Képviselőházi napló, 1901. XII. kötet • 1903. február 17–márczius 7.

Ülésnapok - 1901-221

862 221. országos ülés 1903 márczius 6-án, péntekén. agyvelőt, szájat, szMet, de azért az gondolkodni, gondolatait kifejezni nem tudja. Ezért nem volt ezen mit nevetni. Most az a kérdés merül fel, hogy önöket, t. túloldal, nem-e ugy teremtette az Isten, mint engem, (Éljenzés a szeísöbaloldalon.) mert önök, a mint tapasztalom, nem mernek, vagy nem tudnak gondolkozni, nem mernek, vagy nem tudnak beszélni, hanem mindent a miniszterelnök úrra híznak, a ki jónak látta most, hogy elmenjen a miniszteri szobába czigarettázni. De ha önöket is ugy teremtette az Isten, mint engem, — azt a hét szónokot, a ki felszólalt, nem számítom semmibe, mert azokat már megczáfolta Eötvös Károly t. képviselőtársam, de megczáfolom ma én is mind a hetet, — ha van önöknek is okosan gondolkozó fejük és becsületesen érző szMük, akkor álljon fel valaki abból a rengeteg táborból, 323 kormánypárti képviselőből és magyarázza meg ugy, a mint a szMe érzi és józan esze diktálja, hogy a 23.000 ujonczra, a mely három éven keresztül 81.000-re rúg a tengerészekkel és a honvédséggel együtt, — e helyett azonban biztosan százezret fognak bevenni, mert ott ellenőrzés nincsen, mert ha mi ennyit adunk, akkor önök annyit vesznek, — mondom, magyarázza meg nekünk, hogy arra a 23.000 ujonczra tényleg szükség van, mert innen, vagy onnan ellenség fenyeget bennünket; magyarázza meg, hogy az a kétszáz millió korona, a melybe három év alatt a felszereléssel és tartással ezek az ujonczok kerülnek, nem fogja az annyira elcsigázott népet tönkretenni, a mely most is csak ugy bír fizetni, ha eladjuk a lelkét és a testét is. Igaz, hogy elismerik önök is, elismeri az egész ország, hogy az esszencziája a képviselőháznak itt van az ellenzéken. (Nagy derültség.) B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Gabányi a vezetője! Gabányi Miklós: De 323 között csak akadhat egy vagy két olyan ember, a kinek jó érző szMe és gondolkozó tehetsége van; tehát legyen kegyes majd én utánam közülök legalább egy felállani és mondja el; lehet, hogy azután még mi is hozzászólunk. (Mozgás jobbfelöl. Halljuk! Halljuk! a szélsöbaloldalon.) Midőn b. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter urnak, a ki Ausztriából Magyarország nyakára, mint osztrák »Feldzeugmeister« van kikommandirozva honvédelmi miniszternek . . . Elnök (csenget): Figyelmeztetem a képviselő urat, hogy felelős miniszternek állását ilyenképen aposztrofálni nem lehet. Gabányi Miklós: Nem; világért sem! (Derültség.) De a midőn gyönyörű szép magyar nevét: a báró Fejérváry Géza nevet említem, a lelkem sír bele, hogy hogyan lehet ilyen gyönyörű szép magyar nevű mágnás olyan rossz német érzelmű ember, pedig Magyarország minisztere. Sokkal inkább reá illenék, ha igy

/ hMatná magát: »báró Weiszhurger Géza. (Altalános naqy derültség. A szónok a karzatra integet. Elénk derültség.) A feleségem néztem, hogy itt van-e. (Derültség.) T. ház! A midőn b. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter tavaly a volt hadügyminiszternek, »Háboru-kalapács«-nak egy füttyentésére Bécsbe ment — mert én nem akarom őt Krieghammernek nevezni — ott megkapta az ordrét, a mint illik egy honvédelmi miniszterhez, hogy Magyarországnak hegyi ütegekre, és taraczkokra 34 millió koronát, Manlicher-fegyverekre és karabélyokra pedig 5,400.000 koronát kell adnia. Talán megengedi a honvédelmi miniszter ur, hogy ha itt kitérek tavaly a honvédelmi tárcza tárgyalásakor történt felszólalásomra, a midőn figyelmeztettem a miniszter urat arra, hogy a Mannlicher-fegyverek mind rosszak, és azt mondtam, hogy ha azt az 560.000 Manlicher-fegyvert azért az 5,400.000 koronáért csakugyan megcsináltatják, azok nem a második népfölkelő osztály felszerelésére fognak felhasználtatni, hanem a kiselejtezett Manlicher-fegyverek pótlására. Azért most nagyon kérem a t. honvédelmi miniszter urat. legyen kegyes megmondani, hogy hol van az az 560.000 Manlicher-fegyver; én veszek magamnak fáradságot, és elmegyek oda másodmagammal saját költségemen, hogy megbizonyosodjam róla, hogy az uj fegyverek már nincsenek ott, hanem helyettök a kiselejtezett rossz fegyvereket fogom ott találni, valamint akkor is kifejtettem, hogy elvittek oda 20.000 rossz fegyvert és helyettök elvittek 20.000 jót. Mondom, akkor kiadta az ordrét a közös hadügyminiszter, és akkor a túloldal meg is szavazta azt a rendkívüli költséget a katonaság számára. Azóta ez folytonosan így ment. Ugyanakkor el lett rendelve az is, hogy 13.000 póttartalékost kell berendelni a hegyi ütegekhez és taraczkokhoz. Ezt meg is próbálták ; be is rendelték őket 8 heti gyakorlatra, sőt arra számítottak, hogy azokat a szegény, családos, gyermekes embereket, ha a javaslat megszavaz tátik és törvényerőre emelkedik, nem is engedik haza, hanem bentartják őket három esztendeig. De ezt azután már mi őszszel lefújtuk, a mit önök »csendes obstrukczió«-nak neveztek. (Derültség.) Most pedig 23.000 főnyi ujonczlétszámemelést követelnek e helyett, a mi három éven át 81.000-re megy, de e helyett besoroznak majd 100.000-et, ha a javaslat meg lesz szavazva. Reátérek most, t. ház, hogy egy kissé megint visszamenjek a régebbi időkre. (Halljuk! Halljuk! a szélsöbaloldalon.) Midőn 1848ban a magyar nemzet szabadságharczát vMta, daczára annak, hogy nálunk 13, 14, 15, 16 éves gyermekemberek és ennél idősebbek is, de egészen tapasztalatlan, tanulatlan emberek is — Illyés Bálint bátyám is 13 éves volt — (Éljenzés a szélsöbaloldalon) ezer számra küzdöttek felszereletlenül, kitanulatlanul, rossz felszereléssel, fegyverrel, télviz idejében, rossz ruhában, rongyosan,