felkiáltások a szélsöbaloldalon: Nem áll!) Beszéljünk csak őszintén, nyíltan és igazat. Rákosi Viktor: 3 óra alatt nem tudtak 100 mamelukot összeszedni! Ez a tény. (Zaj a szélsö­baloldalon. Mozgás jobbfelöl. Elnök csenget) Gajáry Géza: És mi történt akkor, (Hosszan­tartó zaj. Elnök ismételten csenget.) midőn én ezt az igazságot konstatáltam és csak ezzel já­rultam hozzá ahhoz, hogy ne olvastassák a kata­lógus? Akkor történt az — talán el méltóztatott akkor már távozni az ülésből, ugy emlékszem igen — de mindenesetre méltóztatik elfelejteni, vagy akarni elfelejteni, (Felkiáltások a szásö­baloldalon: Ohó! Zaj.) hogy a katalógus-olva­sást a szabadelvű párt oldaláról, mi az elnök ur indítványához képest akkor már mellőzni óhajtottuk és az a túloldal ebbéli követelé­sére lett elrendelve. Beőthy ur állításaMal szem­ben csak ezt akartam kijelenteni. Elnök: Zichy Jenő képviselő ur kíván szólani! Gr. Zichy Jenő: Napirend előtti felszólalásra iratkoztam fel . . . Elnök: A napirend előtti felszólalásokra még nem került rá a sor. Kubik Béla képviselő ur a házszabályok­hoz kíván szólani. Kubik Béla: T. ház! (Hosszantartó, nagy zaj.) Elnök (csenget): Csendet kérek! Kubik Béla: Azokra vonatkozólag, a mik itt tegnap történtek, azt hiszem, hogy nekem is lehet szavam, különösen azért, mert épen én voltam az, a ki elsősorban a ház határozat­képességének konstatálását kértem addig, a med­dig odáig nem jutott a kérdés, hogy katalógus olvastassák, mMel meg voltam arról győződve, hogy katalógus-olvasásnak helye már nincs, mert az a törvényes idő eltelt, a mely alatt a kép­viselők itt tartoznak lenni, s távollétük konsta­tálása reájuk nézve bizonyos következménynyel is járhat. Én akkor az elnök urnak kijelentet­tem innen alulról, hogy én továbbra fenn nem tartom ezen álláspontomat. Beőthy Ákos t. kép­viselőtársamnak abban a tekintetben tökéletesen igaza A r an, hogy akkor Szőts Pál képviselőtársam volt az, a ki most már szükségesnek tartotta... Beőthy Ákos: Követelte! Kubik Béla: ... a ház határozatképtelenségét újból konstatálni. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Nagyon természetes, hogy ekkor azután a ház­szabályok értelmében az igen t. elnök ur nem tehetett egyebet, mint hogy elrendelte azt, a mit neki a házszabályok előírnak. A dolog tehát tulajdonképen így történt. (Elénk felkiáltások a szélsöbaloldalon: Halljuk Szőts Pált. Zaj.) Elnök (csenget): Csendet kérek, t. ház! (Folytonos felkiáltások a szélsöbaloldalon: Hall­juk Szőts Pált!) Csendet kérek ! Lengyel Zol­tán képviselő ur kér szót. Lengyel Zoltán: T. képviselőház! Mi ezen az oldalon azt vitatjuk, hogy a névsorolvasás nem járhat következményekkel a képviselőkre nézve, mMel a képviselő csak három óráig, a tárgyalásra kitűzött idő végéig köteles itt lenni. A házszabályok szerint tehát azután nem volt kötelessége itt lenni és így ez senkire nézve sem járhat következményekkel. (Ugy van! a szélsö­baloldalon.) Az elnöki előterjesztésben az áll, hogy mél­tányossági okokból engedjük el az összes követ­kezményeket. Ezzel szemben azt vagyok bátor indítványozni a t. háznak, hogy minden indoko­lás nélkül egyszerűen térjen a dolog felett napi­rendre és ezt az indokolást a házszabályok szerint engedje el. (Elénk helyeslés a szélsöbal­oldalon.) Gr. Zichy Jenő: T. ház! Elnök: Ehhez az ügyhöz kíván a képviselő ur szólani? Gr. Zichy Jenő: Igen, azért iratkoztam fel. T. ház! Teljesen helyes az, a hogy Lengyel Zoltán t. képviselőtársam nyilatkozott, t. i., hogy jó lesz ezt a kérdést befejezni. De ha mégis fel-

Next

/
Thumbnails
Contents