Képviselőházi napló, 1901. XII. kötet • 1903. február 17–márczius 7.

Ülésnapok - 1901-218

286 218. országos ülés 1903 márczius 3-án, kedden. mely szempont engem arra kényszerit, hogy egy határozati javaslatot nyújtsak be. Ez a szempont az, hogy annak a jDozicziónak, a melyet mi Európában elfoglalunk, mily irányban kell hatólag működnie a mi vederünknek fejlesztésére és tökéletesedésére. Én azt hiszem, hogy a mikor egy hatalom védelmi pozicziót foglal el és védelmi álláspontra van utalva, akkor ezzel meg van adva az az irány, a melyet az ő véderejének fejlesztése körül követnie kell; (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) mig ellenben, ha egy hatalom a maga feladatainál fogva első sorban támadó és agresszív irányzatokat akar követni, akkor ez is megszabja azt az irányt, a melyben ő neki haladnia kell, a mikor véderejét fejleszti. (Ugy van! a szélsőbaloldalion.) A támadásra a véderó'nek melyik része alkalmas és van hMatva? Természetesen az úgynevezett sorhad, az álló hadsereg, mert hiszen csak azt lehet a nagy gazdasági és társadalmi érdekek sérelme nélkül az ország határaiból kimozdítani és a külföldön támadó czélokra alkalmazni, (Ugy van! Ugy van! a szélsöbáloldalon.) mig ellenben az olyan poziczióban levő hatalomnak, a melynek ilyen agresszív szándékai nincsenek, a mely csupán azért tart magának haderőt és azért fejleszti azt, hogy magát külső támadások ellen védelmezze, azjilyen hatalomnak azt a részét kell fejlesztenie és erősítenie az ő véderejének, a melynek hMatása első sorban a védekezés. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) A véderó'nek ezek a részei mostani szervezetükben egész világosan meg vannak egymástól különböztetve. A sorhad első sorban a támadás eszköze, a honvédség és a népfölkelés első sorban a védelemnek eszköze. Tehát én azt hiszem, hogy az olyan hatalom, mint a milyen mi vagyunk, nem kell, hogy teljesen elhanyagolja az ő agresszív haderejét, az álló hadsereget, de igenis, ha nagy áldozatokról van szó, akkor az áldozatokat a honvédség, a védelem eszközéül szolgáló véderőrésznek fejlesztésére kell fordítani. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Ennek a szempontnak fontosságát emeli még egy másik és reánk nézve elsőrangú fontossággal biró kérdés és ez az, hogy mig az álló hadsereg nem nemzeti, addig a védő hadsereg nemzeti. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Itt a kormánynak igen könnyű lett volna megtalálni az érintkezési pontokat, az érdekközösséget a véderő fejlesztésének érdekei és a nemzeti szempontok között. Gabányi Miklós: Ugy van! Csak egy kis jóakarat kellett volna hozzá, a mi nincs! Lovászy Márton: T. képviselőház! Érdemes a felett elgondolkozni, vájjon ez a válság, melynek kellő közepében vagyunk és a melynek kimenetelét ma még be sem láthatni, előállott volna-e, keletkezett volna-e akkor, ha a mi kormányunk a véderő kebelében mutatkozó hiányokról más módon próbált volna gondoskodni, olyan módon, a melylyel a nemzetnek igényeit kielégítheti és a nemzet áldozatkészségén könnyíthet. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Hiszen évek óta sürgeti ez az oldal a honvédségnek tüzérséggel való ellátását, (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) és évtizedek óta forró óhaja — merem állítani — az egész osztatlan nemzetnek az, hogy a honvédség tüzérséggel láttassék el. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Benedek János: Jogos követelése! Lovászy Márton: És mit látunk, t. képviselőház ? Azt, hogy ezeknek a javaslatoknak tulajdonképen az adta meg a lökést és az hozta ezeket a javaslatokat ide, hogy a katonai szaktekintélyek véleménye szerint a véderő hiányosan és gyengén van tüzérséggel ellátva. A mikor tehát önként kínálkoznak ezek a szempontok, a melyeket oly könnyen lehet egyesíteni, miért nem igyekszik a kormány ellentétek és nagy küzdelmek előidézése helyett összhangot teremteni, a nemzeti igényeket kielégíteni és a nemzet honvédségét ellátni a tüzérséggel ? (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Gabányi Miklós: Mert osztrák szellemű! Lovászy Márton: Ez a szempont az, a mely engem a következő határozati javaslat benyújtására késztet. (Halljuk! Halljuk! a szélsöbaloldalon. Olvassa): »Utasittatik a kormány egy oly értelmű törvényjavaslat beterjesztésére, a mely a véderő kebelében mutatkozó tüzérségi hiány fedezéséről akként gondoskodik, hogy az újonnan alkotandó tüzérségi szervezetekből a Magyarországra eső rész a magyar királyi honvédség kebelében létesíttessék.« (Élénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) T. képviselőház! Ez az eszme, megvallom, nem uj, hisz az előbb utaltam rá, hogy ennek a nemzetnek egy régi óhaja teljesednék azzal, hogyha az a véderő, a melyet legalább külső formájában, nyelvében és zászlójában magáénak és nemzetének mondhat, ezzel tökéletesittetnék és kiegészíttetnék. Ezen eszme ellen már a múltban is gyakran hallottam azt az ellenvetést, hogy az többe kerül. Csodálatos jelenség az, t. képviselőház, Magyarországon, hogy a t. túloldalt és a mi kormányférfiainkat azonnal megszállja a legnagyobb takarékossági szellem akkor, a mikor a nemzeti jogok kielégítéséről, nemzeti igények és intézmények fejlesztéséről van szó; (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) megszállja a legnagyobb takarékosság akkor, a mikor számtalan milliókat dobnak oda oly szervezeteknek, a melyek tőlünk idegenek nyelvben és szellemben. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Mert hiszen ha valahol lehet azt mondani, hogy ezek a javaslatok, a mik itt a ház asztalán feküsznek, számtalan milliókat követelnek, ugy most van az az eset, mert hiszen az egész kormány és az egész kormánypárton, de a világon nincs senki abban a helyzetben, hogy nekünk megmondja, hogy azok a katonai