Képviselőházi napló, 1901. XII. kötet • 1903. február 17–márczius 7.

Ülésnapok - 1901-215

196 215. országos ülés Í903 február 27-én, pénteken. dinárul esküjét nem tartotta meg, arról én nem telietek. Én megtartottam. (Igaz! TJgy van! a szélsőbaloldalon.) Pap Zoltán: A császárnak nem kell megtartania esküjét! Nessi Pál: Annak prMilégiuma van az esküszegésre! Eitner Zsigmond: T. ház! Nem fogadom el a törvényjavaslatot azért sem, mert a hadsereg szervezete, szelleme most is olyan, hogy ahban nem Aulichokat, hanem Hentziket és Haynaukat nevelnek; nem fogadom el azért sem, mert ebből' a nemzetre háramló terhek elviselhetlenek és vészthozók; de nem fogadom el azért sem, mert nemzetellenes és nem a nemzet, nem a nép, nem a haza, hanem annak leigázóinak érdekét szolgálja. (Éljenzés a baloldalon. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Az ülést 10 perezre felfüggesztem. (Szünet titán.) (Az elnöki széket Tallián Béla foglalja el.) Elnök: T. ház! A folytatólagos ülést megnyitom. Van szerencsém a t. háznak jelenteni, hogy a honvédelmi miniszter ur, távolléte idejére, a házszabályok 214. §-a értelmében, a szükséges felvilágosítások megadásával Gromon Dezső államtitkárt bizta meg. Ki következik? Rátkay László jegyző: Kovács Pál! Kovács Pál: T. képviselőház ! (Halljuk! Ralijuk!) Szükségesnek tartom a felszólalást egyrészt a magam meggyőződése alapján, másrészt pedig azért, mert választóimnak megígértem, hogy ezen javaslatokat, a melyek szőnyegen forognak, teljes erővel visszautasitom. (Helyeslés a néppárton és a szélsőbaloldalion.) A mi e javaslatokat illeti, nagyon csekély mértékben láttuk ezeket megindokolva ugy a kormány részéről, mint azon képviselő urak részéről, kik e tárgyban felszólalni érdemesnek tartották, (TJgy van! a néppárton.) Az általános szempont volt az első, a melyet idehoztak és a melylyel megindokolták, és ez a legáltalánosabb szempont volt: a monarchiának nagyhatalmi állása. (Halljuh! Halljak!) Ezen nagyhatalmi állással már igen sokan foglalkoztunk és azt hiszem, különösen a túloldalról nagyon nehéz volt megállapítani, bogy miben is áll az a nagyhatalmi állás. A túloldalról azt állítják, hogy ez feltétlen szükséget képez. A mi oldalunkról — és én azt hiszem, hogy ez az egész magyar nemzetnek a véleménye, — tagadásba vettük, hogy szükségünk volna egyáltalán bármiféle nagyhatalmi allűrökre. Mert, t. képviselőház, tisztában kell lennünk azzal, hogy a mai állapotok szerint nagyhatalmi állást egyáltalán nem arrogálhatunk magunknak, s nem arrogálhat magának egyetlenegy nemzet sem, hogyha erre magában az erőt nem érzi. (TJgy van! TJgy van! bal felöl.) Az az erő, mely szükséges, hogy egy nemzetet összetartson és a mely megkívánja azt, hogy adott alkalommal érvényesüljön, ez" az erő képezi alapját a nagyhatalmi állásnak. Addig, mig ezen erőt nem érezzük magunkban, — és azt hiszem, a mi viszonyaink közt nem is érezhetjük — addig nagyhatalmi állásról kár is beszélni. Nagyhatalmi állás az én véleményem szerint az osztrák-magyar monarchia szempontjából — a mint ezt a t. túloldal állítja — csakis azon irányadó körök szerint szükséges, a melyek bizonyos nagyzási mániában szenvednek, (Ugy van! TJgy van! balfelöl!) Mert a nép ezt nem kívánja; sem a magyar, sem az osztrák nép — a mely ugyancsak heterogén elemekből van összeállítva — nem kívánja a nagybatalmi állást. Mert a magyar nép mindig megmutatta, hogy meg tudja itt a helyét állani, megmutatta ezt ezer esztendőn keresztül és megmutatta azt is, hogy nem kell neki támaszkodni semmiféle más erőre, mert a magyar nemzeti önérzet, a mikor kellett, csodákat művelt és az óriási vehemencziával rája támadó erőket mindig vissza tudta verni. Egyetlenegy szerencsétlen alkalom volt akkor, a midőn annyi megpróbáltatás után három századdal a tatárjárás után a török pusztítás hozta abba a helyzetbe, hogy mint keresztény állam a saját maga fentartását a mohamedánizmussal szemben biztosithasssa, hogy szövetségeseket keressen és ez volt az az alkalom, a mikor belejutottunk abba a helyzetbe, hogy segítségre szorultunk. De, t. ház, ez más nemzetekkel is megtörtént és akkor, a midőn ezen helyzet megváltozott, akkor tudták magukat emanczipálni is utána. És, t. ház, én a magam részéről azt hiszem, hogy, ha helyesen fogjuk fel az 1867-iki kiegyezési törvényeket, a melyeknek az alapján a mi pártunk is áll, akkor épugy elfoglalhatjuk azt az egyedül helyes álláspontot, a melyet az azelőtti nemzeti párt is elfoglalt és helyesnek tartott, hogy t, i. az 1867-iki kiegyezés keretében a magyar nemzeti államot minden vonatkozásában tökéletesen kiépítsük. Csak akarni kell. De épen ez az akarat hiányzik a mi vezető államférfiainkban, mert akkor, a mikor arról van szó, hogy cselekedjünk, olyan javaslatokkal jönnek elibénk, a milyenek ezek a jelenlegiek, a melyekben a nemzeti szempont tökéletesen fel van adva. (Élénk helyeslés a baloldalon.) T. ház! Akkor, a midőn látjuk, hogy a társadalmak, a nemzetek köreiben iparkodnak a militárizmust leszerelni, mikor látjuk ezt az őszinte törekvést olyan oldalakról, a melyektől legkevésbbé vártuk volna, mikor látjuk mindenütt érvényesülni azt a törekvést, hogy a népek számára biztosittassék az általános békeállapot, hogy a népek ne törjenek egymás ellen életre-halálra, hanem val ísittassék meg az örök béke eszménye, mikor látjuk, hogy ez nemcsak