Képviselőházi napló, 1901. XIII. kötet • 1903. márczius 9–márczius 26.

Ülésnapok - 1901-230

202 230. országos ülés 1903 márczius 17-én, kedden. B. Kaas Mor: Szó volt azután, t. képviselőház, a vita folyamán a magyar tisztekről is. Hát igaz, hogy magyar tiszteket nem lehet gyártani még a Ludovikában sem, s ez — sajnos — a kormánynak, a tényeknek megfelelő álláspontja. Mondották azt is, hogy a mennyi magyar honos tiszt van a közös hadseregben, azokat lassankint egymásután haza fogják hozni. Hogy ez mindenesetre vMmány, azt elfogadom. Nem fogom kifogásolni azt sem, hogyha horvátországi tiszteket tesznek a magyar ezredekhez, magyar tisztet pedig a horvát ezredekhez, mert mi a magyar állam egységes területén ezt elnézzük. Hanem, hogy ezzel a kérdés megoldva nincs, no hát azt önök közül Bolgár Ferencz képviselő ur is beismerte, azt tudjuk mindnyájan, hogy ez csak kezdet lehet, nem pedig megoldása a nemzeti kérdésnek. Bizom abban, hogy az egyesült szabadelvű párt a kérdések egész komplexumát fog igyekezni megvalósítani. Következik harmadszor a magyar nyelv. (Halljuk! Ralijuk!) Magyar vagyok, nincsen csak egy hazám és az Magyarország, nincsen csak egy anyanyelvem és az a magyar, (ihlénk helyeslés a bal- és a szélsobaloldalon.) Ha azt mondják, hogy az Armee-sprache, a német nyelv, feltétlenül szükséges a hadsereg egységének a biztosítására, ugy arra azt felelem, hogy a hadsereg taktikai egységét a védelem szempontjából én is szükségesnek tartom, a nyelvi egységet azonban szükségesnek nem tartom. Ez lehet különben prMát nézet, azonban azzal a kérdéssel a katonai kormánynak is foglalkoznia kell, vájjon azaz egységes Armee-sprache fentartható lesz-e az összes ezredekben a hadsereg harczképességének sérelme nélkül, vájjon fognak-e ezzel az egységes Armee-spracheval beszerezhetni jó és elégséges számú tisztet, még inkább fognak-e a német hMatalos nyelvnek a hadseregre való erőszakolásávaí, annak erőszakos fentartásával elégséges altisztet nyerhetni, miután tudjuk, hogy ezektől is megkövetelik a német nyelv bizonyos mérvű tudását. E tekintetben a statisztika határoz. Hát nézzük. Ausztriában van 26 millió ember, köztük 9 millió német és 17 millió szláv vagy olasz. Azok a nem német nemzetiségek ott erős kultúrával birnak, és az az olasz sohasem tanul meg németül. Az a polyák Galicziában szintén nem tud németül ma sem, az a cseh meg nem akar megtanulni németül. Közbejön Magyarország az ő 19 millió népével. Ezek között igaz, hogy van 2 millió német, de ezek mindegyike sem követeli a hadseregben az Armee-sprachet, ezek nagy része tud magyarul, ezek nagy része velünk érez, velünk tart. Áll tehát a hadsereg nyelvi egysége mellett 9 milló osztrák-német, Ezt a törekvésüket nem veszem rossz néven, mert képzelem, hogy mi vagyunk az ő helyzetükben. Ok egyszerűen fenn akarják tartani nyelvi uralmukat abbfin a hadseregben, a mely az ő uralkodásuknak Ausztriában és Magyarországon az eszköze és ultima ratiója. Havaiamelyik nemzet kezében tartja a fegyvert, nem képzelhető el és nem tételezem fel a németekről sem Ausztriában, hogy azt a fegyvert egészben vagy részben önként kiadják a kezükből. A kérdés az, vájjon az osztrák szlávok és vájjon a magyarországi polgárok a 9 millió németnek ezt __ az egyeduralmát fogják-e tűrni és meddig? És vájjon a kultúrai fejlődés, a mely ezeket a különböző nemzeteket, már mint a mieinket és a nemzetiségeket, már mint az osztrákokét, mindinkább megerősíti, vájjon az nem teszi-e lehetetlenné annak a közös hadügyminiszteri vezetésnek, hogy az ezredekben a német nyelv uralmát sokáig forszirozzák, ha most nem, hát tiz esztendő múlva ez a nyelvkérdés, a mely az utóbbi évtizedekben folyton fejlődik a hadseregben, a melyet veszedelmesnek nyilatkoztatott ki az osztrák katonai felfogás, ugy meg fog nőni, hogy annak a közös hadseregnek, a közös hadvezetésnek magának a harczképesség érdekében gondoskodnia kellend eszközökről és módokról, melyek szerint a vezérlet és vezénylet egységét fentartsa e nemzetiségek és Magyarországon a nemzet jogos igényeinek méltánylásávalMindezek után nem marad más hátra, minthogy még egy kérdésre terjeszkedjem ki, a melyet sokszor vetettek nekünk szemünkre: az ellenzéknek és a néppártnak is, t. i. azt, hogy mi obstrukcziót csinálunk a katonai javaslatokkal szemben (Felkiáltások jobbfelöl: Dehogy!) és a többségnek akaratát meggátoljuk erőszakosan. Széil Kálmán miniszterelnök: Szó sincs róla! Egymást kapaczitáljuk! (Derültség jobbról.) Rakovszky István: A kérvények itt vannak a kerületekből! Beőthy Ákos: Mutassanak csak egyet a törvényjavaslat mellett! Csak egy kérvényt! Kubik Béla: Csak egy választót! (Ugy van! a szélsobaloldalon.) Nem pedig terrorizálni a nagy közönséget! (Felkiáltások jobbfelöl: Önök terrorizálnak ! Zaj.) Elnök (csenget): Méltóztassanak a szónokot meghallgatni. Csendet kérek! Holló Lajos : Nem mi terrorizálunk, az urak terrorizálják a népet! Rakovszky István: Az egyházpolitika alatt jók voltak a kérvények! B. Kaas ívor: Én nem a néppárt nevében, de a néppárt részéről az obstrukczió vádját kereken visszautasítom, (Helyeslés a néppárton.) mint meggyanúsító rágalmat! Biró Lajos: Hiszen Eötvös Károly maga bevallotta! Eötvös Károly maga mondta! B. Kaas Mor: Olvastam sokszor a szabadelvű hírlapokban, hogy mi a függetlenségi párttal ilyen és amolyan szolidaritásban vagyunk, — a miben pedig nem vagyunk programmunk eltérő mMoltánäl fogva sem — és hogy mi velük