Képviselőházi napló, 1901. XII. kötet • 1903. február 17–márczius 7.

Ülésnapok - 1901-221

368 221. országos ülés 1903 Fuclisnak hittak. (Felkiáltások a szélsÖbaloldalon: Ocks?) Fuchs, hát nincsen abban semmi. A taktis-egzerczirozást csináltuk a Schmelzen. Az ezredesünket ugy hittak, hogy Konrád Mederer von Mederer und Wuthwer. Az ezredes ur, mikor regimentben csináltuk a taktis-egzerczirozást, elégszer volt eset, hogy oda kiáltott: »Herr Oberlieutenant Fuchs, bitté Schritt zu haltén!« Akkor még nem volt ugy, hogy zászlóaljban ment volna, hát az ezredes ügyelt fel. Elégszer oda hMatta, hogy »Herr Oberlieutenant Fuchs, kommen Sie her!« Azután visszament a csapathoz, de megint nem tudott lépést tartani. Egyszer Burgwaehe-t adott az ötödik zászlóalj és véletleDül a 9. század, a melynél Fuchs volt, már később, mint kapitány. Azt méltóztatik tudni annak, a ki katona volt, hogy történik az az őrség alkalmával; ott állott a Burghauptwache jobb szárnyán, a banda mindjárt mellette, a kilenczedik század, tehát ennek a századosnak kellett először kommandirozni, hogy »Doppelreihen rechts um! Defilirung! Burghauptwache!« Mert tisztelegni kellett és defilirozni az ezredes előtt. Erre aztán beleüt a katonabanda, ki is lépett Fuchs kapitány bal lábbal, de a harmadik lépésnél már megint nem volt lépése. Soha sem volt lépése, pedig 35—36 éve szolgált. Tehát ezt annak a bizonyítására hoztam fel, hogy még kapitány is volt, kiszolgált — hiszen a szatmáriak ismerhetik, mert később Szatmárban szolgált, — egyebeket tudott is, jeles katonatiszt volt, de lépést nem tudott tartani. (Derültség.) így germanizáltak engem is, elrontottak tökéletesen. (Felkiáltások a jobboldalon: No!) Hanem a mikor azután a magyar fiukkal összekerültünk, huszan-harminczan, mondtam, hogy: fiuk, itt muszáj mindent levetkőzni, itt németnek kell lenni, mert különben még káplárok sem lesztek, hiába voltatok gimnazisták. Hanem ezt tartsátok meg! És ezt felolvastam nekik, ámbár akkor könyv nélkül tudtam (olvassa) : Ne higyj, magyar, a németnek, AkármMel hitegetnek. Hogyha ád is nagy levelet. Mint a kerek köpenyegert, Pecsétet üt olyat rája, Jlint a holdnak karimája, Isincsen abban semmi virtus, Verje meg a Jézus Krisztus ! Ilyenekkel ellensúlyoztam én azt, a mit germanizáltak bennünk. Engedje meg most a honvédelmi miniszter ur, hogy felolvassam annak bizonyítékait, a mit a Manlicher-fegyverekre mondottam volt, hogy rosszak. Ezt fel is irtain, nehogy elhibázzam a dolgot, tehát szórói-szóra felolvasom, bebizonyítására annak, hogy e fegyverek rosszak és mégis mibe kerültek (olvassa): »Hogy az 1890-es modellü Manlicher-fegyver nagyon rossz, azt akarom bebizonyítani, — pár hó múlva ujat, márczius 6-án, pénteken. vagyis 1900-as modellüt kapott a gyalogság egy része, századonkint hatvan ember. Miért titkolja el ezt a hadügyi kormány és a honvédelmi miniszter ur? Azért, mert a régi Manlicher-irányzékot 1896-ban, méltóztatik emlékezni rá, átalakították ; addig 2500 lépés volt a fegyver hordképessége, az átalakítás után 3000 lépés. Erre az átalakításra semmi szükség nem volt, mert a gyalogság sohasem kerül abba a helyzetbe, hogy 2500—3000 lépésről lőj jön az ellenségre. Mutatja az, hogy az uj modellü Manlíchernél is leszállították a távolságot 2600-ra. De ha csakugyan átalakították az irányzékot, a fegyvereket az arzenálban vagy a fegyvergyárban kellett volna belőni, ezzel nagy hibát követtek el, nem pedig a csapat-fegyvertisztek és puskamüvesek által kellett volna ezt tétetni a szabad lövöldében. Az előirt légnyomást s hőfokot nem lehetett betartani, a minek az volt a következménye, hogy a fegyverek nem hordanak pontosan. Az átalakítás másik baklövése az volt, hogy az irányzékban az eddigi 100—100 lépésnek megfelelő lépcsőfokok nem feleltek meg az uj beosztásnak és igy a legénység nagyon lassan és ennek daczára is rosszul igazította az irányzékot, minek következtében a rosszul belőtt fegyverrel még rosszabbul lőtt; semmit sem talált. A baklövést most titkolódzással sulyosbbitják, a helyett, hogy nyíltan bevallanak a tévedést, így csalják a nemzetet. Hát hogy lehessen nekik hinni? Mennyi tölténybe került a belövés elgondolhatják, ha megmondom, hogy minden fegyverhez 25—40 töltény kellett. Egy töltény pedig négy krajczárba kerül. Az összes tehát csekély egy millióba. Az uj fegyverek 60 millióba kerültek volt. A tiszteket heti két órán át oktatja minden ezrednél egy-egy százados, a ki Bruckban elvégezte a tanfolyamot — a fegyver szerkezetéről, hordképességéről, az uj czéltáblákról, mert ezek is változnak.« — Tehát ezek a Bruck an der Lajtá-ban kitanított tisztek oktatják aztán ezeket. (Tovább olvassa): »A mi pedig a.magyar nyelv tanítását illeti, az bizony egy ujabb arczulcsapás rajtunk. A legtöbb katonai intézetben olyan tiszt tanítja a magyar nyelvet, ki maga is törve beSzéll azt. S miből áll a tanítás? Szégyelem bevallani: olvasásból és fordításból. Irodalomtörténetről, politikáról, retorikáról szó sincs. A morva-fehértemplomi katonai főreáliskolában, melynek én is tanára voltam, egy öreg őrnagy: Schreder tanítja a magyart, a ki maga sem tud jól magyarul, s oly tehetetlen öreg ember, hogy az óráján mindent _ csinálnak a növendékek, csak nem tanulnak. 0 maga is előre tanulja meg a leczkét és valósággal kinevetik, a mikor tanit. Egyáltalában a katonaiskolákban sok olyan idősebb tisztet alkalmaznak tanárnak, — a fegyelem rovására — kik csak a szolgálati évei-