Képviselőházi napló, 1901. XII. kötet • 1903. február 17–márczius 7.
Ülésnapok - 1901-209
52 209. országos ülés 1903 február 18-án, szerdán. jusson, a mely a nemzet érdekeit is számba veszi. Ezen felemelt ujonczlétszám megszavazásához hozzájárulni nem vagyunk hajlandók. (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Azok az indokolások, melyek elhangzottak a t. előadó ur és a túloldal részéről, mindig csak általános frázisokban mozogtak és oly okadatolást tartalmaztak, mely az ellenzéki kritika előtt abszolúte meg nem állt. A függetlenségi párt épugy mint a mi pártunk, határozati javaslatokat terjesztett be; többek közt én is voltam bátor pártom nevében egy határozati javaslatot beteéjeszteni. mely a kétéves katonai szolgálat behozataláról szól. Mindenütt, hol az ujonczlétszámot emelték, elismerték a kormány padjairól azt, hogy ennek fejében rekompenzácziót kell adni a népnek, s ez a kétéves katonai szolgálat. Én a t. miniszter ur figyelmét — egy órával ezelőtt tettem le a könyvet a kezemből — felhMom azokra, miket CaprMi birodalmi kanczellár 1895-ben mondott, a mit a német birodalmi gyűlésen egyetlen szónok kMételével valamennyi párthoz tartozó szónokok állítottak, hogy t. i. az ujonczlétszámemeléshez, daczára annak, hogy a német gazdasági viszonyok sokkal virulóbbak, mint a mieink, nem járulhatnak mindaddig, mig ezt a rekompenzácziót, t. i. a kétévi szolgálati időt meg nem adják. A kormány részéről mindeddig erre nézve felvilágosítást nem kaptunk. A t. miniszter ur a véderő- és a pénzügyi bizottságban tett egy nyilatkozatot, melyet a katonai szakirodalom, mint az egyetlen fehér hollót emliti fel a kétévi katonai szolgálatra vonatkozólag. Azt mondják, hogy csak egy princzipális nyilatkozata van és ez a magyar királyi honvédelmi miniszter ur nyilatkozata, a ki elvben nem idegengedik a kétéves katonai szolgálat behozatalától. B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: A katonai kormányzat általában. Rakovszky István: Akkor igy rektifikálom, a mi sokkal becsesebb, mert most tisztán látjuk, hogy ez nemcsak a magyar kormány álláspontja, , hanem Ausztria és a közös hadügyminiszter sem idegenkedik ettől. A t. miniszter ur akkor egyszersmind számokat is vetett oda, ezek a számok nem lehettek pontosak, csak megközelítőleg voltak odavetve, de ezek nekem oly magasaknak tetszenek, hogy én nem hihetem, hogy a kétéves katonai szolgálat valóban 200 millió koronába kerülne, a mint azt a miniszter ur mondotta. Ezen oknál fogva bátor vagyok egy interpellácziót intézni a t. miniszter úrhoz, melynek tárgya az, hogy szeretnék egy kimutatást arra nézve, hogy a kétéves katonai szolgálat behozatala milyen ujabb anyagi megterhelteféssel járna? Interpelláczióm a következőleg szól: »Hajlandó-e a t. honvédelmi miniszter ur a lehető legrövidebb idő alatt egy részletes kimu- l tatást a ház elé terjeszteni, melyből azon költségek tűnnének ki, melyekkel állítólag a kétéves katonai szolgálat behozatala egybekötve van. Ha nem hajlandó, mi ennek oka?« Én azt hiszem, hogyha mi ezen egy kérdésben tisztán látunk, akkor talán mégis könnyebben juthatnánk megállapodásra ezen fenforgó kérdésben, az ujonczlétszám emelése kérdésében, s talán a katonai kormányzat is eltekintene az ujonczlétszám emelésétől, hogyha tekintetbe venné azt a nagy nyereséget, mely a kétéves katonai szolgálat behozatala által háramlik a katonaságra azáltal, hogy sokkal erőteljesebb, fiatalabb katonák jönnek az első korosztályba. Ennélfogva kérem az igen t, miniszter urat — mMel nem képzelhetem magamnak azt, hogy a közös hadügyi minisztérium ezzel a kérdéssel, melyet a többi államok részben már megoldottak, részben a megoldást mostan eszközlik, tiz év óta eddig behatóan nem foglalkozott volna — arra törekedni, hogy minél hamarább a ház asztalára terjesztessenek ezen részletes kimutatások. B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter : T. képviselőház! Méltóztassék megengedni, hogy az imént elmondott interpelláczióra azonnal megadjam a választ. (Halljuk! Halljuk !) A t. interpelláló képviselő ur azt kívánja, hogy a lehető legrövidebb idő alatt részletes kimutatást terjeszszek a ház elé, a melyből azon költségek tűnnének ki, a melyekkel állítólag a kétévi katonai szolgálat behozatala egybe van kötve. T. képviselőház! Méltóztassék talán elolvasni a pénzügyi bizottság, s ha jól emlékszem, a véderő-bizottság jelentését is, a hol fel van véve az, hogy ha a ház oly határozati javaslatot hoz, a mely szerint a honvédelmi miniszter a legközelebbi ujonczok megajánlásáról szóló törvényjavaslat előterjesztése alkalmával tegyen a ház asztalára egy lehetőleg minden irányban kimerítő tájékoztató jelentést, én azt a magam részéről elfogadom. Ezzel, azt hiszem, dokumentáltam már a , magam részéről a teljes jóakaratot, hogy minden, a mi lehetséges, történjék meg arra, hogy a t. ház a jelzett irányban tájékozva legyen. Igen kérem a t. képviselő urat, ne méltóztassék a jóakarat, vagy a t. ház iránti tisztelet hiányának venni azt, ha én mégis azt mondom, hogy jelenleg lehetetlen előterjeszteni egy olyan kimutatást, a melyben a jelzett költségeket kimutassam. Miért? Kiszámíttattak ugyan a költségek ugy hozzávetőleg és én bátor voltam a pénzügyi bizottságban ezeket magam is — már ugy hozzávetőleg — felemlíteni. Szederkényi Nándor: Helytelenek voltak! B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Igen, helytelenek voltak. Hogy ha már most én öszszeállitok egy, a t. képviselő ur nézete szerint valamMel helyesebb kimutatást is, nincs kizárva, ' hogy két hét múlva megint azt mondja erre,