Képviselőházi napló, 1901. XI. kötet • 1903. január 24–február 16.

Ülésnapok - 1901-206

február lk-én, szombaton. 404 206. országos ülés 1903 , B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Érti az! Veres József: A katonaságnál sem lehet azt követelni . . . B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Anyanyelvén beszél az a magyar tiszt! Veres József: .. . mert a mit nem ért. annak nem lehet engedelmeskedni. (Igaz! TJgy van! a szélsőbaloldalon.) A polgárság aggodalommal gondol arra, hogy ha ez a hadsereg ilyen előzmények után igy viselkedik a polgársággal szemben, mindenütt,. . . B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Nem ugy van! Veres József:... ugyan milyen viszony állana be, ha ez a hadsereg egyszer véletlenül győzni találna. (Elénk helyeslés a szélsöbalóldalon.) A helyes állapot pedig az volna, hogy ha a polgár büszke volna az ő katonaság katona pedig büszke volna arra, hogy egyúttal polgár is. Mert a győzelemre hMatott seregeket az az érzés szokta áthatni, hogyha egyúttal polgárnak büszkén vallja magát a katona. A franczia forradalom rongyos katonái, a magyar szabadságharcz kiképzetlen honvédéi, a legutóbbi búr-háboru parasztja azért volt legyőzhetetlen, mert büszkén vallotta magát polgárnak, mert érezte, hogy polgári jogaiért tűzd, nem _ pedig a katonaságnak kMételes előjogaiért. (Elénk helyeslés a szélsöbalóldalon.) És minthogy itt lehet és képviselői kötelesség őszintén beszélni . . . B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: De igazságos is legyen! Veres József: . . . kifejezem fájdalmamat a felett a szellem felett, a mely a katonaságban a polgárokkal szemben és a polgárságban a katonasággal szemben uralkodik, mert ebben látom a legnagyobb veszedelmet a jövőre nézve. Kész veszedelem, mikor a nemzet katonaság nélkül, a katonaság meg nemzet nélkül érzi magát. (Helyeslés a szélsöbalóldalon.) E szellemnek egyik jele az a sajnálatos tünet, hogy mikor a képviselő tisztán polgári és képviselői kötelességét teljesiti, pl. az országgyűlés megnyitása vagy bezárásakor, némelyek katonaruhában mennek ő Felségéhez, holott épen akkor nem volna szabad katonaruhában menniök, mert a katonaruha a függés jele, ott pedig mint polsjár és mint törvényhozó vesz az illető részt. (Élénk helyeslés a szélsöbalóldalon.) B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Büszkén viseli az uniformist! Veres József: Fájdalmamat fejezem ki a fölött a tapasztalat fölött . . . (Zaj a szélsöbalóldalon.) Endrey Gyula: A magyar törvényhozóknak nincs szüksé«c arra a czafrangra. (Nagy zaj a szélsöba loldalon.) Elnök: Kérem a t. képviselő urakat, ne méltóztassanak a szónokot zavarni. (Zaj és felkiáltások a szélsöbalóldalon; A miniszter zavarja!, Tessék öt rendreutasítani ! Halljuk! Halljuk ! jobbról.) Engedelmet kérek, ezt méltóztassanak rám bizni. (Nagy zaj a szélsöbalóldalon.) Bocsánatot kérek, mikor itt elnökölök, senki utasítását nem fogadom el. (Elénk helyeslés a jobboldalon. Zaj a szélsöbalóldalon.) Hentaller Lajos: A. miniszter ur operetteket játszik itten! (Zaj a szélsőbaloldalon.) Álljon fel és beszéljen, de ne kotyogjon mindig közbe! Veres József: Fájdalmas érzéssel teszem azt a megjegyzést, hogy a polgári önérzetnek lealázását látom abban, ha ő Felsége tanácsadói közül nem akad senki, a ki arra figyelmeztetné, hogy valahányszor nem katonai ünnepélyen, hanem pl. a munkának ünnepén vagy helyén jelenik meg, szívesebben látnák alattvalói polgári, mint katonai ruhában. A tisztelet ezáltal csak erősödnék és fokozódnék, mert a katonai ruha mindig a fegyvert és az erőszakot juttatja a polgár eszébe és mert ha a fejedelem soha sem tartja magához méltónak a polgári ruhát, akkor a polgár is csak másodrangú alattvalónak érzi magát királyával szemben. (Igaz! TJgy van ! a szélsöbalóldalon.) Endrey Gyula: A polgár adja a katonát is, meg a ruhát is! Veres József: Mennyire más lenne a polgárság viszonya a katonasághoz, ha az a katonaság nyelvben és érzésben magyar lenne. (Élénk helyeslés a szélsöbalóldalon.) A magyar társadalom nyelve, irodalma, tekintélye, műveltsége, beolvasztó varázsereje mind érvényesülne a nemzet virágánál, a katonaságnál. Ennek hatása lenne azután az iskolákban, a hol nem oly félénken, nem oly lopva, mint most, — mert tudják, hogy hátrányára válik a tanárnak, tanítónak — hanem őszintén, nyíltan mernék magasztalni a szabadság hőseit. Mennyire más volna a katonaság és polgárság viszonya, ha az a tanítás magyar volna, ha már az ifjúságba beleoltanák az igazi, az őszinte, a lelkes, hazafias szellemet. (Elénk helyeslés a szélsöbalóldalon.) Most azonban, mikor a nemzetiségek fiainak javarésze, legegészségesebb része, bevonul a hadseregbe és azt látja, hogy a mit neki otthon, esetleg az állami iskolákban tanítottak, hogy t. i. ez az ország Magyarország, hogy itt a magyar király uralkodik, hogy itt a magyar nyelvet minden falusi iskolában tanítani kell, mert arra szükség van, mondom, ha látja, hogy az első őrmester vagy káplár más nyelven szól hozzá, nem magyar nyelven, hanem idegen, német nyelven, . . . B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Tapasztalta ? Veres József: . . . látja, hogy a ezimere, a szine, a zászlaja, a kardbojtja mindent mutat, csak épen azt nem, hogy ő a magyar királyt és a magyar nemzetet szolgálja; ugyan, hogyan legyen az előtt a magyar nemzetnek tekintélye, hogy legyen beolvasztó varázsa a más nemzetiségbelire? Mert hiszen gyengéhez senki sem