Képviselőházi napló, 1901. XI. kötet • 1903. január 24–február 16.

Ülésnapok - 1901-205

205. országos ülés 1903 február 13-án, péntekért. 391 mást, mint a másik, legfeljebb az egyik szebben mondja, mint a másik, de ugyanazt mondja mindegyik. Pap Zoltán: Elég szomorú ! Vertán Endre: Ilyen körülmények között, t. ház, elvárható az, hogy a tartalomban is, és ne csak a kifejezésben, egységesek legyenek ezen beszédek, hogy a tartalomban is egyetértsenek azok, a kik egyet vitatnak és egy konzekven­cziát akarnak levonni. (Halljuk ! Halljuk!) Széll Kálmán miniszterelnök ur, a mikor gróf Andrássy Gyula beszédét magáévá tette, azt mondta: »Az egész és együttes hadsereg­ben az egységes vezénylet czélszerübben szer­veztethetik, ha a vezényleti és szolgálati nyelv az egész hadseregben egy nyelven állapittatik meg,« Szóval a vezényleti nyelv nem vonatkoz­hatik másra, mint a vezényleti jogra. Kétség­telen, hogy gróf Andrássy Gyulának igaza volt, mikor a felségjogokba akarta belemagyarázni az államnyelv egységesítését is, mert hisz a ki­rálynak a tőrvény az egységes vezényleti jogban adta meg azt a jogot, hogy ezt tehesse. Csak­hogy gróf Andrássy Gyula nem ezt mondotta. 0 ugyanis azt vitatja és azt tartja, hogy a királynak ez a joga nem a vezényleti jogban van meg, hanem megvan a belszervezeti jogban; mert nem ugyan itt a házban, hanem a kiegye­zésről irott nagy művében ezt irja (olvassa): »Meg lehetne például kötni a fejedelemnek a sereg belszervezetére vonatkozó jogát, a meny­nyiben a nyelv kérdését törvényes szabályozás tárgyává tennők.« Szóval gróf Andrássy Gyula szerint nem a vezényleti jogba, hanem a bel­szervezeti jogba tartozik a királynak az a fel­ségjoga, a mely szerint a nyelvet saját tetszése szerint szabályozhatja. Még hMathozhatnám egy véleményre, (Hall­juk ! Halljuk!) a túloldal közjogászának vé­leményére, de azért nem teszem, mert az nem megállapodott. Végigolvastam, végigbön­gésztem minden müvét és ugy vettem észre, hogy egyik helyen a belszervezet és ehhez ha­sonló — tehát nem határozott — viszonyokban találja a felségjognak átruházását, másutt pedig azt állítja, hogy az a vezénylethez tartozik. Szóval ebben a tekintetben nem vagyok abban a helyzetben, hogy auktoritásra hMatkozhassam; de hMatkoztam három auktoritásra, a kik közül az egyik azt tartja, hogy egyikbe sem tartozik a kettő közül, a másik azt állítja, hogy a ve­zényleti, a harmadik meg, hogy a belszervezéti jogba tartozik a nyelv megválasztása. Mi következik ebből? Annak a jognak va­lahol benne kell lennie, mert ha nincsen benne, akkor a szerint a törvény szerint nem ruház­tatott át a királyra ilyen felségjog. Igen ám, de a vezényleti jogban nincsen benn, mert a bel­szervezeti jogban van benne. De a belszervezeti jogban nincsen benn, mert a vezényleti jogban van benn. Szóval nem bizonyos, hogy hol van benne; ha pedig nem bizonyos, akkor nincs benn, mert bizonyosan és feltétlenül benne kell lennie valamiben, ha az a jog tényleg átruház­tatott volna a felségre. (Tetszés a széls'cíbalol­dalon.) Jogi szempontból tehát azt hiszem, leg­alább véleményem szerint, sikerült bebizonyí­tanom, hogy a hadsereg egységes nyelve nem törvényesen hozatott be és a magyar haderő nyelve nem felségjogok alapján léptettetett életbe. De hát ott van a czélszerüség kérdése. Hiszen maga a politika az exigencziák tudo­mánya és nagyon sokszor a siker sok mindent igazol, a mit a törvény szerint igazolni nem lehetne. Lássuk tehát ezt az elvet és mutassuk meg, vájjon czélszerüségi okból igaza van-e a fejedelemnek akkor, a mikor a hadsereg nyel­vét nem törvényesen, tehát törvénytelenül is németté tette. (Halljuk! Halljuk!) Am ha erre a kérdésre megyünk át, ne beszéljünk jogról, hanem őszintén mondjuk meg, hogy törvényellenes állapotot tartunk fenn és pedig az önvédelem czéljából, azért, mert igy hiszszük hazánkat megvédhetni a külső és belső fenyegető veszély elől; mondjuk meg azt, hogy nem akarjuk elvállalni azt a kötelezettséget, a mely a jognak szigor u alkalmazásából a magyar nemzet veszte tekintetében reánk háramolhatik. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Mi volt az egységesítés czélja, t. ház ? (Hall­juk ! Halljuk! a baloldalon.) Szerintünk a Habsburg-dinasztia erejének növelése, az ország alkotmányának eltiprása. Ezt tehát én nem ve­hetem fel okoskodásom fonalául, hanem fel kell vennem olyan valamit, a mit a túloldalról mon­danak, azt t. i., hogy a czél a harczképesség fo­kozása volt, a mely nélkül nem lehetünk nagy­hatalom, végeredményében tehát a nagyhatalmi állás elnyerése a czél, a mely czél eszköze — a túloldal szerint — a harczképesség fokozása. Itt megint két kérdés áll előttünk. (Hall­juk ! Halljuk! a szélsöbaloldalon.) Az első kérdés az, vájjon igaz-e, hogy feltétlenül nagyhatalomnak kell lennünk, másodszor pe­dig, hogy a harczképességet fokozzä-e a nyelv egysége?(Halljuk! Halljuk! a szélsöbaloldalon.) A mi ezen nagyhatalmi állás kérdését il­leti, bizony ugy vagyunk vele, hogy csak na­gyon kevesen tudjuk, mi is az a nagyhatalom; már pedig ha nem tudjuk, hogy mi az, nem is igen tudhatjuk, s nem is igen érthetjük meg azt, hogy miért van szükség a nagyhatalmi ál­lásra. E vita során két ellentétes vélemény me­rült fel. Az egyik szerint nagyhatalomnak kell lennünk dinasztiái érdekekből. Ennek a di­nasztiái érdeknek hátterét látjuk, mert hisz nagyon jól tudjuk, hogy ez érdekek vajmi rit­kán fedik a nemzet érdekeit. Nagyon jól tud­juk azt is, hogy a hol a dinasztiái érdekek lépnek előtérbe, ott mindig hátrányt kell szen­vedniük a nemzeti érdekeknek, (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) és ha a nagyhatalmi ál­lás a dinasztiái érdekek kielégítésére szolgál, ez

Next

/
Thumbnails
Contents