Képviselőházi napló, 1901. XII. kötet • 1903. február 17–márczius 7.

Ülésnapok - 1901-217

272 217. országos ülés 1903 márczius 5-án, hétfőn. csak császárt, o hMatkozott arra, hogy hiszen a magyar népet és a magyar nép szellemét épen a nép dalaiban ismerjük meg. Épen ezekre a népdalokra hMatkozhatom. (Felkiáltások a jobboldalon: Az nem áll!) B. Solymossy Ödön: Az csak a nótában van, azért tudja az, hogy van magyar király! Benedek János: Bátor vagyok egypár igen jó bakanótára hMatkozni e részben, (Halljuk! Halljuk!) a mely a mellett bizonyít, hogy igenis a magyar ím nem a királyt, hanem a császárt tanulja megismerni a katonaságnál, és a népdalok legnagyobb része is nem a magyar királyról, hanem a császárról szól. {Halljuk! Halljuk!) Hiszen mindnyájan ismerjük a mi ünnepelt művésznőnknek, Blahánénak (Éljenzés.) a kedvencz dalát, a mely ugy szól, hogy De szeretnék a császárral beszélni, De még jobban szobájába bemenni, Megmondanám a császárnak, de csak magának : Ne vigye el a rózsám katonának ! (Tetszés a szélsöbaloldalon.) De menjünk tovább. Azt mondja egy másik nóta: Hármat rikkantott már a rigó, Nem parancsol nékem a biró, Majd parancsol Ferencz Jóska a császár, Kinek egzeczirozni muszáj !. Kubik Béla: Mit szól ehhez a honvédelmi miniszter ur! ? Benedek János: Hát, t. ház, ez a nóta, hogy: >Irtam én levelet a császárnak, Ne vigye a rózsám katonának, Van neki ezrével katonája, SzMemnek ez az egy a virága, Megjött a császártól az izenet: Elengedné babámat, de nem lehet, Istenem, hát én már mit csináljak, Viszik a rózsámat katonának ! De a többi dal is mind ideyágólag szól, mind a császárról beszél, mint »Én vagyok a császár katonája« stb., valamennyiben, mondom, ez a kifejezés fordul elő, sőt vagyok bátor hMatkozni arra, hogy nemcsak a népdalokban, hanem még a népies szólamokban is helyet foglalt már a császár kifejezés. E tekintetben csak egy példára legyen szabad hMatkozni. Mikor Tisza Kálmán diadal-kapuját annak idején leromboltuk Debreczenben és az összes talyigás lovak ki voltak rendelve a diszbandériumhoz. a testvérem, a ki boltoslegény volt, most már kereskedősegéd lett az ujabb modern elnevezés szerint, (Derültség a szélsőbaloldalon.) a testvérem szállítója Bugyi Sándor, debreczeni talyigás is kMonult a maga Csinos nevezetű paripáján és onnan kiáltotta le testvéremnek ezeket a még most is fülembe csengő szavakat: Árpád úrfi, éljen a magyar császár! (Derültség a szélsöbaloldalon.) De hát, t. ház, most vissza akarok térni oda, a honnan kiindultam. (Egy hang a szélsöbaloldalon : Az nem lehet!) T. i. hogy óriási szellemi tőke visz, el a hadseregben a magyar kultúra rovására Óriási ez a szellemi tőke, és e tekintetben rosszabbul állunk jelenleg, mint álltunk 100 esztendővel ezelőtt, sőt a régebbi időben. Méltóztassanak visszaemlékezni azon időkre, a midőn a magyar ifjakat a császári udvar fénye Bécsbe csalogatta és Mária-Terézia a magyar testőrség intézményét megteremtette. A magyar testőrök elsajátították az idegen légkörben a franczia műveltséget, de nem lettek sem udvaronczokká, sem császári lakájokká, sem francziákká, hanem megtartották a magyar haza iránti szeretetet és azt a szellemi tőkét, a melyet ott elsajátítottak, magyar szellemben felolvasztva visszaadták a magyar nemzetnek, a magyar kultúra felfrissítésére és megteremtették vele a magyar renaissancet. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Mély tisztelettel és kegyelettel gondolunk egy Bessenyei nevére, a kiről megírta egy másik poéta: ^Messze idegenben éli a világát, Asszonyok szemében délczeg dalia. Utján mosolyognak gyönyörű virágok, Könnyű vón' közülük választania, Mennyi büszke delnő epekedő szemmel, Epekedve nézi egy-egy mosolyát, 0 csak egyet ölel lángzó szerelemmel: Ezt az elhagyatott bus magyar hazát.* íme a magyar testőrök ott az idegen légkörben, a franczia műveltség káprázatos pompájában hívek tudtak maradni a maguk lelkének szózatához, hMek tudtak maradni a maguk nemzetéhez, a maguk fajához és az ott elsajátított ismeretek gazdag kincseit a magyar kultúra kincses házába hordták be. Bégibb költőinkre hMatkozom. Egy-egy Amadé Lászlóra, egy-egy gróf Zrinyi Miklósra, a ki a kard mellett a lantot is pengette, s a ki a legelső hős költeménynek, a ma is nagybecsű, kincseket érő, Zrinyiásznak megalkotója volt. HMatkozom egy Balassa Bálintra, a ki költő és harczos volt egy személyben; hMatkozom Fazekas Mihályra, a ki a franczia háború alatt mint katona szintén harczolván a francziák ellen, a francziáktól elleste, eltanulta a franczia nemzeti műveltséget és elhozta magával azt a szellemet, a szabadságnak azt a levegőjét, a mely már ott lengedezett, a melynek fuvallata már akkor a maga tavaszi szárnyait kezdte az emberiség felett meglebbenteni; elhozta magával ezt a szellemet és a jobbágyság felszabadításának, a polgári egyenlőség eszméjének a legelső harczosa »Ludas Matyi« volt, a melyet Fazekas Mihály, a megtért katonatiszt, debreczeni magányában költött és a nép szabadságának legelső csapata az a húsz liba volt, a melyet ő Ludas Matyi vezérlete alá bizott ebben a gyönyörű költeményben. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.)