Képviselőházi napló, 1901. XIII. kötet • 1903. márczius 9–márczius 26.
Ülésnapok - 1901-232
232, országos ülés 1903 márczius 19-én, csütörtökön. 265 Visontai Soma: Ennélfogva, daczára az általános védkötelezettségnek, a közös hadsereg Ausztria-Magyarországon csak közvetett összeköttetésben áll a népek védelmi képességével, különösen Magyarországon nem gyökerezik a népek óhajaiban, törekvéseiben és vágyódásaiban mint nemzeti hadsereg, legfeljebb kMételt lehet tenni a honvédséggel, a mely ugy vezényletével, mint szervezetével és szellemével összefüggésben van a magyar nemzettel. Elhangzott itt sok minden ezen vita folyamán. B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Bizony elhangzott! Visontai Soma: Annak is erős kifejezés jutott a vitában, hogy a magyar nép ezeket a terheket nem birja el, tehát, ha semmiféle más ok nem volna az ujonczlétszám felemelésének megtagadására, ez már magában is elég ok arra. Igaz, hogy a honvédelmi miniszter ur egészen más álláspontra helyezkedett. 0 roppant nagy örömmel konstatálta a népszámlálás eredményét, mint a hadsereg szaporításának egyik forrását. 0 azt mondja: »Igen bölcsen méltóztatik tudni, hogy a lakosság száma, a mint az a népszámlálásból kitűnik, hála Istennek, szaporodik. Ennek következtében az ujonczállitás eredménye évről-évre kedvezőbb; miután azonban, daczára annak, hogy az általános védkötelezettség elve ki van mondva, mégis az ujonczjutalék meghatároztatott, a kedvező ällitások eredménye következtében a törvényből kifolyólag a póttartalék száma megint annyira szaporodott, a mint arra akkoriban, t. i. 1889-ben mi nem számitottunk.« Vagyis: a hadsereg szaporításának minden forrását és minden gyökerét egyszerűen a népesség számarányában látja. Azt hiszem, felesleges nekem ezzel szembeszállani, ép ugy, a mint felesleges szembeszállani a másik érvvel, a mely a nagyhatalmi állásnak továbbfejlesztésével hozza összeköttetésbe a hadsereg létszámemelésének szükségességét. A nagyhatalmi állás mániájával leszámolt annak idején Deák Ferencz, mikor 1867-ben az első feliratot készítette. A miniszterelnök ur, mint Deák Ferencz hirdetett hű tanítványa, bizonyára emlékszik arra a dologra, mikor az első feliratba be akarták foglalni azt, hogy azért is szükséges a kiegyezés Ausztriával, mert az fogja a monarchia nagyhatalmi állását biztosítani. Akkor Deák Ferencz ezzel szemben tiltakozott... Beőthy Ákos: Kihagyatta! Visontai Soma: ... és azt mondta: Mi Ausztriával szemben nem tartozunk többel, mint a mire bennünket a pragmatika szankezió kötelez ; az pedig nem az offenzívára, hanem csak a védelemre kötelez minket. És ugyanakkor ő a »biztosság« szóban, tehát a két állam biztosságának szavában találta elegendőnek azon igények kifejezését, a melyeket a magyar állam hadi ereje és védkötelezettsége iránt joggal támasztani lehet. így történt azután, hogy az ő óhajtására akkor ez a »nagyhatalmi« szó a felKÉPVH, NAPLÓ. 1901 1906. XIII, KÖTET, iratból egyszerűen kihagyatott. Többi t. képviselőtársaim már foglalkoztak ezen ellenvetésekkel, én tehát erre rátérni nem akarok. Csak egyet vagyok bátor még megjegyezni, (Halljuk! Halljuk !) t. i., hogy minden politikus és államférfiú és minden hadi és politikai író egyetért abban, hogy teljesen lehetetlen a katonai követelményekkel a nemzetnek másképen szembeszállnia, mint hogyha ennek a nemzetnek gazdasági erejét mérlegelik. Hogy ebben mennyi igazság rejlik, legjobban jellemzi egy czikk, a melyet a t. miniszterelnök urnak egyik benső politikai írója, a »Magyar Hirlap« szerkesztője közrebocsátott rövid idővel ezelőtt, t. i. Hertzka, a ki a miniszterelnök ; ur politikai irányzatát képviseli a sajtóban. 0 egy czikkben, a melynek az a czime: »Kiegyezés és a hadsereg«, a következő érdekes dolgokat mondja, a melyeket bátor vagyok röviden, kMonatosan felolvasni. (Halljuk! HalljuJc!) T. i. ő azt fejtegeti ebben a czikkben, hogy, ha elválasztják a hadsereget, és Magyarország önálló magyar hadsereget létesít, sokkal kedvezőbb helyzetben lesz gazdaságilag és politikailag is, mint így. Ebben a czikkben a »Magyar Hírlap«, ez a kormánypárti lap 1901. november 10-én azt fejtegeti, hogy teljesen félrevezetik a közvéleményt azok, a kik ugy állítják fel a mérleget, hogy kevesebbe kerül majd a magyarságnak az önálló hadsereg, mint most, mert ugyanazt a katonai erőt kell fentartania, mint most. Azt mondja, hogy ez félrevezetés, mert ha kettéválasztják a hadsereget, akkor Magyarország kedvezőbb helyzetbe jut, mert nem a népszámlálás és népesség szerint kell majd hadi erejét kiállítania, hanem kiállítja — mint minden nép a világon — saját gazdasági erejéhez képest. Azt mondja, hogy ennélfogva Ausztria kénytelen lesz akkor mindazon magyar katonákat, a kik az 6 állagából elvonatnak, osztrák ujonezokkal helyettesíteni, míg Magyarországnak körülbelül 9 millió koronával fog kevesebbe kerülni az önálló magyar hadseregnek fentartása, vagyis a külön vámszervezetben kevesebb költségünk lesz, mint most. B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Az a czikkiró tévedett! Visontai Soma: Figyelmébe ajánlom a miniszter urnak dr. Hertzkának, a kMáló nemzetgazdásznak és politikai Írónak czikkét, annál is inkább, mert ezt egy félhMatalos lapban mondotta. Engedje meg a miniszter ur és a t. többség, hogy röviden néhány sorban ezt a czikkét felolvassam. B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Tévedés emberi dolog! Visontai Soma (olvassa): »Az a felfogás, hogy többe kerül a magyar hadsereg, tökéletesen hamis. Igaz ugyan, hogy az önálló hadseregeket Magyarország és Ausztria is saját pénzükből volnának kénytelenek fentartani, csakhogy ezeknek az önálló hadseregeknek sem itt, 34