Képviselőházi napló, 1901. XII. kötet • 1903. február 17–márczius 7.

Ülésnapok - 1901-217

217. országos ülés 1903 Ezek megfontolása birt reá minket, hogy a párbajellenes szövetségnek, egyelőre Nagyváradon, megalakítását kezdeményezzük. Bátorított az, hogy ez a szövetség nyugaton mindenfelé eredményt ígérően alakult ki, holott a párbaj amott amúgy is ritkaság. Szervezetet akarunk fen tartani annak állandó bizony itäsár,a hogy a társadalomnak igazán demokrata és müveit része nem barátja a párbajozás nemzeti babonájának, és semmMel sem becsüli kevesebbre annak becsületét, a ki annak nevében polgártársára fegyvert ragadni nem kMan. E szervezet által közeget akarunk teremteni a megsértett becsület oltalmazására és arra, hogy az valódi elégtételben részesüljön a szövetség becsületügyi eljárása ' által. Hatni kívánunk oly közvélemény kifejlődésére és megnyilatkozására, mely a törvényhozót a becsületsértés és párbaj szigorúbb büntetéssel sujtására, ily értelemben a büntetőtörvény szigorítására, — az eljáró bíróságokat a törvény szigorú alkalmazására, — a hírlapirodalmat a párbajhirek közlésének mellőzésére, vagy a párbajozok és becsületsértők legszigorúbb megrovására bírni volna hMatva. Minden művelt nyugoti ember mosolyogni kénytelen felettünk, midőn megtudja, hogy náíunk egyfelől vért ontanak kis szóbeli indulatban elkövetett sértésért a becsület szentsége nevében, másrészről a bíróságok joggyakorlata ugyanannak a becsületnek legdurvább megsértőit, ugy mint a párbajozókat is, felmentéssel egyértelmű enyhe büntetéssel illeti.« Vázsonyi Vilmos: Ugy van! Ez az igazi osztály-biráskodás! Benedek János: »Végre irodalmi utón, kiadványok által is működni akar azon, hogy az előítélet kiirtasBék, a becsület tiszteletbentartása fokoztassék, a sértés elintézésére azonban a párviadal alkalmatlanságát a társadalom felismerje. — Ily értelemben fordulunk a művelt magyar közönség minden előitéletmentes és felvilágosult tagjához azon kéréssel, hogy a felhívást aláírván, a szövetség alakítását és czélja elérését tevékeny részvételével támogatni kegyeskedjék«. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Épen a jelen törvényjavaslat tárgyalásánál szükségesnek tartottam kiterjeszkedni a párbaj kérdésére, mert szerves, szoros, elválaszthatatlan kapcsolatban van e kérdésnek csak valamennyire való helyes megoldása a katonaság jelenlegi szellemével és szervezésével. Felolvastam Nagyvárad kitűnő polgárainak egy gyönyörű szép felhívását, a mely dicséretére válik lelkük nemes gondolkodásának és kell, hogy felemlítsem r itt Ritoók Zsigmond kir. táblai elnököt. (Éljenzés a szélsöbolol dalon.) a ki e mozgalom élére állott és dr. Várady Zsigmondot, a ki e mozgalom éltető lelke és a ki ebben az irányban Budapesten is nem régiben előadást tartott. De, t. ház, mig örömmel töltenek el benmárczius 2-án, hétfőn. 269 nünket e szép jelenségek, a melyek közéletünket, társadalmunkat a czMilizáczióhoz közelebb óhajtják vinni, másfelől teljesen erőtlenül hanyatlik le a mi felemelt munkáskezünk, a mely ebben a kérdésben hasznosat akar alkotni, mert tehetetlenek vagyunk azzal az állásfoglalással szemben, a melylyel ezt a kérdést a katonaság intézi. Ott a párbaj-kényszer a legdurvább jeleneteket idézi fel. Ott a párbaj-kényszer folytán szemünk előtt folyt le csak nemrég az a szörnyűséges, vadállatias jelenet, (Halljuk! Halljuk! a szélsöbaloldalon) a mikor két önkéntest haszontalan ok miatt a tisztikar párbajra kényszeritett azzal az indokolással, hogy mint tisztek párbajozni kénytelenek. Az önkéntesek tényleg meg is verekedtek és a mikor már mind a kettő — az egyik mindenesetre — megsebesült és a sebesült fél azt mondotta, hogy tovább viaskodni képtelen, a mikor már vér is folyt, a párbaj tulajdonképeni eredménye tehát eléretett: még mindig arra kényszeritette az önkénteseket a vezénylő tiszt, — mert tiszti asszisztencziával történt a párbaj, — hogy folytassák a párbajt, mert még nem volt elegendő. Minthogy pedig az egyik vonakodott, ezt az egyik önkéntest, a ki már megsebesült, már most becstelennek jelentették ki, méltatlannak a tisztirang elérésére, és belőle tiszt már_ most sohasem lesz. Molnár Jenő: Örüljön, legalább nem fogják degradálni. (Derültség.) Benedek János: A katonaságnál húzódnak meg és ott találják fel melegágyukat a középkorból reánk maradt mindazon intézmények, melyek még útjában állanak a magyar nemzet társadalmi konszoíidácziójának. A hadseregben dMatoznak a czimek és rangok. A hadsereg különbséget tesz az emberek becsülete közt nemcsak a szerint, a mint valaki a katonasághoz tartozik vagy nem, szóval a katonai és polgári becsület közt, hanem még magát a katonai becsületet is kétfelé osztja, illetve lofoglalja azt kizárólag a tisztikar részére. Az úgynevezett Standesehre a legénységet nem illeti meg, ez kizárólag a tisztikart illeti. És, hogy ez így van, hogy a hadseregben a legénységet még a becsületétől is megfosztják, mert abban a becsületben, melyet a tisztikar teljesen magának foglal le, a katonaságnak nem jut semmi sem, azt számtalan példa, a katonaság magatartása és egész szervezete bizonyítja. (Igaz! Ugy van! a széls'1baloldalon.) Hogy ez igy van, két klasszikus példára hMatkozom, az előadó úrra és gróf Tisza István t. képviselőtársamra. Az előadó urnak, Münnich Aurél t. képviselőtársamnak a sógorával, Bickl Antal, volt debreczeni huszárönkéntessel történt meg, mikor önkéntestársa volt gróf Tisza Isvánnak, hogy valami állítását a tisztje kétségbe vonta. Erre ő azt mondta: katonai becsületszavamra mondom, hogy igazat mondtam. A tiszt azt mondta, hogy nem oda Buda, »Mannschaft hat keine Ehre.« Midőn e miatt panaszra mentek, elégtételt nem kaptak, mert