Képviselőházi napló, 1901. XI. kötet • 1903. január 24–február 16.

Ülésnapok - 1901-206

432 206. országos ülés 1903 február 14-én, szombaton. jára, mint a kamatlábra nézve fentartotta magának mindkét fél a maga jogi felfogása szerint, és ezen jogi álláspont tisztázására a tárgyalások folytattatni fognak : tényleg kötelező megállapodás történt arra vonatkozólag, hogy az aktuális, czélba vett művelet által — a mit egyébiránt annak természete is kizár — a magyar jogi felfogásra nézve semmi irányban prejudiczium ne történjék, és a konverzionális művelet tényleg osztrák részről oly módon ne hajtassák végre, a mely a mi 6. §-beli jogunkat, hogy tőkevisszafizetéssel csökkenthetjük járulék-terhünket, illuzóriussá tenné, vagy megnehezítené, és azért ki van mondva, hogy a mi ingerencziánk nélkül a jogi kérdés tisztázására tényleg csak a nem ránk eső adóssági résznek és nem az egész állománynak átváltoztatása lehetséges, és igy a megállapodás az iránt biztosit bennünket, hogy abból semmiféle kár Magyarországra ne származzék. Kérem, méltóztassék válaszomat tudomásul vezni. (Élénk helyeslés a jobboldalon. Mozgás és zaj a szélsöhaloldalon.) Barta Ödön: T. képviselőház, nagyon sajnálom, de nem mi vagyunk az okai, ha a t. képviselőházat hosszabb ideig kell igénybevcnnem. Mi kértük, hogy egy órakor térjünk át az interpellácziókra. (Halljuk! Halljuk! Mozgás és zaj a szélsöhaloldalon.) Széll Kálmán miniszterelnök: Ha tudtam volna, szívesen hozzájárultam volna! Barta Ödön: Sokkal fontosabb az a kérdés, semhogy lemondhatnék válaszolási jogomról (Halljuk! Halljuk! a szélsöhaloldalon.) azon nyilatkozat után is, a melyet a t. miniszterelnök ur az imént előterjesztett. (Halljuk! Halljuk !) Én azt hiszem, hogy a t. miniszterelnök ur, abban a mit mondott, sokat is mondott, keveset is. A mikor a t. miniszterelnök urnak beszédének végén — ha sikerült egy hallásra jól megjegyeznem — azt méltóztatott mondani, hogy vannak a kormánynak ezen eshetőséggel szemben olyan garancziák a kezében, a minők egy közös uralkodó fenhatósága alatt álló két alkotmányos ország egymásközti ügyeiben megszerezhetők, s hogy ezeket meggyengíteni nem fogják engedni: akkor sokat mondott. Mert, ha jól értettem, ez azt jelenti, hogy Magyarország alkotmányos jogai felett a magyar király őrködik, szemben az osztrák Reichsrath azon törekvéseMel . . . Széll Kálmán miniszterelnök: Nem! Azt nem mondtam. Barta Ödön : . . . a melyeket csak az osztrák császár akarata juttathat törvényerőre. Ha ezzel a t. miniszterelnök ur egyúttal azt is mondta, hogy a magyar törvényekben fekvő magyar jogok kijátszását nem az osztrák kormány, sem az osztrák Reichsrath intencziói szerint megvalósulni nem fogja engedni az osztrák császár, a ki azt a törvényt nem fogja szentesíteni: akkor ebben teljes megnyugvást találok. Hogy le fogja vonni a t. kormány a konklúziót abból, hogyha a magyar jogi álláspont gyöngitése a túloldalon megkisértetnék: ezt nem egészen jól értettem. Ebben több világosságot szeretnék. Mert a magyar álláspont az én felfogásom szerint már most sincs kellőleg megvédve, (ügy van! Ugy van! a szélsöhaloldalon.) Mikor a t. miniszterelnök ur azt mondja, hogy megállapodások vannak, a melyek szerint vitán kMül helyeztetett, hogy Ausztriának joga van 36Ü0 millió koronát konvertálni, ellenben vitás kérdésnek hagyatott fenn, vájjon Magyarországnak ugyanezen arány szerinti rész konvertálására, vagy visszafizetésére feltétlenül joga van-e: akkor már a magyar állam szuverenitásán érzékeny sérelem ejtetett. (Ugy van! Ugy van! a szélsöhaloldalon.) Széll Kálmán miniszterelnök: Nem így mondtam ! (Mozgás, a hal- és a szélsöhaloldalon.) Oly világosan beszéltem, hogy lehetetlen meg nem érteni! (Egy hang a szélsöhaloldalon: De világosan ezt mondta!) Világosan az ellenkezőt mondtam! Barta Ödön: Én csak azt mondom, hogy a t. miniszterelnök ur nyilatkozatából azt lehetett megérteni. Széll Kálmán miniszterelnök: Nem lehetett! Barta Ödön : Lehet, hogy az én gyarlóságom teszi, hogy én nem értettem jól. (Felkiáltások a szélsöhaloldalon: De bizony mi valamennyien igy értettük !) De a tény még is ezt megmutatja, és ezt nem lehet helyeselni a túloldalon sem, hogy mikor arról van szó, hogy egy teher megkönynyittessék. a mely mind a két állam polgárainak a vállát súlyosan nyomja, akkor olyan megoldást kielégítőnek találunk, hogy az egyik állam minden további vita nélkül a maga terhein könnyít, de fentartja magának azt, hogy belekotorászszon, bocsánat, hogy ezt a trMiális kifejezést használom, a magyar állam hasonló jogába, a melyet nem akar vitán kMül helyezni. (FelHáltások a szélsőbaloldalon: Ez a becsapás!) Hát ebben én egy olyan nagymérvű konczessziót látok, a melyen azután tovább haladni egyenesen jogfeladás volna. (Ugy van! Ugy van! a szélsöhaloldalon. Nagy zaj.) Elnök (csenget): Csendet kérek! Barta Ödön: T. képviselőház! Én sem szeretném magam a zajban elszólni, mert nagyon komoly dologról van szó. Én is kényte.en vagyok megvárni, míg a közbeszóló urak kibeSzéllk magukat, mert azt hiszem, hogy az én részemről is baj volna egy lapsus, habár az ér. felszólalásomnak nincsen is az a nagy súlya, mint a milyent én a vitának tulajdonitok. A válaszból ezt értettem. És minthogy épen ez az, a mit Ausztria a maga javára tőkésít, és minthogy az, a mit a t, miniszterelnök ur most mondott, egy erős passzusában beleütközik Böhm-Bawerk beszédébe: felolvasom most már szószerint, a mit Böhm-Bawerk