Képviselőházi napló, 1901. XII. kötet • 1903. február 17–márczius 7.

Ülésnapok - 1901-211

92 2ll. országos ülés 1903 február 20-án, pénteken. tak bevenni a proletárokat, sőt még a rabszolgákat is. (Halljuk! Halljuk! a szélsobalddalon.) Ezek a vagyontalanok lévén, természetesen zsold nélkül nem szolgálhattak, és itt van az első eset arra, hogy a római hadseregbe is bevitték a zsoldos szellemet, a minek következménye az lett. hogy ezen zsoldon tartott katonák a háború után sem mentek vissza földjeikre, a szántás-vetést folytatni, hanem megmaradtak katonáknak ; megmaradtak pretoriánusoknak, veteránoknak, kíséretét képezték a vezéreknek, és ezek azután ő velük vMták meg a polgárháborút. Midőn pedig Márius a régi római hadszervezetet teljesen felforgatta és azok helyett a toborzást hozta be és a hadseregbe még a barbárokat is bevette, akkor Rómának régi alkotmánya hanyatlásnak indult; mert a kié az erő, azé a hatalom. (Ugy van! a szélsőbal oldalon.) Hiába szabaditotta meg Rómát Julius Caesartól Cassiusnak és Brutusnak tőre, a római szabadságnak buknia kellett, mert azok között, a kik az akkori hadsereg-szervezet alapján állottak és azok között, a kik Róma régi alkotmányáért küzdöttek, a történelmi szükségszerűség szerint az előbbieknek kellett gjőzniök. (Ugy van! a szélsobalóldalon.) Hogy azután a római császárság alatt a hadsereg tisztán zsoldosokból állott és hogy ennek következménye volt a legféktelenebb önkényuralom, az mindenki előtt ismeretes. Be van tehát bizonyítva Róma példájából az, hogy a had sereg-szervezet elválaszthatatlan kapcsolatban van minden nemzet alkotmányos szervezetével. (Ugy van! a szélsobalóldalon.) De igy van ez a magyar hadtörténelem szempontjából is. Kezdetben nálunk is nemzetségi alapra volt fektetve ugy a hadsereg, mint az alkotmány. Hiszen azokat a pusztító, rabló hadjáratokat, a melyeket őseink Németországban, Olaszországban, Francziaországban száguldozva véghezvittek,* nem maga az állam, hanem az egyes törzsek a maguk főnökeinek vezetése alatt eszközölték. Midőn azután Géza vezér és utána Szent István király megalapították a várrendszert, megtörték a törzsfőnökök hatalmát és megalkották a királyi hadsereget, ezzel egyszersmind megváltoztatták az államformát is, az alkotmány lényegét és ekkor a törzsszerkezet helyett az abszolút királyi hatalom lépett életbe. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A ki figyelemmel kiséri Magyarország történetét, az tudja azt, hogy bár a magyar alkotmány sohasem szünetelt, de azért Arpádházbeli első királyaink alatt a hatalom túlnyomó része a koronánál volt. Es igy tartott ez mindaddig, a mig a királyok által felállított várrendszer meg nem gyöngült és ezáltal a királyi sereg el nem vesztette a maga hatalmát. A midőn a belzavarok és a királyok gyengesége folytán a várrendszer összeroskadt és a nemzeti haderő a várrendszer helyett bandériumokra lett fektetve, a bandériumok után a hatalom is az oligarchák kezébe került. És tartott ez mindaddig, a mígnem a köznemesség visszahatása, különösen pedig a török hódítás folytán ezek az oligarchák el nem vesztették túlnyomó hatalmukat, a midőn a nemzeti hadsereg zöme u. n. telekkatonaság lett, a mely a vármegyék zászlója alatt barczolt és részint köznemesekből, részint jobbágyokból állott; ekkor ment át az alkotmány súlypontja a főnemesekről a köznemesekre és a vármegyékre. Midőn pedig 1715-után az u. n. regulata miiitia-rendszer hozatott be és apródonkint a katonaság ismét teljesen a király hatalmába jutott, a midőn valóságos zsoldos seregek képviselték a magyar haderőt, mert az alkotmányos haderő, az általános nemzeti felkelés igénybe nem vétetett, ismét bekövetkezett az, hogy a királyi hatalom vergődött túlsúlyra, és a nemzet alkotmánya többé biztosítva nem volt. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsobalóldalon.) Ennek következményeit nyögjük mai napig is (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsobalóldalon.) és fogjuk nyögni mindaddig, a mig a katonai szervezet ismét nemzeti alapra nem fektettetik. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsobalóldalon.) A vita folyamán, de más alkalommal is, többször hallottuk hangoztatni azt az állítást, hogy Európának ezen a részén, a hol a Habsburg-dinasztia jogara alatt egyesült államok léteznek, szükség van az európai egyensúly szempontjából egy nagyhatalomra és ez a nagyhatalom nem lehet más, mint az egyesült osztrák és magyar birodalmak. Ennek igazolására hMatkoznak Mátyás királyra és azt mondják, hogy már a magyar nemzetnek ez az egyik legnagyobb királya és legnagyobb államférfia is belátta, hogy szükséges kapcsolatba hozni Magyarországot az osztrák örökös tartományokkal, és ezért igyekezett ő Csehországot és Ausztriát hatalma alá hajtani. Az én nézetem szerint ez igen nagy tévedés. (Halljuk! Halljuk! a bal- és a szélsobalóldalon.) A ki ismeri Magyarország történelmét, tudja azt, hogy az Árpád- és az Anjou-ház nagy királyai, Szent István, Szent László, Kálmán, III. Béla, Róbert Károly, Nagy Lajos stb. mind kelet felé igyekeztek terjeszkedni és különösen a tengerpattot igyekeztek Magyarországnak megszerezni és biztosítani. De sohasem próbáltak meg nyugat felé terjeszkedni, bár erre többször lett volna módjuk és alkalmuk. Igaz, hogy Mátyás király szakított elődjeinek politikájával és kelet helyett nyugat felé fordult, de ez egy magában álló és tisztán személyes tekintetekre visszavezethető politika, Mátyás a maga óriási politikai egyéniségéből kifolyólag gigászi tervet eszelt ki és akart megvalósítani, azt t. i., hogy elnyerje a német császári méltóságot. Hogy ezt elnyerje, azért akarta magát Csehországban és Ausztriában befészkelni. De ez annyira egyéni politika volt, hogy a magyar nemzetnek politikájára állandó befolyást soha-