Képviselőházi napló, 1901. XIII. kötet • 1903. márczius 9–márczius 26.

Ülésnapok - 1901-230

196 230. országos ülés 1903 márczius 17-én, kedden. maximális létszám. 1889-ben elénk terjesztették azt a törvényjavaslatot, a mely még most is mint törvény érvényes és ebben az indokolásban azt mondották, hogy »a hadsereg és hadi tengerészet létszáma a törvényben meg nem állapittatik, azonban az évi ujonczjutalék az eddigi 800.000 főnyi hadilétszám fentartásához mért mennyiségben számítandó ki. Ez az ujonczjutalék az eddigi 95.774 ujoncz helyett 103.100 ujoncz lesz«, a mely azután reparcziáltatik a két állam között. így szólott a mi kormányunk előterjesztésének indokolása, és csakugyan a hadi létszámot a törvényből akkor kihagyták. Megnéztem az osztrák Reichsrath tárgyalásait, és azokban megtaláltam Steinwender beszédeit és adatait. Ott ő kifejti, hogy a békelétszám 1888. előtt 252.000 ember volt. A mikor a törvényjavaslatot 1888-ban behozták, már akkor, isten tudja, minő apró módokon, a melyekhez a hadi kormányzat nálunk nagyon jól ért, felvitték 260 ezerre a békelétszámot. Most követelték az uj békelétszámot, és kiszámították ebben a törvényjavaslatban, hogy a békelétszám 297 ezer ember lesz. De hogyan ? Egy kis hamissággal. Mert Steinwender ezt mondja: Mikor 800 ezer emberrel van a hadi létszám felvéve, (Közbeszólások a baloldalon: Kontingentálva !) — a kontingentálást kihagyták — 800.000 ember számára 103.100 ujoncz nem szükséges. Adataiból ugyanis kiszámította, hogy 800.000 főnyi valóságos hadi létszámhoz nem szükséges annyi katona. Beőthy Ákos: A fogyatékot számítja! B. Kaas Mor: Lényegesen kevesebb szükséges, és 103.100 ujoncz nem 800.000 emberre emeli a hadsereget, hanem 864000 emberre. Az osztrák számítások szerint tehát a mai hadi létszám 864.000 embert tenne ki, még pedig póttartalék bevonása nélkül és azoknak az újonnan beszegődött legényeknek tekintetbe vétele nélkül. Ennek folytán, hogy a létszámot ne emeljük a végtelenig, a határtalan tenger mennyiségéig, Steinwender indítványozta, hogy a békelétszám vétessék be a törvénybe, és pedig 275 ezer emberrel. Beőthy Ákos: Most báromszázezren is túl vannak! B. Kaas Mor: Megokolta ezt azzal, hogy az akkori javaslatok szerint ebből származik a tízévi hadi létszámnak megfelelő 800.000 ember, vagyis annyi, a mennyit a kormány indokolásaiban és beszédeiben követelt és azzal az argumentummal érvelt, hogy másképen sohasem bírják a törvényhozások kontrolirozni a katonai kormányt annak szervezkedéseiben, hogy másképen nem lehet a költségvetést megállapítani, csak ugy, ha a békelétszám, melyet az állam folytonosan fizet, törvényesen fixirozva van és azon a katonai kormány túl nem mehet. Ezt gróf Welsersheimb sem tudta megczáfolni, hanem egyszerűen kitért a kérdés elől, azt mondván: »es würde mit einer solchen Ziffer nicht nur die Pflicht verbunden sein, sie nicht zu überschreiten, sondern auch die Pflicht, nicht unter derselben zu bleiben.« Nohát mi megengedjük a közös hadügyminiszternek, hogy a békelétszám alatt maradjon. Ez a veszedelem nem fenyegeti Magyarországot. Mi csak azt kívánjuk, hogy túl ne terjeszkedjék. Es sajnos, ez a túlterjeszkedés nagyon is megtörtént. A statisztikai évkönyv nálunk hMatalos adatokat közölt a hadi létszámról. Ezeket a statisztikai adatokat a mi t. kormányunk egyszerre beszüntette. Mikor megkérdezték, hogy miért teszi azt, azt felelte: nem jó, nem czélszerü megmutatni az ellenségnek azt, mily maximális ereje van az országnak háború esetén. Beőthy Ákos: Azok jobban tudják, mint mi. Csak nekünk, csak a törvényhozásnak nem szabad ezt tudni! B. Kaas Mor: Én meg vagyok arról győződve, hogy a német kormány inforniáczióit nem a magyar statisztikai évkönyvből merítette és nem abból i telte meg hadseregünk harczképességét. Kifogásnak azonban megjárta és így ezek az adatok kimaradtak. Beőthy Ákos: És a többség elhitte szokása szerint! B. Kaas Mor: Az utolsó adat. a mely a statisztikai évkönyvben megjelent, azt mutatja, hogy a közös hadseregnél a hadilétszám 1.043.000 ember. Az 1889-iki törvényjavaslat indokolásában 800.000 hadilétszámról van szó, a mely megfelel 103.000 ujonczlétszámnak, A 90-es években ezen statisztikai kimutatás szerint 243.000-rel volt meghaladva ez a szám. Ezenkívül a tengerészetnél 20.000 emberrel, a honvédségnél 251.000 emberre], az osztrák Landwehrnél 274.000 emberrel, szóval együttesen a 90-es években 1,588.000 ember volt mozgósítható háború esetén Ausztria és Magyarország részéről. A népfelkelésről nem is szólok. Az is egynéhány millió és ott is vannak kiképzett katonák, de hallgatok róla, ámbár, mikor a népfelkelést behoztuk és báró Fejérváry Géza a népfelkelők élén lovagolt, akkoriban igen nagy hire volt és a szabadelvű képviselők egész serege lépett be, vele együtt lovagolni, mint a hogy vele együtt szavaztak. (Derültség bal felől.) Nem szólok tehát a népfelkelésről, csak azt kérdezem, hogy vájjon, ha azóta egy lélekkel sem emelkedett a hadilétszám, ez az 1,588.000 katona háború esetén nem elégséges-e ennek a monarchiának a megvédésére? Melyik ellenség, vagy melyik két ellenség melylyel szemben háború esetén ne állithatnók frontba ezen katonaságot, illetőleg melyik az az ellenség, a melylyel szemben ez a katonaság a védelemre elégséges nem volna ? Mert csak védelmi háborúról lehet szó; támadó háborút ugyanis — mint már mondottam — folytatni nem áll érdekünk-