Képviselőházi napló, 1901. XIII. kötet • 1903. márczius 9–márczius 26.
Ülésnapok - 1901-231
222 231. országos ülés 1903 márczius 18-án, szerdán. mely a polgári kötelékekből teljesen kiszakított, »közös«-nek nevezett, de bizony még csak nem is » közös«, hanem tisztán császári hasereggel (Merne Armee!) kénye-kedve szerint határtalan hatalommal rendelkezik. A kinek markában ily erő van, melynek feltétlen engedelmességét szerkezete biztosítja, az korlátlan ura a helyzetnek. Hanem az alkotmányos alakiságnak sokakra nézve megvan a maga kényelme; ezek rémülnek a gondolattól, hogy ez a kényelem megzavartathatnék, ha — tetszik, nem tetszik odafent — a népakaratnak döntő súlyt követelnének: hát engednek. Ugy vannak vele, mint a mesebeli szegény állat, melyet a vágóhidra vittek. »Az okosabb enged«, monda magának vigasztalásul. Az ily biztosítatlan alkotmányos állapot a legkényelmesebb abszolutizmus, miként ezt a szellemdus Cormenin már rég nagyon mulatságosan megírta XVIII. Lajos franczia király nevében a spanyol királyhoz küldött levelében. A »meine Armee« számára megkívánt pénzt és katonát nem merik megtagadni. Hogy is mernék? Mikor az vállam biztonságának« hatalmas érvét dörgi füleikbe! Ez a hatalomnak elég, mert ezzel a »kabinetpolitika« uralma minden magasabb állami funkcziók körében biztositva van; az apró-cseprő házidolgok közül aztán hagyják őket úgynevezett autonómiájukban gyönyörködni. Miért is ne hagynák? Praetor minima non curat. Csak valósítva legyen az, a mit »a birodalmi egység mindent háttérbe szorító kMánalmának« tartanak ! és valósítva legyen az, a mit az október 20-ki diploma ekként fejezett ki: »az állami hatalom-eszközöknek az európai szárazföld minden országaiban« (azaz: Orosz-, Franczia- és Poroszországban, de nem. ám az alkotmányos Angliában) »helyt foglaló összpontosítása folytán a legmagasabb államfeladatok összefoglalt kezelése birodalmunkban is szükségessé fejlődött!* No, ez az összpontosítása a hatalom eszközeinek, ez az összefoglalt kezelése a magasabb államfunkczióknak »Magyarország büntetéséül, másoknak pedig rettentő példájára« az 1867-iki nem kialkuvás, hanem Magyarország függetlenségének agyonalkuvása által ugyancsak valósítva lett. A különbség e közt és az októberi diploma között csak az, hogy a »frakk« hajtókája és farka kissé más szabást kapott, de a »frakk« ugyanaz. És annak az apró-cseprő házi dolgokban gyönyörködhetésnek hatása olyan a közszellemre, mint a mákonyé az emberre: altat. 1860-ban nem igy volt. Akkor »törhetünk, de nem hajlunk* volt az éber nemzet jelszava; most »hajlunk páran csra« az altató ttaké. És ők sokan vannak és hajlongva rakják a magyart máglyává, melyen az első villanyos égiháború az osztrák sast el fogja égetni. Mária Terézia simogatásai többet ártottak a magyar nemzetnek, mint II. József erőszaka. így van az a magyar alkotmányosságban is. Az 1849—1860-iki erőszak ébresztette, — az 1867-iki alkotmányosság elaltatta. Ha felébred-e még? Azt hiszem, t, ház, hogy a mai viszonyokra teljesen ráillenek Kossuth Lajosnak ezek az arany szavai, (Ugy van! a szélsöbáloldalon.) mert bár a nemzet mozogni kezd, a nép megmozdult, de a parlamenti többségnek politikai lelkiismerete még nem mozdult meg, hogy ezt a javaslatot visszadobta volna. (Ugy van! a szélsöbáloldalon.) Miután hosszasabban szándékozom még beszélni, kérem a t. elnök urat, kegyeskedjék öt perezre az ülést felfüggeszteni. Elnök: Az ülést öt perezre felfüggesztem, (Szünet után.) Elnök: T. ház! Az ülést újból megnyitom, Endrey Gyula képviselő ur folytatni fogja beszédét. (HalljuJc! Halljuk!) Endrey Gyula: T. ház! A beterjesztett törvényjavaslatban a kormány a hadsereg eddigi ujonczlétszámának, vagyis 103.100 főnek 125.000 főre, és a honvédségi évi ujonczlétszámnak 12.500 főről 15.500 főre való felemelését kéri, vagyis a közös hadseregnél évi 21.900 fővel, a honvédségnél pedig 3000 fővel kívánja felemelni az ujonczlétszámot. És sajátságos dolog, hogy már évek óta, valahányszor a kormány az ujonczlétszám állásán változtatni óhajtott, és ide a ház elé javaslattal lépett, kellőképen sohasem okolta meg, hogy miért kell az ujonczlétszámemelés, a mint hogy nem okolja meg most sem.. (Ellenmondás jobbról.) Bocsánatot kérek, a mit az indokolás felhoz, hogy a tábori és a hegyi lövegek és a taraczkok szaporítása igényli ezt az ujonczlétszámemelést: ezek a szükségletek korántsem állanak arányban azzal a véráldozattal, a melyet a nemzettől az ujonczlétszám felemelésével követelnek. (Igaz! Ugy van! a szélsöbáloldalon.) Hallottuk többször a honvédelmi miniszter urat, hallottuk többször beszélni az ügy előadóját, de a legfőbb, a legkardinálisabb kérdésekre még mindig nem kaptunk választ: hogy hát miért szükséges tulajdonképen ez a létszámszaporitás, és nem kaptunk választ a másik lényeges kérdésre: mennyi lesz ennek a változtatásnak a költsége ? (Igaz! Ugy van! a szásobaloldalon.) De nem tudjuk még azt sem, hogy mennyi hát az u. n. monarchiának a hadilétszáma, mennyi a békelétszáma? (Igaz! Ugy van! a szélsöbáloldalon.) A békelétszámnál 300.000-ről beszéltek akkor, a mikor 95.474 volt az évi ujonczkontingens, 300.000-ről beszéltek akkor, mikor 103.100 ujonezot kértek évenkint, és most is 300.000 főnyi békelétszámról beszélnek, mikor 125.000-re akarják felemelni az ujonezok számát a közös hadseregben. Hát én ezt a számítást abszolúte nem értem, és nagyon óhajtanám, ha felvilágositana róla a miniszter ur,
