Képviselőházi napló, 1901. XIII. kötet • 1903. márczius 9–márczius 26.
Ülésnapok - 1901-226
96 22ö. országos ülés 1903 márczius 12-én, csütörtökön. Még egy igen nagy hibája van, — nem akarok kritikát gyakorolni, hanem elmondom, hogy talán segíteni lehet rajta, — még egy nagy hibája van vezényletünknek, Magát a hadsereget nem bántom. Hisz az kitűnő. És ez a hiba nyilvánul az ellenség kicsinylésében. Ezt nem lehet tagadni. Itt megint csak hMatkozhatom a bosnyák háborúra. Nem is fogok ebből egyhamar kikeveredni. Ha mi teljes erővel mindjárt eleinte bevonultunk volna Boszniába, nagyon sok családról levettük volna a gyászt. Azt tudni kellett volna. 1877-ben, mikor én a 7-es huszároknál önkéntes voltam, minket rögtönösen alarmiroztak és levittek a bosnyák határszélre. Hat hónapot ott töltöttünk. Ott összejöttünk török tisztekkel, láttuk a szokásaikat, azok elmesélték, hogy milyen világ van ottan. Tehát már kellett volna tudni, hogy nem olyan könnyű dolog az, hogy . . . Egry Béla: Hogy katonabandával menjenek oda! Förster Ottó: Én akartam ezt elmondani; (Derültség.) tehát, hogy katonabandával masírozzunk oda be. Hát kérem itt elszámítottuk magunkat. Mert azt mondták nekünk, hogy a bosnyákok igen muzsikálisak. (Derültség bálfelöl.) Ebben nagyon tévedtünk. Mert a bosnyákok minket kifütyültek de nem ám a szájukkal, hanem golyókkal. És már itt megbukott az elején egész konbinácziónk. Még azt is meg kell mondanom, hogy mennyire bagatellbe, kicsinybe veszik nálunk, kMált a magasabb rangúak az ellenséget. Mikor a segítség megjött, mikor már visszamenekültünk Tuzlától, megjelent egy altábornagy ur Szapárynál, ott értekezletet tartottak. Ennek az értekezletnek személyes tanuja voltam, nem ugyan mint meghívott, de véletlenül, és ez az altábornagy ur per bagatell, bagázsnak kezdte mondani a bosnyák tábort. Wir werden schon das Ganzé aufheben aufreiben. Hanem Szapárynak nagyon természetes észjárása lévén, azt mondta: kedves barátom, mielőtt tovább mennénk, szívesen melléd adom a szuitet, tessék megnézni a szituácziót. Hozzáteszem, 6 kilométer szélességben volt kiterjedve az egész tábor, 10.000 kocsiból álló sátortábor volt a völgyben, ugy, hogy az ellenségre nem volt szabad lőni sem, mert nem volt szabad a kezdeményezést megadni arra, hogy visszalőjjenek. Hanem az cltábornagy nem törődvén ezzel, felmegy oda a begyre a vadász árokba, a hol a főhadnagy jelenti neki, hogy ne tessék magát ott mutatni, mert ott abonensek vannak, a kik mindig lőnek ide át. Erre a gukkert a kezébe veszi s azt mondja: »Also diesen Gesindel werde ich mich nicht zeigen?« és a következő pillanatban egyik golyó a mellét súrolta, a másik pedig a nyakán találta. Ugy hozták le őt. Hát kérem nem az ellenségnek kicsinylése-e ez? B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Több respektus kell a golyók iránt! Förster Ottó: Ezzel van azután egy kapcsolatos baj, mint a betegségnek szimptomája, én nem találok reá más szót, hanem ha valaki jobbat tud a túloldalról,, szívesen veszem, én makacsságnak mondom. És az abban nyilvánul, hogy egy bizonyos fölényt akart gyakorolni mindenki, — nem a szubalternekről szólok, hanem a felsőbbekről, — egyik a másikon, és ez szüli a könnyelműséget is részben. Egy eset történt Boszniában, a melyet a kegyelmes honvédelmi miniszter ur is fog tudni; ő ugyan nem mondaná el nekem, de én elmondom neki. (Derültség balfelöl.) Nem makacsság-e az, hogy mikor a czentrum előre masiroz Boszniában és a jobb szárny oda ére két nappal előbb Szerajevóba, és a parancsnokló tábornok azt jelenti egyszerű szavakkal, de sürgősen a fővezérnek, hogy: »Itt állok Szerajevónál, bemehetek áldozat nélkül, bemenjek-e?« Visszajön a válasz: »Tessék engem megvárni.« Mert ő akarta elfoglalni. (Ugy van! Tetszés balfeVil.) Tetszik tudni mibe került ez a kis makacssága hadseregnek? 250 emberébe! (Ugy van ! Ugy van! Mozgás balfelöl.) Kubik Béla: Ez a czopf! Förster Ottó: A könnyelműséghez tartozik az is, hogy nekünk összeköttetésünk abszolúte nem volt. Oly árván állottunk ott, oly elhagyatva. Ez karakterisztikus az egész jiadvezérletre; hiszen holnap is lehet háború ! Én csak főhadnagy vagyok, de talán meghallgatják az ilyen praktikus dolgot följebb is. B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Hogyne! Förster Ottó: Boldogult Pulszky Ágost, a kMel együtt voltunk, igazolhatta volna, hogy oly rossz összeköttetésünk volt, hogy két hétig nem tudtuk, merre van a czentrum. Kiküldtek engem is, hogy keressem meg. B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Nem találta? Förster Ottó: Nem, mert ha megtaláltam volna, én is vaskorona-rendet kaptam volna. (Derültség.) Véletlenül oda küldtek, a hol nem is lehetett megtalálni. (Derültség.) Ha ily országba jut a hadsereg, hát nem kell-e a hátamögött biztosítani az összeköttetést ? Hiszen ha Szapárynak ninss az a természetes gondolkodása, ma nem mesélnék itt, és Sárvárnak talán Hadzsi Lója lenne a képviselője. (Nagy derültség.) Tessék csak venni, hogy ugy voltunk ott körülvéve, mint valami hajtóvadászaton, a mikor már 10—20 nyúl benn szorul és nincs menekvés. B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Róka vagy nyúl? Förster Ottó: A róka én voltam. Mondom, bekövetkezett az az ünnep, a melyről már szólottam, a mikor be kellett az ellenségnek szüntetnie a hadakozást. Azt mondták Szapárynak