Képviselőházi napló, 1901. XI. kötet • 1903. január 24–február 16.

Ülésnapok - 1901-207

SÖ7. országos ülés 1903 február 16-án, hétfőn. 449 Pap Zoltán: De mikor emlegetik a fátyolt, j mikor emlegetik a múlt feledését és minket rebellis szinben látnak, akkor kérdem, hogy mit értenek fátyol alatt oda fenn és miben nyilvánul a mi rebellizmusunk ? Hát, ha fátyol alatt azt értik, hogy hagyjunk fel nemzeti követeléseinkkel, ha fátyol alatt azt értik, hogy ne csináljunk kényelmetlenségetet ennek a nagyhatalmi hóbortu családi politikának, hogyha rebellizmus alatt azt értik, hogy tűrjünk mindent, a mit önök utján ide elénk hoznak, akkor fátyolról és engesztelődésről közöttünk soha szó nem lehet. (Elénk helyeslés a szélsobalóldalon.) En mindenben egyforma tényezőnek tekintem magamat, mint a nemzet tagja, a dinasztiával, és azt mondom: együtt kell haladnunk. De valakMel csak szóba kell állani, hogy egyszer megértessük magunkat, hogy mit akar ez a nemzet. Lássa meg a dinasztia azt, hogy a nemzet nemzeti jogairól soha le nem mondott, és ezentúl még kevésbbé fog lemondani, és mindig erősebben fogja követelni ezen jogok érvényesítését. (TJgy van! a szélsobalóldalon.) Ez az egyetlen mód a feledésre; itt vagyok, rendelkezésre állok, együtt haladok, parancsait teljesitem a királynak, de csak azokat, a melyeket a nemzeti érzés diktál. Ha azokat a parancsokat nem a nemzeti érzés diktálja, akkor a jövendő fogja megmutatni, hogy Kossuth Lajosnak volt igaza! Nincsen szüksége a dinasztiának arra, hogy olajat öntsön a tűzre, és felingerelje a nemzet lelkét nemzetellenes politikájával, hanem szüksége van arra, hogy erősödjék, erősödni pedig csak ugy fog, ha a magyar nyelvet viszszahelyezi a hadseregnél régi jogaiba. (TJgy van! Ugy van! a szélsobalóldalon.) Hogy mire képes a nemzet, megmutatta a Hunyadi-korszak, a mely egyszerre nagygyá, dicsővé tette a nemzetet a várnai katasztrófa után. A természetes fejlődés azt hozta volna magával, hogy a várnai veszedelem után csak lassú fejlődéssel térjen magához a nemzet. És ime, ez az egy korszak képes volt a nemzet betegségét meggyógyitani, a rongyos nemzetet felruházni, sőt azt a nemzetet Mátyás alatt oly dicsőségessé és hatalmassá tenni, a milyenné még egyszer lenni, végczélja lehet a nemzetnek. Erre képes egy nemzeti dinasztia. Meg kellett volna érteniök az utódoknak Szent István alkotmányát, vagy legalább megragadni azt a fonalat, a melyet Albertnek, és az első idegen uralkodónak trónraléptekor megragadott a nemzet. Albert alatt az ország urai a király elé járultak, hogy nemzeti jogaikat biztosítsa, mert hisz ő idegen és nem ismeri a nemzet alkotmányát. Ennek a dekrétumnak tárgyam keretébe illő része ekként szól (olvassa): »1439 : III. czikk a zsoldosokról és közönséges hadseregről. Hogy a királyi Felség az ország megvédésének és végvidékei megőrzésének érdekében táborozó katonái részére gondoskodjék királyi zsoldról, KÉPVH. KAPLÓ. 1901 1906. XI. KÖTET. nehogy a zsoldosok az ország lakosait kirabolják. 1. §. Általános felkelést pedig ne hirdessen az országlakosoknak, a mig a zsoldos katonák az ellenségnek ellent tudnak állani. Ha pedig e katonaság az országlakosokat megrabolja, más hatalmaskodók módjára kell őket elitélni.« Gál Sándor: Most is vannak! Pap Zoltán: Vannak is! Ezek csak folytatása azoknak a zsoldos katonáknak. (Olvassa): »Ha pedig a szükség ugy parancsolná, hogy általános felkelést találnának hirdetni, akkor az ország nemeseit akaratuk ellen, táborozók módjára, az ország határain és szélein túl ne vigyék, mert régi szabadságunk ezt hozza magával. Hogy külföldiekre tisztségek nem ruházhatók, és hogy a főpapok és báró urak ne tartsanak maguknak idegen szolgát. (Ugy van! Ugy van! a szélsobalóldalon.) Továbbá, hogy államunkban idegen és külső embereknek, bármilyen nemzetiségűek és nyelvűek legyenekis« — tehát néma nemzet ellen tört a nemzet, ma sem a németre haragszunk mi — csak később fejlődött ki az osztrák elleni gyűlölség és áll fenn ma is —• (Ugy van! a szélsobalóldalon.) — »nem fogunk királyi hatalmunknál fogva tisztségeket adni, és várakat, erősségeket, határokat, birtokokat, hMatalokat és nagyobb egyházi javadalmakat, báróságokat, ispánságokat, akármilyen egyházi, vagy világi méltóságokat sem fogunk akár ideiglenesen, akár állandóan külföldieknek, idegeneknek adományozni, hanem csakis magyar embereknek*. Alberttől nem kaphatott volna a honvédelmi miniszter ur bárói rangot! (Ugy van! Derültség a szélsobalóldalon.) A 2. §. pedig azt mondja, hogy »a főpapok, meg bárók ne tartsanak maguknak külföldi, meg idegen embereket*. A 6-ik czikkely azt mondja (olvassa): »A királyi javadalmakat egyedül az ország lakosai részére kell bérbeadni. Továbbá a karminczadokról, a kamarai nyereségről, a bányákról, a bányajövedelmekről, a pénzverésről, kamarákról és bármiféle tisztségekről bérbeadás utján, vagy másképen, bármi módon, a megállapodott szokás értelmében, szintén csak Magyarország koronájának alávetett, arra alkalmas embernek, s nem külföldi embernek, legyen szabad rendelkezési jogot adni.« Hát, t, képviselőház, még ilyen szellemű törvénynyel is megelégednénk, a milyet e korban képesek voltak a rendek meghozni és, ime, 400 esztendő múlva már nincs az ország azon helyzetben, hogy ilyen törvény megalkotásával a parlament elé merjenek lépni. (Ugy van! Ugy van! a szélsobalóldalon.) Ezen intézkedések, t. honvédelmi miniszter ur, még mindig azt mutatják, hogy a nemzet nem mondott le az önálló hadseregről, hanem, hogy fentartotta jogát. (Ugy van! Ugy van! a szélsőhaloldalon.) Sőt a rendek annyira óvatosak voltak — mint emiitettem — hogy az első idegen királynál már 57