Képviselőházi napló, 1901. XI. kötet • 1903. január 24–február 16.

Ülésnapok - 1901-193

90 193. országos ülés 1903 január 29-én, csütörtökön. gondolhattak olyan hadseregre, mint a minőnek a megerősítését tőlünk most követelik. Csak nézzük azt, hogy a felségjog alapján mit adott ki a nemzet kezéből? (Halljuk! Halljuk!) Ott van a vezérlet, vezénylet és belszervezet terén a felségjog, és ezt"a jogot azután mikép használták ellenünk, igaz, hogy a mi elnézésünkkel és beleegyezésünkkel. Ha ezeket elmondtam, akkor logikailag az következnék ebből, hogy beszédemet voltaképen be is fejezhetném, mert ha igazak azok, a miket elmondtam, — mint a hogy azoknak igazságában nem lehet kételkedni, — akkor, ha merev álláspontot foglalok el egy ilyen haderő fejlesztésével szemben és megerősítése tekintetében, akkor kötelességet teljesítenék önmagam és társaim iránt, ha kijelenteném egyszerűen, hogy én ezen hadsereg számára semmit meg nem szavazok. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Azonban ennek a pártnak, melynek büszkeséggel vagyok tagja, (Éljenzés a szélsőhaloldalon.) mindenkor feladata volt a tárgyilagosság terén is felvenni a keztyüt és én igenis be akarom bizonyítani, hogy még azon az alapon is, a mely alapon a túloldal áll, a mely alapon a kormány kormányozza az országot, azt a kívánságot, a melyet most előterjesztettek ezen törvényjavaslatban szemben, egy hazájáért igazán aggódó, hazáját szerető embernek teljesíteni nem lehet és nem szabad. Hogy ezzel tisztában lehessünk, én egy olyan térre akarok átmenni, a mely talán szokatlan ezen az oldalon, de a melyet én mégis szükségesnek és helyesnek tartok. (Halljuk! Halljuk!) Rá akarok menni arra az alapra, — de csak e tárgyalás során és ideje alatt, — a mely alapon Magyarországot kormányozzák: rá akarok térni az 1867-diki jogalapra, csak azért, hogy ezen alapról igyekezzem gondolataimat csoportosítani, bebizonyítani azon tételt, melyet már előbb elmondottam. (Halljuk! Halljuk!) Az 1867-diki kiegyezésnek mi volt az alapgondolata? Mert remélem, hogy azok a férfiak, a kik akkor a nemzet nevében és érdekében a nagy alkotást megtették, nemcsak ugy ötletszerüleg csinálták meg ezen alkotást; fel kell tennem, hogy azok a nagy államférfiak, a kik Magyarország hajóját igy vélték révbe vezethetni, talán csak nem egy felsőbb akaratnak voltak vak eszközei; hanem fel kell tennem azt, — és én ezt el akarom itt ismerni, — hogy azokat az alkotókat egy nagy, erős gondolat vezette. Mi volt ez a gondolat? Az volt, a- mint az ő nyilatkozataikból és későbbi viselkedésükből meggyőződhettünk róla, hogy Magyarország önmagában fenn nem állhat. Ha tehát élni akar, és ha biztosítani akarja nemzeti és faji fenmaradását és ha poziczióf akar ezen a territóriumon elfoglalni, akkor nekünk a velünk egy fejedelem alatt álló országgal kell erőinket egyesítenünk. Bár én más ideálnak hódolok, bár ezen kiindulási pontot helytelennek tartom, mint már kijelentettem, e tárgyalás folyama alatt ezt az alapgondolatot elfogadom és nem volnék tárgyilagos, ha el nem ismerném, hogy a haza iránt aggódóknak ez a gondolata tán előtérbe is jöhetett. Elismerem még azt is, hogy etnográfiai ós geográfiai helyzetünk is — mert a szláv és germán elem közé vagyunk beékelve — tápot adhatott ennek a gondolatnak. Ha nem ez a gondolat lett volna az, a mely az 1867-ki alkotást megteremtette, ha az összbirodalomnak képe lebegett volna az akkori magyar államférfiak előtt, akkor nincs az az erős támadás, nincs OJZÁ dili erős vád, a mely velők szemben jogosult ne volna. (Ugy van! a széls'óbaloldalon.) A monarchia, a mint önök nevezik, és annak megerősítése hitem és felfogásom szerint itt annyiban játszhatott szerepet, a mennyiben ennek keretében vélték Magyarország önállóságát megóvni, a magyar faj fenmaradását biztosítani. Elfogadom tehát azt az alapot, hogy egyesíteni kell erőinket Ausztriával, mert az a felfogás volt döntő, hogy csak igy lehetünk hatalommá, csak igy tehetünk szert olyan súlyra, hogy politikánkat respektálják, hogy politikánkat érvényesíthessük mindenütt és mindenkMel szemben. Sőt én még tovább is megyek és azt is elismerem — nem mint saját nézetemet, de mint azon alapgondolat kifolyását, — hogy azok, a kik az 1867-ki kiegyezést megalkották, mintegy logikailag átmentek arra a gondolatra is, hogy, ha keresztül viszik ezen törekvéseiket, akkor Ausztriának és Magyarországnak együttesen nagyhatalmat kell képeznie. (Halljuk! Halljuk!) Ha azonban ezt elismerem, akkor engedje meg a t. képviselőház, hogy ezen kérdésre, bár nagyon röviden, néhány megjegyzést tegyek. (Halljuk! Halljuk! a szélsöbaloldalon.) Ha a nemzet nem a mások jóakaratából, nem más nemzetek féltékenységéből akarja magát fentartani, szóval, ha önczélú nemzet akar lenni, akkor elismerem, hogy azoknak, a kik az 1867-ki alapgondolatot elfogadták, maguktól el nem lökhették a nagyhatalmi állás gondolatát. De ha ez igy van, akkor kérdem a t. képviselőházat, méltóztassék nekem megmondani azt, hogy mi a czélja, mi a törekvése és mi a feladata a nagyhatalmi állásnak? mert remélem, a nagyhatalmi állás nem abban csúcsosodik ki, hogy legyen egy nagy haderő, a melynek vezetősége a nemzet felett uralkodjék, a nemzet anyagi erejéből táplálkozzék és egynéhány ezer tisztnek exisztencziát biztosítson. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) A nagyhatalmi állásnak hitem és meggyőződésem szerint védeni kell ugy az osztrák, mint a magyar érdekeket egész terjedelmükben. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) És ha bármelyik államnak érdeke mellőztetik is ezen nemzeti áldozatok által megteremtett haderőben, akkor annak a nemzetnek minden áldozata önmaga ellen hozott áldozat. (Ugy van! a balol-