Képviselőházi napló, 1901. XII. kötet • 1903. február 17–márczius 7.

Ülésnapok - 1901-220

334 220. országos ülés 1903 márczius 5-én, csütörtökön. ugy tekintetett s ugy lépett fel, mint az egész monarchia összhadereje. (Helyeslés.) Hogy ez a haderő egységével s egysége által minő eredmé­nyeket mutatott fel, azt hazafiasán érző és tör­ténelmi képzettséggel hiró férfiak társasága előtt részleteznem felesleges. Egy mondatban foglalom össze véleménye­met. Ez oda irányul, hogy a hadsereg győzel­meit egységességének köszönheti, viszont a sors nehéz napjaiban, midőn vereség vált osztályré­szévé, tisztességes ellenfeleinek és pártatlan bírái­nak tiszteletét vitézsége és hűsége által kiérde­melte ; de az a vitézség és hűség csak azért érvényesült, mMel a hadiszervezet minden része a legfelsőbb parancsnak engedelmeskedett, s ma­gát az egységes szervezet tagjának ismerte el. (Zajos helyeslés.) Nem tagadhatjuk, hogy ezt a felfogást, melynek most gyenge szavakban kifejezést ad­tam, nem osztják mindenütt. (Zaj. Halljuk! Halljuk!) Hiszen tudjuk, hogy hol találkozik a hadsereg egységessége a legnagyobb ellentállás­sal. Többé-kevésbbé különböző mértékben s kü­löuböző végczélokkal intézik a támadást a Lajthán túlról. Kérem, legyenek meggyőződve, hogy be­szédem nem polémikus jellegű, s ne méltóztassék azt ugy tekinteni, mintha az a Lajthán inneni felizgatott érzések megnyilvánulása volna a mon­archia másik fele iránt. Ellenkezőleg, azt hi­szem, önökkel együtt kifejezhetem örömömet az iránt, hogy a hadsereg egységének érdekében a Lajthán túl is felhangzottak bátor szavak, melyek nagy nehézségek között hasonlóan érveltek, mint én azt ma teszem. (Tetszés) Mindenesetre nem hiányzott a legerősebb ellentállás sem.« Kubik Béla: Lustkandlek! Reich Aladár: Szóló utal ezután az európai nagyhatalmak s az Egyesült-Államok katonai szervezkedésére.*' Midőn a venezulai konfliktus alkalmával az első ágyúlövés eldördült, mintha egy villamos áram ment volna keresztül az amerikai kontinensen, mindenki megmozdult, ki amerikainak érezte magát. E jelenséget a Monroe-elmélettel indokolták, bár ez esetben nem annyira egy elméletről van szó, mint in­kább egy érzésről, a közösség érzéséről, mely mindazt képviseli, megerősiti s megvédi, a mi közös érdekeken belül található. Ezzel szemben szomorú s egyszerűen megszégyenitő dolog arról beszélni, a mit nálunk tapasztalunk, nemcsak a monarchia két része közötti viszonyt — hanem a belügyeket illetőleg is. Villamos jelenségekben nálunk sincsen hiány, de ezek a jelenségek nem vezethetők vissza egy közös áramra, inkább ellen­kező irányú pólusok létezését bizonyítják, me­lyek körül mindaz csoportosul, mi a közösség érzését megsemmisüléssel fenyegeti. Ezen jelenségekkel szemben nem tehetünk egyebet, mint hogy szavunkat felemelve, han­gosan és érthetően kijelentjük a következőket: (Halljuk! Halljuk !) Azért szavazzuk meg a napirenden levő javaslatot, mert benne szüksé­gességet látunk. Annak feltételével szavazzuk meg azt, hogy az egység, a hadsereg éltető alapelve fentartatik. A monarchia mindkét fe­lének közgazdasági önállóságát s anyagi érde­keit illetve, sok és nagy áldozatot kellett és kell még hoznia. Miért? Hogy az egység fen­tartása lehetséges legyen! Tizedeken és tize­deken át történik már ez, s bizony gyakran nehéz meghozni az áldozatokat. Hogyha majd ez a közösség helyre lesz állítva, s arról lesz szó, hogy a teremtett eszközöket értékesítsük, a közös intézményeket pénzügyileg életre keltsük, akkor mindenesetre működésünknek oly hatal­mas többletét fogjuk eredményezni, hogy ezért lelkiismeretünk s a lakosság előtt a felelőséget csak akkor vállalhatjuk el, hogy ha a pénzügyi áldozatok és tettek annak hasznára válnak, a minek érdekében hozattak: Ez a monarchia közössége, a közös intézmények de első sorban ós mindenekelőtt a hadsereg. (Élénk helyeslés.) A hadsereg egységességét nemcsak a mon­archia határain belül ismerik el szükségesnek, minden államban így áll a dolog. Mióta hadi történelem létezik, csak oly hadseregek léphet­tek föl eredménynyel, melyek egységes vezérlet­tel bírtak, s egységes szellemtől voltak áthatva. Jellemző, hogy az emberi egységes törekvések prototípusául a szövetséges hadsereget tekintik. Egy kép, melyet egy ilyen hadsereg, különösen a mi hadseregünk alkot, nemcsak a monarchiá­ban, hanem kifelé is mindenütt hatalmas be­nyomást gyakorolt. Kitűnő szellemek lelkesül­tek e képen. Egyike a legnagyobb német köl­tőknek a Wallenstein-trilógiában halhatatlan emléket állított az osztrák hadseregnek a maga tarka összeállításában, s épen oly bámulatos egységében. A mit a múlt s a külföld kitűnő szellemei megbecsültek, ahhoz ragaszkodnunk kell, mert tényleg ez egyike legdrágább kin­csünknek, a mMel bírunk, s a melynek elvesz­tése — mitől Isten óvjon — r előre nem látható következményekkel járna. (Elénk helyeslés és tetszés) Épen ezért csak megismételhetem, hogy a törvényjavaslatot az egység fentartásának biz­tos tudatában fogadjuk el. Jól tudom, hogy ez egység megvédésére első sorban más tényezők vannak hMatva. A legmagasabb tényezőről a ház szokása szerint itt szó nem lehet; ez a szokás megfelel saját véleményemnek is, csak a bizalom, a hűség, az odaadás érzéseinek akarok ez alkalommal kifejezést adni. De a legfelsőbb tényezők alatt felelős tényezők állanak, felelősek a koronának, felelősek a nyilvánosság előtt. Hozzájuk, a hadsereg kipróbált, tapasztalt ismerőihez intézem szavaimat, saját magam s barátaim nevében . . . „. Kubik Béla: Mindjárt tudtuk! Reich Aladár: . . . mMel a honvédelmi miniszter urat látom magam előtt, a kinek szorgos gondosságáról a hadügyek iránt, haza­fiúi és osztrák érzelmeiről éveken keresztül

Next

/
Thumbnails
Contents