Képviselőházi napló, 1901. XIII. kötet • 1903. márczius 9–márczius 26.

Ülésnapok - 1901-226

112 226. országos ülés 190J márezws 12-én, csütörtökön. azok sirkalmainak kők eresztjére bátz an fel lehetne irni: emeltetett Magyarország providencziális embereinek jóvoltából és hozzájárulásával, (Helyeslés (is tetszés a szélsőbaloldalon.) Ez nem is lehetett máskép, hisz az uralkodó párt, a mely Magyarország sorsa felett immár három évtizede dönt és a mely magát szabadelvűnek nevezte, talán épen annyi jogczimmel, mint az egyszeri miskolczi jjolgár, a ki a czégtáblájára odabiggyesztette, hogy csizmadia és kéjgáz, (Derültség.) ez a párt egész erejét, egész munkásságát — bizony kevés esetet véve ki — arra fordította, hogy tömörüljön minél szívósabban, minél makacsabbul az időnkint épen nem a párt akaratából felszínre került pártvezér körül, a ki természetesen a parlamentarizmusnak teljesen téves felfogása szerint mindig a hatalomnak tényleges gyakorlója, a kormányelnök volt. (Ugy van! a, szélsobalóldalon.) Eltévesztett ez a felfogás és ellenkezik az igazi parlamentarizmussal, hiszen ez a vezérférfiu hatalmát nem tőlük, nem a párttól nyeri, nem ő belőlük merítette erejét első sorban s igy nem nekik tartozik számadással, hanem a jogok tekintetében a nemzetnél jóval erősebb és biztosabb korona akaratából, és bizalmából helyeztetett oda vagy menesztetik onnan. (Ugy van! a szélsobalóldalon.) A midőn azután a kormányzatnak a nemzet érdekei megvédésében annyiszor megnyilatkozott tehetetlenségével, mulasztásaMal, sőt nem egyszer vétkes tényeMel állottak szemben, nem maradt más hátra, mint belenyugodni a párt akaratán kMül teremtett tényleges helyzetbe (Halljuk! Halljuk!) és hogy a rossz játékhoz jó képet csináljanak, hogy némi formája is legyen a dolognak, reáruházták a kormány elnök úrra a providencziális jelleget. Ezáltal tétetett azonban tönkre a parlamentarizmus. Nem tudom, hogy vájjon a jelenlegi igen t. miniszterelnök urat előléptettók-e már a providencziális emberek sorába. (Felkiáltások a szélsobalóldalon : Máirégen!) Annyi azonban bizonyosnak látszik előttem, hogy aligha a szabadelvű pártnak akaratából kerültek e javaslatok az országgyűlés elé. Ugy vannak vele, mint máskor egy akaratukon kMül keletkezett kész ténynyel, a melyet utólagosan kell a formáknak megfelelőleg jóváhagyniuk. Sajnálnám, hogyha most is tényleg igy volna, mert soha sem volt nagyobb szükség arra, hogy Magyarország parlamentje megmutassa erejét egyhangúlag, egy értelemben, a tényekben is, nem csak a kijelentésekben, a mint már ezt egyszer láttuk, de minden súly nélkül. Szövetségeseink egyhangú szavazatuk által a maguk részére jó mélyen lenyomták a mérleget, tehát már csak a paritás kedvéért is, nekünk vissza kellene állítani az egyensúlyt. ( ügy van! a szélsobalóldalon.) Ha ők meg tudták akadályozni négy éven keresztül, hogy közgazdaságunkban és közintézményeinkben állandóságot teremtsünk, akkor nekünk is jogunk van ezt négy esztendeig visszatartani. (Ugy van! a szélsobalóldalon.) Gál Sándor: Szeget szeggel! Bedőházy János: Ha visszariadnak ettől, akkor ne beszéljünk a parlamentarizmus veszélyeztetéséről, akkor mi egy visszafejlődött parlamentarizmusról beszélhetünk, a melynél a régi rendi alkotmány, a régi dietális rendszer sokkal nagyobb biztositéka volt a nemzeti jogoknak ; akkor még a providencziát nem egyesekben, nem a kormányelnökökben, nem a vezérekben keresték, hanem a nemzet ellenálló képességében, szívósságában, a biztonságot nem kijegeczesedett pártok tömörségében látták, hanem erős jellemű és akaratú embereknek nagy nemzeti czélok körül való összefonódásában. (Ugy van! a szélsobalóldalon.) Ha van valami reményünk a nemzet jövőjében, ugy a providencziát abban kell keresnünk, hogy daczára e sok jött és tűnt providencziális nagyságnak, a magyar nemzet, bár hörögve, mégis vehet lélegzetet s talán tudni fog egy vétót kiáltani. (Ugy van! a szélsobalóldalon.) Ha tudták volna, hogy a népképviseleti rendí szer, a parlamentarizmus ide is devalválódhatik, I hogy az abszolutizmusnak felelőségnélküli eszj közévé válhatik, bizony a devalvácziókat amúgy i is kedvelő I. Ferencz, sem pedig az ő minisztere, I Metternich herczeg, nem irtóztak volna a nép! képviselettől és készörömest ragadták volna i meg az eszközt, hogy czéljaiknak, akaratuknak érvényesülését a nép előtt is tetszetős modorban biztosítsák. Bárhogyan álljon is a dolog a parlamentárizmusssal, ha csakugyan igazi arany, ugy ebben a tűzben és még hevesebb tűzben sem fog elveszni. Sőt a mi rettenetes és kétségbeejtő körülményeink közt a parlamentarizmus megvédésének érdekében nem szabad visszariadnunk bármily törvényadta eszköztől, a legvégső jogos határig tejedő küzdelemtől sem, a mikor a nemzeti összealakulásnak, megizmosodásnak akármely tényezőjéről van szó, a mikor édes nemzeti nyelvünk érvényesülése forog kérdésben. (Igaz! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Ha pedig a nemzeti bélyeget rányomjuk közigazgatásunkra, közoktatásunkra, ha követeljük közgazdasági téren az anyagi jólét fejlődését biztosító nemzeti politikát, nem szabad visszariadnunk a legnehezebbnek látszó, de a konszolidáczióra legfontosabb tényezőnek, a nemzeti hadseregnek a követelésétől, kMívásától sem. (Helyeslés a szélsobalóldalon.) Mert, t. ház, igen nagy felelőség terhel minket. 35 esztendő ugy telt el, ugy repült tova, hogy ime ma is csak az ábrándok világában lebeg a nemzeti konszolidáczió eszméje. Pedig látjuk mindnyájan a kezdődő századnak előbb-utóbb bekövetkező harczait, a társadalom evoluczióit, a melyekkel szemben, a melyek közepette, ha fajunk, népünk jövője szMünkön feki szik, ha azt biztosítva akarjuk látni, mint egységes, nagy, hatalmas nemzetnek kell itt álla-