Képviselőházi napló, 1901. XIII. kötet • 1903. márczius 9–márczius 26.

Ülésnapok - 1901-227

227. országos ülés 1903 márczius 13-án, pénteken. 119 Magyarország az osztrák uralkodóház, a Habsburg-dinasztia iránti hűségének annyi és oly fényes tanujeleit adta, hogy ha még most is kétsége volna valakinek a magyar hűségről a magyar koronás király iránt, annál az értelem hiányát kell feltételezni. Ott volt Mária Terézia ideje, ott volt a nagy Napóleon háborúinak ideje, midőn a dinasztia Magyarország karjaiba vetette magát és kérte, hogy mentse meg az ország az elpusztulástól ugy őket, mint az' örökös tartományokat. Erről maguk a fejedelmek adtak bizonyítékot. Midőn Mária Terézia megjelent 1741. szeptember havában az országgyűlésen és a Rendek előtt a karján siró néhány hónapos Józsefet bemutatta és hozzá fordult a Rendekhez, hogy ellenségeitől üldözve, barátaitól elhagyva és rokonaitól megtámadva, nincs más menekvése, mint csak a magyar nemzet: egy asszonyi ajakról, gyermekével karján, ily hangokat hallva, ki lett volna az, a kiben már az asszony iránti mély hódolat és tiszteletnél fogva is az érzés, a kötelességérzet fel ne támadt volna! A magyar nemzettől várjuk — mondotta —- megmentésünket, magát és a gyermek trónörököst a nemzet kegyébe, gondoskodásába és hűségébe ajánlotta. Kell-e ennél fényesebb bizonyíték arra, hogy maga az uralkodóház miként ismerte el azt, hogy a magyar nemzet a legkínosabb és legnehezebb perczekben menti meg Ausztriát és szolgáltatja hűségének bizonyítékát. Szatmári Mór: Meg is jutalmazták gyönyörűen ! Nessi Pál: Meghálálta a dinasztia! Szederkényi Nándor: És 1796-ban mi történt? Ferencz király diszmagyarba öltözve jelent meg az országgyűlésen és kérte a Rendeket, hogy ne hallgassanak azon csábító szavakra, a melyek a francziáktól netalán az országba háboritólag jönnének be. Ne hallgassanak azokra; ő nagy bajban van, mert túlerő támadta meg, nincs más mentsége, mint hogy a magyar nemzet hűségébe és vitézségébe helyezze minden reményét. A diszmagyarba öltözött fejedelemnek ezen szavai hódítottak és a nemzet önként ajánlkozott, hűséggel viseltetett, holott a legnehezebb perczei voltak, holott már akkor I. Napóleonnak proklamácziói járták tele az országot, hogy keljen fel ez ország és függetlenségét vívja ki. Hentaller Lajos: Azt kellett volna tennie! Szederkényi Nándor: A magyar nemzet e nehéz pillanatokat nem használta felt. Miért ? Mert hűségénél és a trónöröklési törvénynél fogva lekötve hitte magát és e pillanatokban hűségének oly bizonyítványát adta, a melyről az elismerést maga a fejedelem állította ki. A midőn tehát a magyar nemzet ilyen elismerésben részesült legfelsőbb helyeken, fel lehet-e tételezni, hogy ez a nemzet bizonyos stúdiumokat, csinált, vagy akar csinálni abból. hogy miként szakadjon el fejedelmétől? Ezt feltételezni nem lehet. Ez így van. A magyar nemzet hűsége az ő királyához történeti hagyomány, (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) 6 királyában szent István koronájának oly birtokosát látja, a ki előtt hódolattal hajol meg. Nem a nemzet, hanem azon tanácsosok követik el a legnagyobb bűnt, a kik akkor, midőn a nemzetnek ily érzelme nyilvánult meg a történelem során, mint a milyen nyilvánul ma is, a nemzetnek ezen érzelme előtt nem hajolnak meg és a nemzet érzelmeinek tiszteletben tartásával nem elégítik ki azon követeléseket és kívánságokat, a mely követelések . . . Madarász József: Jogosak! Szederkényi Nándor:... e nemzetnek ma és a jövendőben is állami létét, országos exisztencziáját biztosítják. (Ugy van.' Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Hiszen, ha egy idegen megjelenik a mi karzatunkon és hallja a mi vitáinkat e katonai javaslatok fölött, bámulva áll meg, hallja, hogy mit kívánunk, mit kérünk; hogy nyelvünk, a magyar nyelv, a mi állami nyelvünk, hogy jelvényeink, a magyar zászló, a mi dicsőségünk, (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) abban a hadseregben, a melyet e nemzet tart fenn, a melyben az általános hadkötelezettségnél fogva a nemzet fiai vesznek részt, érvényesüljön. Ha az idegen ezt hallja, összecsapja kezét és nem érti meg, hogy a XX. században van még ország, nem ott Maczedónia körül, Törökországban, hanem itt van egy ország, a melyet Magyarországnak neveznek, a mely most ünnepelte fennállásának ezredéves jubileumát és ez azért eseng, hogy saját vérén, saját pénzén tartott hadseregében fiai magyarul kommandiroztassanak, hogy magyar legyen a vezényszó. Hiszen ez a XX. században anakronizmus, (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon,) ez hihetetlen. És, uraim, ennek meggondolására, a mint én bennem a vér mindig fellázad, (Ugy van! Ugy van! a szélsobalóldálon.) önök nem éreznek semmit? Kubik Béla: Egy többség, a mely ez ellen van ! Rátkay László: Biz ez megszégyenítő ránk is, a dinasztiára is! B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Nem tanulunk Rátkay Lászlótól. Szederkényi Nándor: Midőn a nemzeti, az állami jogoknak ily követelményeit tárja elő a nemzet és mig ez bennünk önérzetet kelt és azt a megnyugvást, hogy a nép tömege, a munkás, a ki a földet szántja, az a kisiparos, a ki a népnek és a polgárságnak egy nagy rétegét képezi, e hazának joga, e hazának érdekei érvényesítéséért így fárad, így szenved és küzd, hogy nem elégszik meg már, hogy postán küldje ide a képviselőházhoz kérvényeit, hanem tömegesen jönnek, mikor ez bennünk örömet és megnyugvást kelt, hogy e haza sorsa nincsen elveszve, mert a nép rétegeiben él e haza iránti kötelességérzet : akkor egy másik körülmény, t. képvi-